Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-183
94 183. orszáüros illés deczember 5. 1879 vagyis a Sonderbund ellen folytatott háború óta nem volt hadviselés, holott a mi katonáink, a mi fiaink, a mozgósításokat nem is említve, nem említve az 50—51-diki mozgósítást, nem azt, mely a krimi háború alatt eszközöltetett, magára a hadviselésre ismételve felhívattak. Készt vettek 1859-ben Olaszországban, részt vettek 1864-ben Schleswig-Holsteinban, 1866-ban Olaszországban és Csehországban a hadjáratokban; s hogy a legközelebbi hadjáratot ki ne felejtsem, tavai Boszniában. {Igaz! Igaz!) Ily fáradalmaknak, ily sanyarúságoknak, ily veszélyeknek van kitéve a mi katonánk, holott, mint említettem, a svájczi fegyveres polgár a lehető legritkább esetben lehet kitéve az ellenség előtti szolgálat eshetőségének. De nem csupán Svájczban, más országokban is létezett ezen hadmentességi díj. így az első franczia köztársaság 1800-ban behozta azt, azonban úgy, hogy a felmentett helyettest volt kénytelen állítani; 1802-ben a pénzbeli adó hozatott be 50 franktól 1200 frankig, a szegények kihagyásával, szegénynek vétetvén, kinek adója 50 frankon alul van. De ezen adót egyszer mindenkorra kellett csak fizetni. Bajorországban 1869ben hozatott be és osztályok szerint fizettetett a Wehrgeld. Nyolcz osztály volt felállítva. A legalsóbb osztálybeli 3 frtot, a legfelsőbb osztálybeli 100 frtot fizetett évenkint, az utóbbi osztály 1600 forinton — gondolom dél-német forintokat kell érteni — felül való jövedelem után. A birodalmi alkotmánynyal azonban ezen adó megszűnt. Hogy miért szüntették meg, hogy Német- és Franciaországban, a hol — mint tudjuk — az általános védkötelezettség uralkodik, miért nem létezik a hadmentességi díj: azt •— őszintén megvallva — nem tudom; de ha sejtelmem nem csal, be fog az hozatni ott is, és hogy eddigelé nem létezik, alighanem annak tulajdonítandó, hogy úgy Német- mint még Francziaorszagban is, daczára az általános szavazatnak, azon osztály uralkodik, azon osztály viszi a nemzet ügyeit, a mely a felmentések által leginkább van érdekelve; azon osztály, melynek fiai a legkönnyebben vonják ki magukat a katonai szolgálat alól, a kiknek annálfogva ez a hadmentességi díj leginkább terhesnek látszik. Egyébiránt hogy Francziaország ezen díjat még nem hozta be, talán annak is tulajdonítandó, hogy ott azok, a kik családi okoknál fogva mentetnek fel a katonai szolgálat alól, évenkinti gyakorlatokra behívhatok, háború esetén pedig szintén szolgáim kötelesek. Ezek után, t. ház, alig szükséges mondanom, hogy én a hadmentességi díjnak elvét igazságosnak, czélszertínek tartom. Hogy ennek daczára az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadom el, arra nem az elvnek helytelensége, hanem a helyes elvnek helytelen alkalmazása indít. (Helyeslés a szélső baloldalon.) S itt engedje meg a t. ház, hogy ez állításomat, a mennyire lehet, magából a törvényjavaslatból bebizonyítani igyekezzem. (Halljuk!) A főellenvetés, melyet e törvényjavaslat ellen teszek — teszem pedig közjogi állásomnál fogva — az, hogy ezen törvényjavaslatban a rokkantak alapja a közös hadügyministerrel egyetértőleg rendeltetik kezeltetni, s ez által egy új közösügy teremtetik, (ügy van! a szélső' baloldalon) holott én és elvtársaim a létezőket is eltörölni kivánjuk. (ügy van! a szélső baloldalon) De ha gondolatban, ha elméletben az önök álláspontjára tudnék is helyezkedni, még az esetben is lényeges kifogást kellene tennem ellene, a miatt, a mit az imént Szoutagh Pál t. képviselőtársam oly helyes érvekkel kimutatott, hogy t. i. a helyett, hogy ezen hadmeutességi díj a vagyonképesség szerint fizettetnék, Magyarország által, azt a lakosság aránya szerint viselné. További kifogásom ezen törvényjavaslat ellen az, hogy nem csupán a rokkantak alapjára, illetőleg nem csupán védelmi czélokra rendeltetik, hanem egyszersmind általános, talán deficitapasztási czélokra is fogna szolgálni. En, t. ház, azt gondolom, hogy ha netalán valami fennmarad azon összegből, mely a rokkantak ellátására, mely a csatamezőn elvérzettek felsegélésére, mely a mozgósítottak családjainak gyámolítására kivántatik, ez nem egyéb, mint szintén Magyarország védelmi czéljaira fordíttassák, (ügy van! a szélsőbalon.) Sok évvel ezelőtt, még gr. Andrássy G-yula ministerelnöksége alatt indítványt tettem az iránt, hogy a hadgyakorlatok, az elemi hadképzés, már az iskolákban kezdessenek meg. Akkor szavam a pusztában hangzott el. Ajánlottam továbbá azt is, engedtessék meg, hogy szerte az országban önkénytes vadászcsapatok keletkezzenek, hogy az ország polgárai üres, szabad idejüket czéllövészettel és egyéb hadgyokorlatokkal töltsék; mert bármiként vélekedjünk is a jövőről, az iránt senki sem biztosíthatja az országot, hogy előbb vagy utóbb nehéz napok nem fognak reánk következni, (ügy van! a szélső baloldalon) és én, a ki azt óhajtom, hogy az ország önálló és független legyen, e végett egyúttal azt kívánom, hogy „minden ember legyen ember és vitéz, a kit e föld hord s egével reá néz." További ellenvetésem, t. ház, az, hogy ezen alap nem kizárólag a honvédelmi minister által fogna kezeltetni, hanem a pénzügyminister által is, holott — nem mondom a jelenlegi — de volt egy és önök emlékeznek reá, a ki még a gondjaira bizott letéteket is elköltötte. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Én tehát, t. ház, hogy hasonló visszaélésnek a jövőben eleje
