Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-168

168 168. országos ülés november 17. 1873. nek a nyele. És ezen felelet helyes és igazságos volna. Most vegyük azt az esetet, hogy Magyar­ország tenné Ausztriának ugyanezen ajánlatot. Nem felelne-e Ausztria hasonlóképen és nem volna-e az 8 felelete is helyes és igazságos, miután az ő fiai is véreztek és hullottak és neki is voltak költségei és pedig kétannyi, mit nekünk? Nekem úgy látszik, ez a legnagyobb nehézség és mind a kettő alapos. Mi marad tehát hátra, miután arra, hogy a két herezegséget ketté vágjuk, valamint arra, hogy ott mincl a két kormány egyenjogú hatás­körrel igazgasson, komolyan gondolni sem lehet, mint a közigazgatást egy harmadikra bizni, mely sem magyar, sem osztrák, hanem közös és ha már sem az egyik, sem a másik nem alkalmas a közigazgatásra, akkor nem legtermészetesebb-e, hogy az a harmadik ne újonnan választassék, hanem legyen az a harmadik az, a mely már megvan, t. i. a közös ministerium. És nem legtermészetesebb megoldás ez már csak azért is, mivel az egész közigazgatási ügy amúgy is, a szó teljes értelmében de facto közös jellegű mind eredetére, mind legközelebb jövőjére. mint minden részletére nézve? Szilágy Dezső t. képviselőtársunk ellenzi nagyon azt, hogy Bosznia és Herezegovina köz­igazgatása a közös ministeriumra bizassék és pedig azon oknál fogva, mivel a dualismust sérti. Hogy miért sérti a dualismust, azt Szilágyi Dezsőt, kép­viselő ur nem mondja, de én igenis, hajlandó vagyok annak ellenkezőjét egész tisztán kimon­dani. Mert kérdem, mi adualismus? A duulismus ősszhangzás a magj^ar állam közjogi és önkormány­zati önállósága között egyrészt, másrészt pedig a birodalom biztossága, a birodalom együttmaradása között és annak életfeltétele között. Ez a dualis­musnak deíinitioja, mint az az 1867 : XII. t. ez. bevezetésében van. Ahhoz tehát, hogy valami a dualismust sértse, szükséges, hogy vagy a magyar állam önállóságát, vagy pedig a birodalom biz­tonságát veszélyeztesse. Kérdem már most, ha Bosznia és Herezegovina közigazgatásával a közös ministeriumotmegbizzuk, sérthetné-e az Magyaror­szág közj ogi állását, akár a birodalom biztonságát és együttmaradását? Azt hiszem, nem. Ha nem sérti, akkor nem mondhatjuk, hogy ez sértené a dualismust. A mi a 3. postulatumot illeti, t. i. azt, hogy Bosznia és Herezegovináuak közigazgatása alkot­mányos ellenőrzés alá helyeztessék, az az előb­biekből Önkényt következik és én részemről annálinkább kénytelen volnék ahhoz ragaszkodni, mivel absolute nem ismerek semmiféle okot, mely az alkotmányos felelősséget, mely az egész biro­dalomra nézve és az Összes közös és nem közös ügyekre nézve fennáll, épen Bosznia- és Her­i ezegovinára nézve felfüggesszük. És a mondó! tak által indokoltnak látszik azon véleményein is, hogy az ellenőrzés hasonló módon, mint « közös ügyeknél gyakoroltassák és legelső sorban a delegatiókra bizassék, ugyanazon okok, a melyeknél fogva az 1867: XII. t. ez. 52. §-a czélszerübbnek mondja, hogy bizonyos ügyek közösen intéztessenek, nem pedig szigorúan elkü­lönözve és ugyanazon okok, a melyeknél fogva Bosznia-Herczegovina közigazgatását közös ügy­nek tekinteni kívánnám, ugyanazon okok har­czolnak a mellett, hogy az alkotmányos ellen­őrzés hasonló módon, mint a közös ügyekre nézve történik, első sorban tehát a delegatió által esz­közöltessék. Igaz ugyan, hogy ezzel a delega­tiók hatásköre némileg változni fog, de én azt kérdem, hogy miért képezne épen megint a dele­gatió olyan noli me tangeret, <\ melyen vál­toztatni nem volna szabad; hiszen a delegati* • intézménye is törvényen alapszik és minden tör­vényt változtatni lehet. Madarász József: Megszüntetni! Éles Henrik: A mint megszüntetni, ép ügy változtatni is lehet és az, hogy ha az alkot­mányos ellenőrzés a delegatiókra bízatnék, ép oly kevéssé lenne veszélyes a dualismusra nézve, mint nem volna veszély a dualismusra nézve abban, ha a közös ministerium fogja gyakorolni a közigazgatást. A centrál parlament rémjétől én részemről nem félek, mert önkényt nem fogunk bele menni: erről biztosít bennünket a nemzet öntudata. Erő­szakkal talán be lehet e nemzetet vinni, hanem azt hiszem, bele memű nem fog. Ezek azok, t. képviselő ház, a melyek tel­jesülését én a törvényjavaslattól várom és mivel azt hiszem, hogy a t. kormány velem lényegben egyetért, mivel ezt hajlandó vagyok feltenni elfogadom a törvényjavaslatot a részletes tár­gyalás alapjául (Helyeslés a jobboldalon.) és pedig elfogadom még a következő' specziális okoknál fogva. (Halljuk! Halljuk!) Először elfogadom azért, mivel azon alap­elvekre, van fektetve, hogy Bosznia és Hereze­govina közigazgatását rendezze s mivel ugyanazt én is rendezni kívánom, ugy hogy a közös­ség elve alapján az igazgatást a közös minis­terium közvetlenül gyakorolja. Elfogadom másod­szor azért, mivel.'Bosznia és Herczegovinának közigazgatása csak folyománya Bosznia és Her* ezegovina oecupátiójának és mivel én, a mint már kijelentettem, helyeseltem az occupátiót, logice épen ugy helyeselnem kell a közigazga­tás rendezését is. Bosznia és Herezegovina occupátiója által birtokunkba ejtettük a két herezegséget, a köz­igazgatás által pedig biztosítanunk kell nekünk ezen birtokot. És én azt hiszem, hogy ezen

Next

/
Thumbnails
Contents