Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-176

352 176. országos fllés november 27. 1879. hoz hozzájáruljanak. Igen, de ki bocsátja ki azokat ? Azoknak kibocsátása az országos hatóság, vagy a közös ministerium hatásköréhez tartozik-e ? A közös ministerium egyátalában az egész törvényjavaslatban egy árva szóval sem neveztetik meg, de mindenütt ott lappang; s miután meg nem nevezhetik, hatáskörének kiterjesztéséről és ezen hatáskörének az országos igazgatás és a monarchia két állama kormányának hatásköréhez való viszonyáról, a törvényjavaslat fölvilágosítást nem is adhat. Már most kérdem mindenkitől, a ki e kérdést elfogulatlanul akarja megítélni, a nélkül, hogy a létesítendő vámközösség elvének praejudicálni szándékoznám — lehet-e oly törvényt megalkotni, a melyben hatáskörök ruháztatnak részint még nem létező, részint talán létező, de nem ismert és a törvényből fel sem ismerhető közegekre; a melyből senki sem tudja, hogy mi a közös ministeriumnak, mi a két kormánynak, mi az országos igazgatásnak és az országos igazgatás egyes közegeinek ' eompetentiája és teendője? Én a magam részéről ily felületes törvényhozási intézkedéshez, — meglehet, hogy ez nálam a más körökben létező genialitás hiánya, — hozzájárulni nem tudok. (Helyeslés a baloldalon.) De, t. ház, ha ezen indokok szerintem a törvényhozási technika szempontjából elég fontosak arra, hogy a ház a törvényjavaslat tárgyalásába ne bocsátkozhasson, van még egy magasabb szempont is, melynél fogva a dolog mostani stádiumában hozzá nem járulhatok a Boszniával és Herezegovinával való közös vámterület rögtönzéséhez. És e szempont saját közgazdasági érdekünk. Ha elfogulatlanul nézzük a dolgot, bármint iparkodjunk is azon teljesen megbízhatatlan adatok nyomán, melyek a kormány indokolásához csatolva vannak, egyes tételekből kimutatni, hogy ime magyar provenientiájá árúk is vitetnek ki Boszniába és Herczegovinába: nagyban és egészében felfogva a kérdést, egy dolog világos és ez az, hogy a kelettel való összeköttetések könynyítése és terjesztése, első sorban a monarchia másik államának és nem Magyarországnak érdeke. (Ügy van! a baloldalon.) Minden részletezés nélkül, első pillanatra rilágos az, hogy a keleti tartományok nyers termékeket exportáló és iparczikkeket importáló tartományok; s mi hasonló helyzetben vagyunk. A mi érdekünk tehát nem egy concurrens keleti területnek e közgazdasági testhez csatolását, hanem ellenkezőleg a nyugati európai országokkal mentől sűrűbb érintkezések létesítését parancsolja. (Helyeslés baloldalon.) Itt, t. ház, nem szeretnék félreértetni. Én ezen tételből — a mely — úgyszólván a triusmus természetével bír s melyet tovább bizonyítani restellenék, — ezen tételből, mondom, nem azt a következtetést vonom, hogy mivel az összeköttetés a kelettel, a monarchia másik államának eminens érdeke, mi azért annak útját álljuk; épen nem. Ellenkezőleg úgy fogom fel a dolgot, hogy nekünk ott, a hol azt saját érdekünk szorosan nem tiltja, ugy politikai? mint közgazdászati szempontból is, a viszonosság elérése végett, a monarchia másik állama anyagi érdekeinek fejlődését nemcsak gátolnunk nem, hanem jóakarattal és teljes loyalitással előmozdítanunk kell és hogy ez a helyes magyar politika. Igen ám, de a viszonosság elérésének feltétele alatt. És azért hajlandó vagyok ugyan minden könnyítést, ugy vámpolitikai, mint forgalmi politikai téren megtenni arra, hogy a monnachia másik államának érdekében levő keleti összeköttetések könnyíttessenek, de csak ugy, ha viszont biztosítékokat nyerünk arra nézve

f hogy a monarchia másik állama, melylyel a kiegyezés következtében oly szoros kapcsolatban vagyunk, hogy nélküle közgazdaságilag nem is mozoghatunk — nemcsak útját nem állja, de hajlandó lesz hozzájárulni ahhoz, hogy a mi érdekeinkben levő sűrűbb összeköttetések Európs nyugati államaival, megkönnyittessenek. (Helyeslés a baloldalon.) Ez a viszonosság azon elve, melyet én érvényre emelni akarnék minden ily természetű dolognál. Ma, t. ház, kétségtelen, hogy a mi kereskedelmi politikánk egy igen fontos forduló ponthoz jutott. A vámszövetség a monarchia másik államával meg van kötve; egyúttal más európai államok vám- és közlekedési politikája folytán tetemes megnehezítései állottak elő a ránk nézve életkérdést képező nyugati forgalomnak. Ezen nehézségek leküzdéséről van most szó. E czélra pedig mi nem nélkülözhetjük a monarchia másikállamának segítségét. A dolgok ily helyzetében én nem vagyok hajlandó bárminő csekély lépést is tenni a monarchia másik államának érdekében levő keleti összeköttetések megkönnyítésére mindaddig, mig arra nézve előttünk biztosíték nincs, hogy hasonló jóakarattal fogunk találkozni akkor, midőn nyugoti összeköttetéseink könnyítésére törekszünk. Ez pedig csak ugy lehetséges, ha ismerjük azon kereskedelem-politikai irányzatokat a maguk organicus összefüggésében, melyeket kormányunk a monarchia másik államának kormányával egyetértő'leg érvényre emelt. A leghatalmasabb fegyvert érdekeink érvényesítésére, a vámszövetségnek föltétel nélkül tiz évre történt megkötésével kiadtuk kezünkből; ne dobjuk el magunktól azon másodrendű, de mégis igen hatályos fegyvereket, vagy, hogy ne használjam ezen harczias kitételt, ne mondjunk le a persuasió azon másodrendű eszközeiről, melyeket Ausztria kereskedelmi érdekeinek kelet felé gra-