Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

120 1GS. országos iilís neYember IS. 1879. védeink teljesíteni fogják kötelességüket, — de gúnymosoly volt, hogy ő mer erre hivatkozni, a ki szavazatát adta arra, hogy a honvédség, a mely, mint neve mutatja a hon védelmére van szánva, a mióta ez új intézmény fennáll, az első alkalommal Bosznia és Herczegovina oecupatiójára használtatott fel. Mi bízunk a magyar honvédség kardjában, de a mikor a kard az igazi honvéd s ez az igazi nemzeti kormány kezében lesz ; de nem akkor, mikor kezében van egy oly kormánynak, mely nem egyéb, mint a bécsi kormánynak praefectusa. (Elénk helyeslés balíelöl) He én Jókai Mór t. képviselőtársamnak igen sokat meg tuclok bocsátani. Őszintén megmondom, hogy még itt az országgyűlés termében is soha sem birtam benne a politikust látni s ez dicséretére válik, hanem mindig látom benne a regényírót, a phantasia emberét és mint ilyent, szeretem és tisztelem s csak sajnálom, hogy elvonja tehetségét attól a szép tértől, melyen oly rendkívül sok dicsőséget szerzett a magyar névnek s elhasználja itt, a hol szavazatával csak árt. De, mondom, tisztelettel viseltetem azon magas költői régiók iránt, melyekben ő mozog; ezeket azonban most el kell hagynom s át kell térnem a prosák prosajára, a t. minister innak tegnapi beszédére s ezzel kapcsolatban magára a í ör vényj avaslatra. Mondám, hogy e törvényjavaslat ámítás; bebizonyították ezt nagyrészben előttem szólott képviselőtársaim, de még igen sok maradt hátra. Ott van mindenekelőtt a törvényjavaslatnak első szakasza. Merem állítani, hogy az összes európai törvényhozásokban, az összes létező törvénykönyvekben ebhez hasonló szakasz nem létezik. Hogy egy kormány, egy nemzetgyűlés elé lépjen és kéri, mire? arra, hogy az a nemzetgyűlés felhatalmazza őt arra, hogy egy bizonyos ügyre, a mely az országra nézve oly rendkívüli fontos, befolyjon. Mit jelent az, hogy befolyjon? Jön azután egy másik §., a melynek czélja megint az, hogy ezen befolyást némileg körülírja. Czélja világosan az első §-nak az, hogy egy oly tényt állítson, a minek az 1867. XII. t. ez. minden sora ellentmond, hogy mintegy magától érthetőleg állítsa oda azt, hogy Bosznia és Herczegovina közigazgatása természetszerűleg, a törvény értelme szerint, közösügy. ügy látszik, hogy a t. minis terelnök ur, nem akarta meghallgatni Simonyi Ernő t. barátomnak idézését, midőn a törvénynek ezen §-áf felolvasta. Kénytelen vagyok azt újból felolvasni azért, hogy mindenki lássa, hogy jóhiszemmel azt kétségbe vonni nem lehet, hogy az 1867. XII. t. ez., a mely megteremtette ezen közös ügyeket, a mely ellen én és t. elvbarátaim folyton küzdünk és küzdeni fogunk, oly véghatárként állította azt elő, a melyen túl semmiesetre, semmiképen menni nem szabad, nem engedhető meg és a lehető legerélyesebb kifejezéseket használja arra, hogy ezen akaratát kifejezze. Méltóztassanak jól figyelni, a 37. §. ezt mondja: „e bizottságok hatásköréhez csak azon tárgyak tartozhatnak, melyek a jelen határozatban mint közösek, határozottan e bizottságokhoz vannak utasítva, ezeken túl a bizottságok intézkedéseikben nem terjeszkedhetnek és a magyar országgyűlés és a magyar kormányzat részére fenntartott ügyekbe, nem avatkozhatnak". Ennyire ki van zárva mindennemű lehetősége annak, hogy e közös ügyek még ezentúl szaporittassanak. És most előáll e törvényjavaslatnak első §-a esnem is szól erről. Mert hiszen lehet és én nagyon értem azt, hogy lehet egy pár ember az országban, a kik azt mondják, hogy igenis előállott egy oly abnormis helyzet. a mire mi nem látunk más módot, mint azt. hogy az is közös ügynek deciaráltassék; ez lehet rósz, veszélyes politika, de őszinte. De ezt a kormány nem akarja mondani, nem akarja bevallani, hogy ő valamit közös ügynek declarál, hanem reánk akarja erőszakolni, hogy ez már deelarálva volt akkor is, mikor még senki^ sem sejthette, hogy lehet ily abnormis állapot. És mi a következése ennek? Ha őszintén járt volna el a kormány, ha a törvényjavaslat első §-ában kimondja, hogy ezen ügy közös ügynek declaráb tatik, akkor a 2. §. teljesen felesleges; mert ha közös ügy, arról, hogy miként kelljen vele bánni, igen bőven és sokkal precisebben intézkedik az 1867. XII. t. ez. 8. §-a, a mely sokkal többet mond, mint itt van. Mert nem csak az van mondva ott, hogy a magyar kormány felhatalmaztatik, utasittatik, hogy befolyást gyakoroljon, a tanácskozásokban részt vegyen, hanem, világosan meg van mondva, „hogy beleegyezése nélkül nem lehet létre hozni semmit sem". Mert ezt a kormány ki akarta kerülni, megteremtette a 2. §-t, a melyben oly gyengén van körülírva a kormány hatásköre, hogy az valóban csaknem semmire reducálható. És itt látom titkát annak is, hogy miért nem akarta a t. kormányelnök ur eddig és miért nem akarja most sem azt a hires eonventiót, a ház elé terjeszteni. A t. kormányclnök ur igen jól tudja, hogy ha e eonventiót a ház elé terjeszti és ha az netalán beczikkelyeztetik, akkor a végleges megoldás az országgyűléstől függ, nem lehet az annexiót végrehajtani a. nélkül, hogy a magyar országgyűlés előbb meg ne kérdeztessék. De mintán ezt kerülni akarja, a mi világosan kiderül a 2. §-ból, azért makacskodik ő annyira, hogy ezen konventiót a törvényhozás elé ne terjeszsze. Mert mit mond a törvényjavaslat 5. §-a ? (olvassa.)