Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-164

hű tói. országos ülés november 11. 1679. szólott t. képviselő úrétól különböző meggyőződésre jutottam, t. i. arra: hogy mindezen kirívó anomália daczára azon elintézés, melyet a törvényjavaslat czéloz, az alkotmányosságot és a parlamentarismust épen nem veszélyezteti; hogy nem forgatja föl — mint t. képviselőtársam állította — az 1867: XII. törvéuyczikket, hanem, hogy avval összeegyeztethető s mert én politikailag egy ily megoldást, mely nem megoldás, ez idő szerint a legczélszerübbiiek tartok. Egy sikeres külügyi aetio eredménye, még a legkedvezőbb körülmények köztt is, igen nehezen illeszthető be egy fokonkint fejlődött alkotmányos keretbe. Még ott is, a hol, mint Olaszországban és Németországban, a beillesztendő tag oly közsláll nemzetiségi, anyagi és eulturalis tekintetben, láttuk, hogy mily vajúdások után volt csak a beillesztés nem befejezhető, hanem bizonyos pontig elérhető; s ezen vajúdásoknak még mindig nincs vége. Mennyivel inkább nem kerülhetők el ezen vajúdások oly idegen területnél, mint Bosznia és Herczogovina és annak beillesztésénél egy oly complicált államszervezetbe, mint a mienk? Mi először vagyunk ily helyzetben. De vannak más alkotmányos államok, melyek hasonló külügyi actiók folytán, voltak és vannak azon helyzetben, hogy valamely idegen tagot, alkotmányos szervezetükbe kellett beillesztenők. Hosszú sorát hozhatnám fel azon államoknak, de kiválasztom a legpraegnansabbat, Angolországot. Angolország két század óta ezen, a külföldi actió folytán keletkezett területnagyobbítást, alkotmányával összhangzásba hozni igyekezett. S mit látunk? Azt, hogy ezen beleillesztés folytán keletkezett egy oly óriási anomália, melylyel szemben, a mi boszniai anomáliánk bizonyosan eltörpül. Ezen anomália nem egy ideiglenes, hanem egy chronicus anomália s úgy szólván az egész nemzetgazdászati, állami, kereskedelmi politikájának vitális kiegészítő része: vz az angol colonialis rendszer. Látjuk mi egy oldalról, az anyaországot szabad institutiókkal s féltékeny ellenőrzésével a végrehajtó hatalomnak s látunk a másik oldalon, egy óriási birodalmat, mely a világ minden részeire kiterjed s az emberi nem egy ötöd részén uralkodik s uralkodik «zen nagy birodalomban az angol ministerium, mely a parlamentnek minden mozzanatától függ s másrészről ezen birodalomban minden korlát nélkül, úgyszólván, kivévén azt, mely az általános felelősségből ered, korlátlanul gyakorolja hatalmát. Ott van neki serege a proeonsuloknak s hivatalnokoknak, rendelkezik milliókkal és 100,000-nyi seregekkel, hadat izén, békét köt, tartományokat és országokat szétdarabol s ismét másokat egyesít s teszi mindezt saját felelősségére a nélkül, hogy a parlamentnek directe más befolyása lenne, mint a bevégzett tényeket tudomásul venni és helyeslése, vagy rosszalása által a ministerium sorsát eldönteni. Mint mi, úgy Angolország is jutott birtokába hasonló körülmények köztt a keleti krizis folytán, egy ily területnek, Cyprust értem. Azt is szerződés utján szerezte meg. Ezen birtoklás, úgy, mint Bosznia birtoklása, nem végleges, hanem ideiglenes. S mi történt? A dolog a parlament elé került, megvitatták a politikát s midőn e politikának sorsa el volt döntve, a ministerium rendelkezett Cyprussal, úgy mint rendelkezett az egész colonialis birodalommal. Kinevezte a kormányzót, berendezte a közigazgatást, a nélkül, hogy egy szó, vagy kérdés is emeltetett volna a parlamentben s a nélkül, hogy bárki, valami nagyon visszás, vagy veszélyes következtetést vont volna ezen esetből. Es igen természetesen — méltóztassék csak visszaemlékezni — hogy ezen colonialis rendszer, az angol alkotmányos rendszerrel párhuzamosan fejlődött és épen akkor volt legnagyobb fejlődésében, midőn a korona és parlament a legélesebb küzdelmet folytatták és igy ha valaha, ágy akkor lehetett volna attól tartani, hogy ezen korlátlan hatalmat, a melyet a ministerium kezére ruháztak, az alkotmány veszedelmére használja majd föl; részemről azonban nem tudok esetet, de annak még nyomát sem, hogy ez megtörtént volna. Midőn egy ily óriási anomáliát látok, akkor őszintén megvallom, hogy én nem tartok attól, hogy azon anomália, melyet mi teremtettünk az által, hogy Boszniát, úgyszólván mintegy függő tárgyat, hozzácsatoltuk a monarchiához, alkotmányosságunkat bármiképen is veszélyeztetné. Áttérek már most második állításomra, t. i. hogy az én meggyőződésem szerint, a törvényjavaslat intézkedése nem ellenkezik az 1867-iki törvényczikk egyetlen betűjével sem, sem pedig szellemével. Igaz, a mi mondatott, hogy a boszniai ügy taxatíve nincs elősorolva, de ez oly természetes, hogy nem is kell megmagyarázni, mert senki sem álmodott Bosznia oceupatiójáról; sőt én azt állítom, hogy nincs is kizárva, hanem beleilleszthető a nélkül, hogy az 1867: XII. t. ez. kerete akár kitág'ttassék, akár ezen törvényjavaslat által kiforgíittassék. Ott van a taxativ enumeratió bizonyára. De méltóztnssék emlékezni, hogy e taxativ enumerat'o előtt, van ott egy bizonyos 8. §., a melyet talán figyelmen kivül hagyni még sem lehet. Ezen 8. §. azt mondja: „Ennélfogva a birodalom diplomatiai és kereskedelmi képviselete, a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések, mindkét fél ministeriumával