Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

166. országos ülés november 13. 1879. 121 „Minden változtatásához azon viszonynak, melyben ezen tartományok jelenleg a monarchiához állanak, a monarchia két állama törvényhozásainak egyetértő jóváhagyása szükséges." Az indokolásban a ministerelriök ur, nem is szól jóváhagyásról, hanem azt mondja, hogy egyenesen a két törvényhozástól függ; de a törvény szövegében jóváhagyás van. Mit jelent ez? A jóváhagyás rendesen utólag történik. Azt jelenti tehát, hogy, midőn a kormány eljöttnek látja a perezet, végrehajtja az annexiót és befejezett ténynyel fogunk szembeállani, a kormány pedig azt fogja mondani: tessék jóváhagyni; ha pedig a conventió be van ezikkelyezve, akkor tudja, hogy az országgyűlést meg kell kérdenie. E törvényjavaslat minden szakasza a parlament kijátszására van irányozva ; ott van a 3. §., melynek harmadik sora meghazudtolja az elsőt, a negyedik, a másodikat és igy tovább. Az első bekezdés azt mondja : „Ezen tartományok közigazgatása ugy rendezendő be, hogy annak költségei azon tartományok saját jövedelméből fedeztessenek. Es erre nézve a minis terein ök hivatkozik tegnapi beszédében is arra, hogy miután a conventióból származott közigazgatás az országnak semmi újabb megterheltctésével nem jár, ezért nem tartozik azt az országgyűlés elé terjeszteni. A második igy szól: „Ha és a mennyiben ez azonnal teljes mértékben elérhető nem lenne." No hát akkor a delegátiók fognak intézkedni. Tehát itt megengedi „ha és a mennyiben", hogy jövőben majd terheltessék. De már a harmadik bekezdésben nem „ha és a mennyiben", hanem positive mondja, hogy lesznek oly beruházások, melyek nagyobb költségeket fognak igénybe venni és ezen ecetre méltóztassék megengedni, hogy az országgyűlés, mielőtt megadja a pénzt, hozzá is szólhasson. A mily ellentétben áll a ministerelnök ur törvényjavaslata s az ahhoz csatolt indokolással, épen oly ellentétben áll a ministerelnök ur tegnapi beszéde ugy a törvényjavaslattal, mint az indokolással. Közbevetőleg megjegyzem azt, hogy igen nehéz feladat, de különösen nehéz a jelen esetben a ministerelnök beszédét czáfolni. mert az o beszédei legnagyobb részének az a jellege, hogy azok nem csoportosulnak egy alapgondolat körül, melyet meg lehet támadni, hanem csupán abstract, egyes össze nem függő mondatokból állanak, ugy, hogy ha az ember beszédét kellőleg meg akarná czáfolni, czáfolására épen annyi idő kellene, mint mennyi a beszéd elmondására. Beszédei főleg ebből állanak: A. képviselő ur ezt mondotta, én ezt mondom rá; B. képviselő ur ezt. állította, én meg ezt felelem rá. Én ezzel legkevesebbet sem akarok levonni az ő ékcsszólási tehetségéből, elismertem ezt KÉPVH. NAPLÓ 1878 — 81. VIII. KÖTET. több izben, elismerem ez alkalommal is. De egyet bizonyít e kapkodás: az alapgondolat hiányát. Hogy a szónok alapgondolatát jól kifejezhesse, arra két dolog szükséges. Először, hogy czélja iránt maga tisztában legyen, másodszor, hogy e czélt nyíltan be lehessen vallani. De minthogy a t. ministerelnök ur egy idő óta maga sincs tisztában saját czélja iránt, vagy ha van czélja, azt a házban el nem mondhatja: ez okozza azon szakadozottságot, mely újabb időben beszédeit jellemzi. Ennélfogva én nem követem őt végig beszéde fonalán, csak némelyekre teszek megjegyzést. {Halljuk!) Bevezetőül a kormányelnök ur, nem tudom minő szükségből, biztosítja a házat az iránt, hogy ő nem vallotta és nem vallja soha azon elvet, hogy a czél szentesíti az eszközt. Ez elv általánosságban igen veszedelmes lehet s a világ méltán undorodik tőle; de én tartozom vele drusámnak Loyola Ignácznak, hogy őt bizonyos fokig védelmem alá vegyem, mert határozottan nem lehet azt mondani, hogy ez mindenkor veszedelmes elv. Vannak helyzetek, midőn a legnagyobb nemzetek s a legbecsületesebb emberek alkalmazzák ez elvet. Én p. o. nem birok elképzelni bűnösebb tettet, mint az embergyilkolást, de. a nemzetek soha sem csináltak abból scrupulust magoknak, hogy egy nagy czél elérésére, százezrenként öljék embertársaikat. Lehetnek tehát kivételek, lehetnek oly esetek, 'midőn a czél szentesíti az eszközt. De van egy másik dolog, melynek nincs értelme soha, mely elvül soha nem állíttatott fel, sem Loyola, sem senki más által. Ez az: hogy az eszköz szentesíti a czélt. Pedig ugy látszik, hogyha a t. ministerelnök ur nem vallja az elsőt, igenis vallja a másodikat: mert, hogy ő évek óta, mint eszköz működik, azt mi mindnyájan tudjuk s bizonyára tudja ő maga is. (Ugy van! a szélső balfelöl.) Akárhányszor előállott olyan helyzet, midőn kötelessége lett volna visszalépni. Sohasem tette, mindig azt mondta: az eszköz szentesíti a czélt s meg volt győződve, hogy az eszköz nélkül Magyarország összedől, (Derültség a szélső balfeWl.) Ezután közvetlenül, a t. ministerelnök ur védelme alá veszi Jókai t. képviselőtársamat az ellen, mintha őt valaki forradalmi tanok hirdetésével vádolta volna. Ez csakugyan felesleges volt. Mert arról biztosíthatom a t. ministerelnök urat, hogy ezzel soha senki nem vádolta Jókait még a forradalom alatt sem. Én mindig mint igen békeszerető, kedves embert ismertem őt. Jókai Mór: Én is önt! (Derültség.) A ministerelnök ur azonban tegnap két nyilatkozatot tett, mely tagadhatlanul nagy fontossággal bir. Először felelve Simonyi t. barátomló