Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-167

138 I«7. országos lltfs Aoreaiber 14- 1S79. nincs alap adva, hogy neki nem tetsző, vagy az alkotmányra esetleg káros intézkedéseit a közös ministernek meghiúsíthassa. Ezek oly okok, melyek nekünk ez oldalon lehetetlenné teszik, hogy e törvényjavaslat elfogadására adjuk szavazatunkat. (Helyeslés a szélső baljelöl.) Egyre kívánok még megjegyzést tenni, a mit a t. túloldali szónokok mindnyája hangoztatott* oly világításba állítva a helyzetet, melyben az nincs. Mindnyájan felhozták, hogy a mi külpolitikánknak köszönhető eredmény az, hogy az orosz befolyás ä Balkán félszigetről kidiplomatizáltatott, mint egyik képviselő ur magát kifejezte. A másik képviselő ur azt mondta, hogy az orosz befolyás a Balkán félszigetről kiszorítva ran az európai befolyás által s Törökország megmaradt része s az ott keletkezett államok, európai areopag felügyelet alá vannak helyezve. T. ház! Azt hiszem, nagyon szerencsétlenül van megválasztva a pillanat az argumentum felhozatalára. Nem régen történt, hogy Bulgáriának országgyűlése összeült s a bolgár fejedelem első ténye az volt, hogy ezen országgyűléssel köszönetet, hálát, hódolatot szavaztatott a szabadító orosz czárnak. Most van napirenden, minden újságban olvasható, hogy a balkáni szövetség, mint a ministerelnök ur magát kifejezte „a szláv államoknak a panszlavismus általi egyesítése" végbemegy. Olvassuk, hogy Montenegró, Szerbia és Bolgárország köztt véd- és daczszövetség köttetett, melyhez Szerbia 120,000, Bulgária 90,000 és Montenegró 25,000 katonával járul. Az a rémkép tehát, mely ellen alkalmas szernek képzelte a ministerelnök ur a beterjesztett törvényjavaslatot, már él, testet öltött, megvan. (ügy van! a szélső balon.) És midőn a ministerelnök ur azt mondja, hogy a politikának volt következése az, hogy csak egy állam iránt hidegült meg viszonyunk, azon állam iránt, a mely ellen mi ezen oldalon — állítólag — háborút kívántunk indítani: gondolom, ez is nagyon szerencsétlenül van felhozva akkor, mikor Bécs épen fel van lobogózva és triumphál a czarevics látogatása felett. (Tetszés a szélső' balon.) T. képviselőtársam Szilágyi Dezső (Halljuk!) azt igyekezett kifejteni, hogy e tjavaslat, a lehető legveszedelmesebb azok között, melyek az esetre beterjeszthetők, hogy ha Boszniával a kapcsolatot egyáltalában felbontani nem akarjuk. A ministerelnök ur ellenben azt bizonyította, hogy ha csak nem kívánunk mindnyájan azon álláspontra helyezkedni, melyen az a párt áll, melyhez tartozni szerencsés vagyok, sokkal veszedelmesebb és szerencsétlenebb az alkotmánynak és minden egyébnek szempontjából, minden ajánlható más megoldás, mint az előttünk fekvő. Ha, t. ház ezt a két okoskodást szembe állítjuk, ebből nem az következik, hogy fogadjuk el ezt a javaslatot, mint a ministerelnök ur monda, vagy, hogy egy másik módozatot fogadjunk el, a mely netalán ezen az egyesült ellenzékről jönne, hanem az, hogy helyezkedjünk azon álláspontra, a melyen ezen párt áll. (Ugy van! a szélső balfélől.) És miért ne, t. ház? (Halljuk! Halljuk!) Ily jelszavak alatt: „tények állanak előttünk, melyekkel számolnunk kell", sok oly intézkedések csempésztettek már be a parlamentekbe, a melyekhez azok nem szívesen járultak. Zavarok, lázongások és gyönyörű állapotok voltak határaink mellett, a melyeket tűrni nem lehetett, melyeknek véget kellett vetnünk s melyek ott újra beállanak, ha az occupatiót megszüntetjük, ugy, hogy ott rósz, vagy semminemű administratió sem lesz. Ez mondatik. Nem tudom, nem is kutatom, t. ház, hogy azon boszniai állapotok előidézésére mennyire volt befolyással az a bizonyos dalmátiai út, vagy hogy az osztrák generálisok minő missióbán jártak azon vidékeken, — hanem a fennforgóhoz egy analóg esetet hozok fel, hivatkozva egy férfiura, a kit a ministerelnök ur is államférfiunak fog elismerni. Az 50-es években történt, hogy a franczia külügyminister, lord Palmerstonnak egy bizalmas levelet irt, felszólítva őt Tunis elfoglalására, mert ott ilyen, meg olyan zavarok vannak, mert az administratió rósz és mert az ottani állapotok tarthatatlanok. (Halljuk! Halljuk!) Palmerston, kinek levelét terjedelme miatt felolvasni nem kívánom, röviden reassummálva, ezeket válaszolta: „Angolország a maga politikai actióiban az erkölcsi momentumot nem kívánja nélkülözni. Ily erkölcsi momentumnak, vagy épen foglalási jogczímnek azt, hogy valamely idegen országban rosszabb az administratió, mint nálunk, el nem fogadhatja, mert ez végső consequentiáiban a legnagyobb absurdumokra vezetne, (Ugy van! a szélső balfélől) mivel ha az occupatióra jogczímet adna az, hogy egy országban belzavarok vannak, hogy annak administratiója rosszabb a miénknél, bekövetkezhetnék az idő, midőn Angliának, talán még Francziaországot is el kellene foglalnia. Ez nem jogczím s — úgymond — nem is érdekünk az ez utón való foglalás. Nekünk — igy folytatja — nincs szükségünk egyébre, mint hogy utunk legyen kelet felé. Azon helyzetben vagyunk, mint az a földes ur, a kinek északon kastélya, délen pedig jószága van, a kinek nem áll érdekében, hogy a kettő köztti területet elfoglalja és magáévá tegye, a kinek legfölebb csak annyi áll érdekében, hogy közlekedési útjában találjon alkalmas ven-