Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
12 179. országos ülés (közember 1. 1879. törülje, azért, mert az a kocsigyártási ipart károsította, ugyanazon okból el kellene törülni a tekeasztal-adót is, mert a bútorgyártásra károsítólag hat, pedig ez Magyarországon egyike a legfontosabb iparágnak, mely még némileg virágzik. Hasonlóképen nem tudom, hogy, ha már el akarjuk törülni ezen csekélyebb adókat, mi okból tartjuk fenn a vadászati adót oly mértékben, hogy egyrészről a kincstárnak kárára van, másrészről túlterhessé válik a vadászra nézve. Mert tudjuk, hogy a luxus-adó, ha bizonyos határon túlmegy, nemhogy jövedelmezne, hanem veszteséggel jár. De a fegyveradót eltörlendőnek tartjuk, mint már akárhányszor kijelentettük; de nemcsak mi, hanem hangoztatták ezt sok oldalról, mert nemzetünk nagy részét nemcsak tisztességes mulatságtól fosztja meg, hanem egyszersmind lassan-lassan megszünteti azon szokást, mely nemzetünk egyik szép tulajdona volt, t. i. a fegyverforgatásban való jártasságot. Mindazáltal én és barátaim a szavazásnál természetesen nem fogjuk ellenezni azt, hogy ezen adó eltörültessék. Ámde, nem úgy vagyunk az utána következő törvényjavaslatokkal. Nem bocsátkozom most azok részleteibe; hiszen — fájdalom — lesz még arra alkalom, ha a t. kormány nem egyezik bele abba, hogy ezen törvényjavaslatok ez idő szerint ne tárgyaltassanak. Most tehát a lehető legrövidebben jellemezni kívánom azokat. Szerintem először is mindezen adók olyanok, hogy bátran merem állítani, hogy azok által a kincstár jövedelme aligha fog valamivel szaporodni. Ott van mindjárt a nyereményadó. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy az a 10% nem tesz semmi különbséget. Hála istennek a lutrijáték világszerte nagyon csökkenőben van; de a mennyiben még vannak, a kik abban részt vesznek, azokra nézve nagy különbséget tesz az a 10%-nyi adó. Mert az emberek számítanak és ha kiszámítják, hogy ezentúl, ha ennyit és ennyit nyernek, a bélyeg és illetéken kívül ennyi és ennyi adót fognak fizetni, méltóztassanak elhinni igen sokan lesznek, kik, ha eddig szívesen játsztak, ezentúl tartózkodóbbak lesznek. Több izben volt már szerencsém kijelenteni, hogy én a sorsjátékot, a lutrit véglegesen eltörlendőnek tartom. Először is erkölcsi szempontból, mert nem akarom, hogy az emberek, kik jólét után vágyódnak, a véletlenre számítsanak, hanem szokjanak hozzá saját munkájuk eredményére számítani. (Helyeslés a széisö baloldalon.) Nem pártolom a lutrit, mert ezer meg ezer példa van rá, hogy hány ember tette már magát tönkre e szerencsétlen szenvedély miatt s nem pártolom azért sem, mert magában véve immorális, hogy az állam oly játékot űzzön, melyet magánembereknek el szokott tiltani. Ha tehát arról volna szó, hogy a sorsjátékot egyáltalán eltörülik, igen szívesen adnám rá szavazatomat. De fönntartani és azután nehezíteni magát a játszást és kevesbbíteni a játszók számát, ezt helyesnek nem találom. Még inkább helytelennek tartom a gőzhajóég vasutszállítási adót. Méltóztassanak kérdezősködni kereskedelmi körökben és azon egyhangú választ fogják kapni, hogy ez nemcsak szaporítani nem fogja a kincstár jövedelmét, de határozottan csökkenteni fogja, csökkentvén egyúttal a kereskedelmi forgalmat is. Méltóztassanak fontolóra venni, hogy alig van ország, hol a szállítás oly drága, mint Magyarországon. Sajnálom, hogy nem hozhattam ide, de élő példát kívántam felmutatni a t. háznak arra nézve, hogy milyen nagy nálunk a szállítást díj. De megérdemli, hogy mint speciális esetet megemlítsem. Tavaszszal megfordulván Triesztben és meglátogatván az ottani arzenált, egy piczi kis fát láttam, mely nekem nagyon megtetszett. Az igazgató oly szíves volt nekem azt megküldeni. Az egész nem nagyobb, mint egy ölnyi vékony bot, vagy rúd s épen csak kis földbe volt betakarva, hogy az úton a gyökere ki ne száradjon. Míg ez az ajándék ide érkezett házamba, 15 frt 25 krt kellett fizetnem. Én egy egész kertet hozatok ennyiért magamnak már országban. Ezt csak például hoztam fel. De méltóztassanak beszélni bárkivel, kinek szerencsétlensége, hogy szállítással kell foglalkoznia s látni fogják, hogy mindenki megbotránkozik ezen és elkerüli az utat, hogy valamit küldessen magának, vagy küldjön. Kire hárul tehát az adó? Arra, aki a szállítást nem kerülheti, a föld birtokosra, a ki gabonáját kénytelen szállítani, mert abból él és a kereskedőre, a ki szintén abból él. Tehát önök épen azon két osztályt sújtják, mely Magyarországon az összes adók forrását képezi. Mit szóljak a másodosztályú kereseti adóról? Nem fogom most elősorolni azon óriási hátrányokat, melyeket az a földbirtokosra hárít, de lehetetlen ki nem emelnem egy politikai immoralitást, melyet én azon törvénynek már előterjesztésében is látok. Nem vontam kétségbe soha, én legkevésbbé vonom kétségbe a törvényhozás azon jogát, hogy bármely törvényt, bármikor megváltoztasson. De hogy egy törvényhozás, egy új adónemet hozzon be, kijelentvén ünnepélyesen a nemzet szine előtt: én behozom ezen nagy adót — mindjárt megmondom, melyikről szólok —• s azért, hogy ezt elviselhessük, én egy eddig létezett adót eltörlök s ezt a nemzet többségével elfogadtatja, mint történt a jövedelmi pótadó behozatalával s akkor, mikor működésben