Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-164

S't 164. országos ülés november 11. 1879. a szélsőbalról: Elég rósz!) Ez a határőrvidéki kérdés. E kérdés a dolog természeténél fogva, már 1867—68-ban, a delegatiók elé került azon egyszerű oknál fogva, mert mint a boszniai esetben, a határőrvidék jövedelme nem fedezte a katonai kiadásokat, következőleg a katonai kormányzat kényszerítve volt a delegatiókhoz fordulni, hogy a hiány pótoltassék; és pedig — figyelmeztetem a t. házat, hogy a törvényhozás megbízása, vagy utasítása nélkül — a delegatiók foglalkoztak e kérdéssel. És kérdem, volt-e ennek valami borzasztó káros következménye? Hivatkozom azokra, kik akkor a delegatió tagjai voltak. A delegatió felhasználta pénzmegszavazási jogát arra, hogy ezen anomáliát mentől előbb megszüntetni segítse: Megszavazta az első alkalommal a költségeket, megszavaztattak azok másodszor és ha jól emlékszem harmadszor, de azon kikötéssel, hogy jövőre kihagyassanak és^ mikor ismét felmerült, megtagadta a delegatió. És kérdem, vájjon ezen tárgyalások vezettek-e csak egy lépéssel is tovább, valami central-parlament felé. Ellenkezőleg, a határőrvidéki kérdésben történt szavazáskor merült föl legelőször azon eset, hogy a közös szavazás alkalmával, a magyar s az osztrák delegatió szemben állottak egymással, úgy állott a két delegatió szemben egymással, mint egy fal s nem hozott határozatot. Őszintén megvallom, hogy ezen praeeedens következtében én legalább nem találom, hogy oly nagyon kellene tartanunk attól, hogy a delegatió hatáskörének ezen kiterjesztése, tágítása, a rendetlenség tekintetében, oly nagy veszélylyel járna. Én azt hiszem, hogy a jövő delegatiók ép ugy meg fogják érteni feladatukat, mint megértették a múlt delegatiók {Helyeslés jobbjelöl) s hogy fel fogják használni azt az erőt, a melyet a pénzmegszavazás joga kezükbe ad, hogy azon ellenőrzést gyakorolhassák Bosznia és Herezegovina administratiójában, a mely szükséges arra, hogy ott a dolgok oly fordulatot vegyenek, a minő az ország érdekében kívánatos. Áttérek most, t. ház, a kérdés politikai oldalára. {Ralijuk! jobbfelöl.) Igen természetes, hogy nálunk ez az egész kérdés, főleg magyar-osztrák szempontból tekintetik s hogy a kérdés másik oldalát, t. i. ezen oceupatió európai szempontját, talán nem méltatják annyi figyelemre, mint a mennyit az megérdemelne. A kérdés ezen európai oldalát tekintve, legelőbb is azt találjuk, hogy ez egy megbízást tartalmaz, hogy t. i. Ausztria-Magyarország elfoglalja s administrálja Boszniát és Herczegovinát. Már ezen megbízás magában véve, úgy hiszem, figyelmeztetés arra nézve, hogy mi nem vagyunk egészen korlátlanul urai annak, a mi Boszniában és Herczegovinában történik és hogy nekünk némi tekintettel kell lennünk arra, hogy itt egy másik faetor is van, a melynek végleges beleegyezése szükséges. Ezen figyelmeztetés annál inkább szükséges, mert a megbízatás határozatlan és ideiglenes. Mi volt ez ideiglenességnek és határozatlanságnak czélja: azt, ugy hiszem, mindenki átláthatja, ki a tárgyalásokat némi figyelemmel követte. Szükségesnek tartotta Európa rendelkezni a jelenről és nem praejudikálni a jövőnek. Biztosítani akarta a békét a Balkán nyugoti részén az által, hogy egy erős kezet helyezett oda, mely megtette azt, mit a török kormány évek során nem volt képes megtenni. De az, hogy az oceupatió által ott rend alakíttassák, a megbízásnak csak egyik oldala; de van annak egy másik oldala is, melyet a t. háznak becses figyelmébe ajánlok. Méltóztassék a szt.-stefanói előleges békekötést összehasonlítani, a végleges berlini szerződéssel s mindenki azt fogja találni, hogy a Balkán félsziget nyugoti részére nézve, a berlini szerződésben nagyobb a változás, mint a szt.-stefanói békének bármely pontjában. Bulgária, mely a szt.-stefanói békekötés folytán oly nagy kiterjedést nyert volna, vissza lett szorítva egész a Eodope hegyekig. Másrészről azon területnagyobbítás, a melyet egyrészről Montenegrónak, másrészről Szerbiának kellett volna kapnia, meg lett szorítva, úgy hogy az a területi continuitás, mely a főczél volt a szt-stefanoi békekötés intézkedéseiben, t. i., hogy a muszka befolyás terjedjen a fekete tengertől Adriáig, — ketté szakadt. Meg lehetett tehát várni, hogy azok, a kik minden számításukat erre fektették, ezt nem fogják minden ellenzés nélkül megengedni. Történt is — mint tudva van — a macedoni felkelés által e tekintetben némi kísérlet. Igaz. hogy nehéz lenne azt bebizonyítani, hogy e kísérlet nem sikerült volna, hogy ha mi nem vagyunk ott; azonban felemlíteni ezt a tényt, a mely talán mégis mutat arra, hogy e megszállás ezen czélra nézve sem volt felesleges, hanem megfelelt czéljának. Midőn az oroszok látták, hogy mindazon kisérletek, a melyek Bulgáriára nézve a szt.-stefanói béke eredeti rendelkezéseit czélozták, nem sikerülnek és hogy seregeiket Bulgáriából ki kell vonniok, kiadták a rendeletet Kelet-Rumeliában is: legyetek csendesek és várjatok, kiadták ezt Macedóniának is és a felkelésnek és a hivatalos támogatásnak vége lett. Ezután folyamodtak a szláv comitékhez Moszkvában és a comitéknak felelete az volt: maradjatok nyugton, mert most semmit sem lehet tenni. Bulgáriának egyesítése szoros összeköttetésben vau az osztrák hadseregnek Boszniából való kivonulásával. Ezzel kell kezdeni és azután fog következni Bolgárország egyesítése. Nem mondom,