Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

118 1S6. országos ülés norember 13. 18? 3. De áttérve magára a dolog lényégére, én elismerem, hogy Németország barátsága hasznára lehet Magyarországnak, de hogy o azt oly bebizonyított ténynek tekinti, azért, mert volt egy kis kölcsönös ölelkezés, hogy Andrássy elment Gasteinba és Bismarck Bécsbe, hogy azonban ezt oly nagy garantiának tekinti, hogy mi bizvást támaszkodhatunk minden tekintetben Németországra, már ebbeli nézetét nem oszthatom. En azt láttam és azt tapasztaltam a történelemből, hogy Ausztriának mindig voltak igen jó barátai, igen jó szövetségesei a béke idején, de háború idején mindig isolálva állt. Tudjuk, hogy a keleti háború előtt is Andrássy ölelkezett Bismarckkal és pedig akárhányszor s mégis mi történt; mivel indokolták a kormánynak a keleti háborúban követett eljárását. Avval indokolták, ha nem is itt a házban nyíltan, de a folyosókon és a hírlapokban, hogy ha tudnók azt, hogy Németország nem fog közbelépni, a magyar kormány rögtön actióba lép. Tehát önök féltek Németországtól. Köszönöm én az olyan szövetséget, a mely csak béke idején az és akkor aztán fenyegetőzzük, mikor szükségünk volna reá háború idején. De tovább megyek s azt mondom, akármennyire fel tudom fogni Németország hatalmát, befolyását az európai viszonyokra, én nagyon kételkedem, hogy az ő szövetségének ez idő szerint, nagy hasznát vegyük. Belátom, hogy ő igen nagy hasznát veheti a miénknek, de mi az övének nem. Es én nem hiszem, hogy csalódom, ha azt mondom, hogy épen az, a mit most mondani akarok, oka az osztrák-magyar-német közeledésnek. Mindenki tudja, hogy Fraucziaország minden fiának szivében és elméjében egy gondolat, egy érzés él, t. i. a revanche. (Igaz! a szélső baloldalon.) Hiába tanácsolja Bausznern Guidó képviselő ur Francziaországnak^, hogy tegyen le ezen aspiratióról. Nem tudom, hogy az ő szava odáig eljut-e, de ha el is jutna, nem hiszem, hogy ez változtatna valamit Fraucziaország érzetén és felfogásán. Ez a gondolat él Fraucziaország minden fiában. Legjobban tudja ezt Németország maga s azért szeme folytonosan Francziaországon függ. A midőn a legutolsó időben felmerültek azon hirek, hogy mennyire meghidegült a viszony Gorcsakoff és Bismarck között, épen annyira közeledett Gorcsakoff és Waddington, akkor szükségesnek látta Németország, hogy értésére adja Ausztria-Magyarországnak, hogy iehet szövetségese ő neki és insceuiroztatott a bécsi találkozás. De igy állván a dolog, kérdem, milyen hasznát vehetjük Németország szövetségének '? Ha az az eset állna elő, hogy mi akarnánk háborút indítani Oroszország ellen, biztosítom önöket, hogy Németország nem jönne a mi segítségünkre, mert positive tudjuk, hogy azon perczben, a melyben Németország egy ezredét kihúzza földéről, Fraucziaország ellene indnl és a maga szempontjából helyesen. Csak akkor fogna ezen szövetségnek haszna mutatkozni, ha Németország újból meg akarná támadni Francziaországot, hogy biztosítva legyen támogatása Ausztria-Magyarország részéről. En tehát ennek practicns hasznát nem látom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem akarok jóslatokba bocsátkozni. Hogy mi lesz az egyik, vagy másik esetben a következés, az ez idő szerint mit sens változtat azon abnormis helyzeten, a melyei Bosznia és Herezegovina occupálása hazánkban előidézett. A t. képviselő ur, nem tudom mi okból, az egész beszéde alatt egy habsburgi monarchiát említett. En habsburgi monarchiát sem a törvény, sem a diplomatia nyelvén nem ismerek. Van egy habsburgi dynastia, mely két állam felett áll, de ezen két állam nem habsburgi monarchia. A t. képviselő ur azután apostrophált egy dolgot, a melynek értelmét ma sem birom felfogni, apostrophált minket avval, hogy fontoljuk meg, hogy Magyarország a maga boldogságát csakis a habsburgi monarchiában találhatja fel. Én nem tudom, mi czéiból hozhatta ezt fel és hogy tulajdonképen kihez intézte felszólalását; mert ez idő szerint nem létezik hazánkban oly párt, mely czéljának tekintené a Habsburgdynastia ellen küzdeni s nem is lesz ily párt mindaddig, mig a habsburgi dynastiából származó fejedelmek bebizonyítják, hogy alkotmányosan uralkodnak Magyarországon. De természetes, hogy a mely perczben bebizonyul, hogy valamely fejedelem csakis azon nemzeti többség akaratát respectálja, a mely az ő akaratának megfelel és ha a nemzet többségének akaratamás irányban nyilvánul, azt nem tartja tiszteletben, igenis felébredne újból a régi küzdelem; akkor lehetne szó arról, hogy a habsburgi dynastiával az egykori küzdelem ismét folytattassék. Midőn tehát mégis szükségesnek találta a t. képviselő ur ezt felhozni, azt csak kétfélekép magyarázhatom. (Halljuk! a szélsőbalon.) Vagy azért tette ezt, hogy szántszándékkal gyanúsítani akart, hogy ez által jobb szinben tüntesse fel saját személyét Bécsben, — nem tudom, mi czéiból, — vagy, mert a maga személyére tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy ragaszkodik a Habsburg-dynastiához, nehogy valaki azt következtesse beszédéből, hogy ő már is a Hohenzollern-dynastia alattvalója. (Tetszés a baloldalon.) Jellemző, hogy a három képviselő ur közül, kik a kormány javaslatát támogatták, az első. Bausznern képviselő ur, mondott e>gy modust, jelzett egy czélt, melyet ezen törvényjavaslat el akar érni, világosan kimondta, hogy ezen czél Boszniának és Herczegovinának anuectálása