Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-172

1Í2. ersiágö* üiós HOTembcr i'í. ISía. 2&3 iktatva a harmadik szakaszban, hogy ezen törvény végrehajtásával a honvédelmi minister bizatik meg, ki ennek folytán a szükséges intézkedéseket a közös hadügyministerrel egyetértőleg feszi meg. Minden lépten-nyomon ott van az az ..egyetértőleg." Ugyan kérem, t. minister ur, méltóztassék azt nekem egyszer megmagyarázni, hogy mit értenek ezen „egyetértőleg" alatt s miben áll az. Ugyan kérdem: volt-e példa arra, hogy akár a minister ur, akár összes ministereink nem értettek volna egyet, ha Bécsben valamit akartak? Avagy megfordítva, volt-e eset arra, hogy amazok egyetértettek volna, ha önök valamit akartak ? Sem az egyikre, sem a másikra nincs példa. A mikor önök akartak önálló banbot. odaát nem akartak és önök aztán egyetértettek és létre jött az egyetértés. A fogyasztási adókra nézve a kormány hivatalosan, ünnepélyesen kijelentette, hogy a fogyasztási adóknál Magyarország oly rendkivüli kárt szenved, hogy e tekintetben semmiképen sem fog engedni és egyetértőleg a túlsó oldallal, ezen bajon segíteni fog. Igen, de arról a helyről nem akartak engedni és a következés az volt, liogy önök egyetértőleg hozták létre az új törvényt. De. itt van a legújabb példa, a bosnyák törvény. A magyar képviselőház többsége, európai hirü jámborságával, általánosságban elfogadja a törvényjavaslatot, még mielőtt Ausztriában szó lett volna róla. Történt azonban időközben, hogy az a hír jött. Veszély van, Ausztriában meglehet, hogy módosítják. Mit csinált a minister? Levétette a napirendről és az albizottsághoz küldte azon parancscsal, hogy csak akkor rukkoljon ki az albizottság, mikor majd szükség lesz reá. mert el kell készülve lenni arra, hogy majd egyetértőleg járjunk el. Hát ilyenekkel legalább mi ne ániít*uk magunkat. Ez az egyetértés reám oly benyomást tesz, mintha az ember találkozik egy inassal, ki levelet visz a postára és arra a kérdésre, hogy hova mégy? az inas azt feleli: gazdámmal egyetértőleg levelet viszek a postára. Igen természetes, hogy egyetértőleg viszi a postára, mert ha nem értene vele egyet, akkor elcsapná. De a mint említettem: pénzügyi helyzetünk alapforrása a közös hadsereg. Emlékszem reá, mikor a kiegyezési tárgyalások folytak, Simouyi Ernő'képviselőtársam azon kérdést intézte ismételve a t. jobboldalhoz, hogy jól van, ő kész beleegyezni mindebbe, ha valaki e házban megmagyarázza neki, hogy miből fogják ezt fizetni. Erre senki sem akarván válaszolni, akadt egyetlenegy bátor férfiú, Ivánka Imre igen t. barátom, {Derültség), a ki lehető legünnepélyesebben kijelentette: ha nem teszi senki, megmondom én Simonyi Ernő képviselő urnák, hogyan és honnan fogjuk fizetni: majd mikor elkövetkezik a véderőről' szóló törvényjavaslat tárgyalása! [Nagy derültség.) Igaz, Ivánka t. barátom még nem nyilatkozott erre a kérdésre nézve, nincs is tehát jogom kételkedni, hogy meg fogja ragadni az alkalmat és csakugyan létesíteni fogja a megtakarítást, a mit akkor igért. Most csak arra akartam figyelmeztetni, legyen szives szavát beváltani. Hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadhatjuk el sem pénzügyi, sem nemzetiségi szempontból, azt úgy hiszem, magyarázni sem kell. (Igaz! 11 gy van! a szélsőbalon.) De nem fogadhatom el nemzetiségi szempontból sem. Én azt merem állítani, hogy összes törvényhozási intézkedéseink, raik Magyarországon nemzetiségünk fejlesztésére vannak irányozva, nem használnak annyit, mint a mennyit használhatna e téren az önálló magyar hadsereg. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Sőt tovább megyek s azt merem állítani, hogy mindazt, a mit ezen az úton, t. i. törvényhozási úton elérni akarunk, mindazt nagyrészben megsemmisíti a hadsereg közössége. Ne feledjük el azt, hogy ez oly közösség, hogy pl. a német, stájer, krajnai katona velünk semmiféle közösségben nem áll, azok nem tartoznak a mi nyelvünket elsajátítani, de a magyar embernek kötelessége a német nyelvet megtanulni, Az a katona, a ki 10, 12 éven át a közös hadseregben marad, a hol németül is meg kell tanulnia. kérdés, nem fogja-e elfeledni a magyar nyelvet? Ez attól függ, milyen az emlékező tehetsége. Midőn nekem egyetlen egyszer szerencsém volt Olaszországban annak leghíresebb irója, Manzoni Sándorral találkozni, panaszkodván, hogy milyen szerencsétlenség az iróra az, ha egy országban annyi dialectus van, csaknem minden provinciában más, megvigasztalódott, hogy mindennek rövid idő alatt vége lesz ; máris — azt monda — látszanak nyomai, mert ott van az olasz hadsereg, az una aeademia ainbulante, egy ambuláns akadémia, mely terjeszti a műveltséget, a tiszta nyelvet Olaszországban. És igaza is van. Mi is látjuk nyomait, hanem nálunk a közös hadsereg ambuláns germanisator, mely idegenné teszi a magyar embert saját hazájában is. De hát kérdem önöktől, a kik ragaszkodnak a közösséghez, magyarázzák meg, hogy miben áll a hadsereg közössége? Én tagadom, hogy az a hadsereg közös legyen, én látok olyan osztrák hadsereget, mint a minő volt az előtt. Ott leng-e a magyar zászló ? Nem. Ott van a sárga-fekete zászló. A magyar alkotmányra esküszik-e az a katona? Nem; esküszik hűséget a császár és királynak épen úgy, mint azelőtt. A vezénylet talán félig magyar, félig német; avagy magyar is, német is? Nem; Magyarországról ott szó nincs. Tehát hol, miben áll ezen közösség? Ez vagy ámítás, vagy önámítás; más közösséget