Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-164

]f>4. országos ülés november 11. 1879. 83 egyetértésben és azok beleegyezése mellett, a közös külügy mini sier teendői közé tartozik." Ez véleményem szerint legalább egy általános szellem, egy általános elv, mely felállíttatik, a melynek folytán a taxativ enumeratió történik. Mindnyájan tudjuk, hogy az ily taxativ enumeratió, főkép egy ily esetben, mint az 1867: XII. t. ez. által eontempláltatott, mily nehéz, hogy ne mondjam lehetetlen; mert mindazon eseteket, a melyek ebből az általános intézkedésekből származhatnak, az emberi ész előre nem láthatja. De volt véleményem szerint, ez iránt gonddal az 1867: XII. t. ez. Méltóztassanak figyelni a 43. §-ra, a mely a taxativ enumeratió után van, a hol a mód megállapíttatik, mely szerint ezen közös ügyek tárgyalandók és a mely igy szól: „Hasonló eljárás követendő minden egyéb tárgyakban is, a melyek mint közös ügyek, az érintett bizottság köréhez tartoznak." Minden egyéb ügyekben tehát, hogy ha taxatíve benne vannak, akkor mik legyenek az „egyéb" ügyek, ha nem az, hogy az akkori törvényhozás átlátta, hogy a taxatíve enumeratió utján, minden eshetőségről gondoskodni nem lehet és hogy kell annak pótlására még valamit tenni és ezen §. szól azon módozatról, a melylyel azon egyéb közös ügyek, tehát nem azok, a melyek taxatíve felhozattak, hanem egyéb közös ügyek tárgyalandók a 67-iki XII. t. ez. szerint. Én tehát azt hiszem, hogy e két §. folytán, ha a kettőt együtt vesszük, ez bizonyára erősíti azoknak állását, a kik azt állítják: hogy a taxatíve enumeratió s minden további rendelkezés daczára is, a boszniai ügy a mai stádiumában, mint a külactió kifolyása, a közös ministerium és delegatiók hatáskörébe tartozik. A törvényjavaslat ezt nem mondja, a törvényjavaslat a szűkebb magyarázatot fogadja el, t. i. intézkedik egy speciális meghatalmazás folytán, hogy ezen ügyek, a közös ministerium és a delegatiók hatásköréhez tartoznak és teszi csak a törvényhozásnak egy speciális intézkedése által. (Felkiáltás: Hol?) Az mondatott, hogy ezt csak indirecte, vagy directe teszi. Hisz ez iránt mi mindnyájan egyetértünk, a viszonyokat is igen jól ismerjük és a tekintetben nem vagyunk kétségben, hogy a törvény mit akar mondani, nem is lehetünk kétségben arra nézve, hogy ezen törvényjavaslat nem utalná oda ; tehát oda utalja egészen egyenesen. De ki *? A törvény értelmében utalja a törvényhozótestület Az én felfogásom tehát az, hogy nem ugy állítja oda a törvényjavaslat, mintha az egyenesen magától értetnék a 67 : XII. t. cz.-ből; hanem ugy állítja oda, hogy ezt a 67. törvény értelmében rendelheti a két törvényhozás és ha ezen törvényjavaslatot elfogadja, el is rendeli. De e tárgyra nézve, van nekem egy más megjegyzésem. Véleményem szerint nagy, szerves törvényeknél nem elég az egyes §§-okra hivatkozni, hanem a törvénynek egész szövegét és szellemét tanulmányozni kell. (Felkiáltások: Minden törvénynél úgy van!) Tökéletesen igaz, hasznosabb és szükségesebb 1867: XII. törvénynél talán, mint másnál, egy kitűnő sajátságánál fogva. Nem én vagyok az egyedüli, a kinek bizonyára feltűnt, hogy ezen törvény inkább egy államirat jellegével bir, mint egy t. czikknek jellegével, hogy úgyszólván discussive megy §-ról §-ra. Méltán feltűnhetett ez. Én nem voltam itt, mikor ezen törvény alkottatott; de értesültem olyanoktól, a kik itt voltak és a kik tetemes részt vettek ezen törvény létrehozásában. Ők azt mondták nekem, hogy ez anomália, mert anomália egy törvény, mely tulajdonképen egy államirat, §§-okba szedve, hogy ők ezen hiányra úgyszólván figyelmeztették azt, a kinek ezen törvényjavaslat tulajdonképen műve volt és a codificatiónak szükségét emelték ki. És ezen értesülés szerint, mi volt mindig a felelet? Az, hogy maradjon ez csak úgy, a mint van. Méltán kérdezhetjük, hogy történhetett, hogy egy oly kiváló juridikus és logikus fő, mint boldogult Deák Ferencz volt, kinek éles eszét, oly sok alkalommal volt módunk bámulni e házban, mikor valamely nagyobb kérdésben megakadtunk, hogy épen fő művében, ezen úgyszólván logikai és juridikai eszméket, szem elől tévesztette. Előttem ez, őszintén megvallom, magyarázható, mert azt hiszem, hogy Deák Ferenczben bármi nagy lett légyen a jogász, nagyobb volt az államférfiú; és az államférfiú tudta, hogy midőn oly viszonyokat rendezünk, a melyek háromszáz éves hareznak vetnek véget, (Felkiáltások a szélső baloldalon! Nem vetnek véget, míg a nemzet él!) A jelenről beszélek, hogy mit fog az idő hozni, erről most nem szólhatunk, — tehát mint mondám, midőn háromszáz éves hareznak vet véget, hogy az ily compactumokat, melyeknek sok ideig tartóknak kell lenni, azt nem lehet csak egyes szakaszok keretébe beleszorítani, hanem vezéreszméket és elveket hosszadalmasabban és érteimesebben kell kiíejezni bennök. Es ez meg is történt az 1867-iki törvényjavaslatban. Méltóztassanak átolvasni és magukat szellemétől áthatni engedni (Ohó! a szélső baloldalon) és nem fognak bennünket azzal vádolni, hogy mi az 1867: XII. t. cz.-et elferdíteni akartuk. De felhozatott a praecedens kérdése, hogy mi lesz a delegatióbóí, ha most oly hatáskör szándékoltatik nekik engedtetni, a melylyel eddig nem birtak és melynek horderejét alig lehet megítélni. Bátor vagyok arra figyelmeztetni a t. házat, hogy ez nem az első praecedens, melyben a delegatiók oly ügygyei fognak foglalkozni, mely a törvényben nincs taxatíve elősorolva. (Egy hang 11-