Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

1<56, országos «IPS november 13. J879. 119 és megmagyarázta, hogy azért fogadja el a törvényjavaslatot, mert abban az annexió előkészítését látja, 8 pedig az annexiót helyesli, természetesen nagy német birodalmi politika szempontjából. Ez tehát az egyik czélja a törvényjavaslatnak, melyet Bausznern képviselő ur be is vallott. Meg fogjuk látni, hogy a másik két képviselő ur, mely czélt látja ezen törvényjavaslatban. (Halljuk!) Második védője a törvényjavaslatnak. Éber Nándor képviselő ur, mindjárt bevezetőleg azt mondja, hogy biztosítja az ellenzéket, hogy o benne sem tompább az alkotmányos érzék, mint bárki másban; hogy őis az érzi auomaliát, melyet az occupatió teremtett s mely abban rejlik, hogy Bosznia és Herczegovina, mint Mohamed koporsója függ a levegőben, de — szerinte — erről most nincs szó. Bocsánatot kérek, ezt mondhatja bármely más képviselő, de Éber Nándor képviselő ur nem mondhatja: mert ő járult hozzá í-nnek az anomáliának a megteremtéséhez; hozzájárult a delegátióban, hozzájárult itt a házban és hozzájárul most, mint azon bizottság elnöke, mely a törvényjavaslatot élénkbe terjesztette. Belemenve a dolog meritumába, a t. kép viselő ur, ki igen sokáig élt Angliában, azzal vigasztal bennünket, hogy nem kivételes eset az, hogy az anyaországtól külön álló terület van, mert hisz ugyanily viszony van Anglia és az ő gyarmatai köztt. Bocsánatot kérek, ez valóságos satira. Hogyan lehet összehasonlítani Magyarországot Angliával, azzal az Angliával, mely egységes akarat, még pedig mindig nemzeti akarat szerint kormányoztatik, mely a coloniáktól teljesen elszigetelten áll; hogyan lehet összehasonlítani azon anyaországot, melynek belügyeire a coloniáknak semmi más befolyásuk nem lehet, mint az, liogy meggazdagítsák az anyaországot, mondom, hogyan lehet azt összehasonlítani azon Magyarországgal, mely saját akaratából egyetlenegy lépést sem tehet, mely más államhoz van lánczolva, és Boszniával, mely országunk határán vau és látjuk, hogy már is nagy befolyást gyakorol belügyeinkre. Hiszen előre el lehetünk készülve, hogy az occupatió napjától mindaddig, mig e kérdésnek vége nem lesz, alig lesz belkérdés, melyben nem fogjuk érezni Bosznia és Herczegovina lánczait. Beszéde folyamán a t. képviselő ur szólva a 67-iki kiegyezésről, ugy említette azt fel, mint a mely véget vetett a háromszázados küzdelemnek. Ugyan kérem, hogy lehet azt állítani épen akkor, midőn ily törvényjavaslattal állunk szemben? Azt hiszi-e a képviselő ur, felteszi-e rólunk, hogy komolyan azt hisszük, hogy e harezban szemben állunk Tisza Kálmánnal, vagy az országgyűlés többségével? Igen jól tudjuk, hogy szemben állunk épen azokkal, kik ellen 300 éven át küzdöttünk és épen azon törekvéssel, mely ellen őseink oly rendkívüli szívóssággal küzdöttek hosszú századokon át. Nem akarok e kérdésnél soká immorálni, csak azt akarom jelezni, hogy a t. képviselő ur, a maga részéről azon eonclusióra jutott, azon czélt látja e törvényjavaslatban, hogy ez nem végleges megoldás, sőt mint maga mondja, azért pártolja e megoldást, mert nem megoldás, mert ez egy ideiglenes állapot és ő azon reményben szavazza meg ezen törvényjavaslatot, hogy ezen ideiglenes állapot, minél hosszasabban fog fenntartatni, mert ő maga bebizonyította, mily veszedelmes lenne Boszniát és Herczegovinát akár egyik, akár másik állam keretébe beilleszteni. Tehát itt a másik felfogás. Bausznern képviselő ur azért pártolja a kormányt, mert ez annexió. Éber azért, mert ez ideiglenes és mert az ideiglenesség fenn fog tartatni. Jön a harmadik, Jókai Mór t. barátom. (Halljuk!) Nem fogok t. képviselőtársam beszédének azon részére válaszolni, melyre okvetlenül szükséges volna, hogy az ember humoristikus lappal rendelkezzék. Válaszolni fogok röviden azon részére, mely némileg komoly szint öltött. A t. képviselő ur, nevezetesen Szilágyi Dezső képviselőtársam ellenében folytatott polémiájában nagy indignatióval felemelkedett azon időszakra, midőn ő és mindnyájan a közös osztrák parlamentbe való bemenés ellen, oly szívós karezot vívtak. Elfeledte, hogy minél fényesebben festette azon kornak ellenállási tehetségét, annál szomorúbb színben tünteti fel saját magának mai állását. Lehetetlen, hogy elszomorítólagne hasson, minden magyar emberre annak az elgondolása, hogy még az az ember is, a nemzetnek legnagyobb költője és irója, a ki annyi éven át táplálta és fenntartotta a haza jobb jövője iránti reményt, a honszeretetet, hogy még az is, a ki oly szépen irt és ellen tudott állni, akkor, mikor az absolutismus elakarta kobozni a magyar nemzet jogait; rövid idő alatt annyira jutott, hogy nem is kell, hogy elkobozzák, hanem ő maga társaival együtt, önként oda ajándékozza. (Tetszés balfelöl.) A t. képviselő ur hivatkozott arra, hogy nem kell félteni Magyarországot attól, hogy a közös parlamentbe belemegy, mindaddig, a mig egy szikra él e nemzetben s különösen mindaddig, mig kard van a honvéd oldalán, ilyesmitől félni nem lehet és nagy boszankodással vélte, hogy épen, midőn ezen nagy pathossal elmondotta frázisát, mi ez oldalról mosolyogtunk és azt mondotta, hogy e mosoly, e nsvetés jellemzi e pártot. Igenis, elfogadom e jellemzést. Nevettünk, de e nevetés nem volt gúnymosoly honvédségünk ellen, jól tudjak mi is, hogy hon-