Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-166
16«. országos ülés norember 13. 18ÍS>. 117 képviselőház ellenezte a szerződés egyik pontját, csakis, mint tényt akarom constatálni azt, hogy azon, Magyarországhoz képest oly kicsike nemzetnek, volt bátorsága szembeszállani a berlini congressus határozatával s azt mondani, hogy azon intézkedés, melyet nekem előirtatok, nem felel meg az én speciális viszonyaimnak s azért azt nem hajthatom végre, legalább oly irányban nem, miként ti kívánjátok. (Igaz! a szélső baloldalon.) Es mi történt! Nagy részben teljesedett a nemzet akarata. Helyes volt-e, vagy nem, azt nem kutatom, de tény, hogy meg volt benne & bátorság, hogy szembeszálljon a congressus határozatával. (Helyeslés a szélső balon.) De mondom, azon t. képviselő uraknak az volt felfogásuk, befejezett ténynyel állván szemben, hogy hiába való lesz minden ellenzés, mert magát a politikát senki sem helyeselte e házban, a helyeslés szava e házban soha sem volt kimondva. Most állunk tehát tulaj donképen legelőször azon a ponton, most van a magyar országgyűlés legelőször abban a helyzetben, hogy tőle függ, hogy a mi most akar végrehajtatni, végrehajtassék-e, igen, vagy nem? Ha <-zen törvényjavaslatot most visszavetjük, a kormány nem inaugurálhatja azon rendszert, melynek keresztülvitelét tervezi. Itt van a kellő perez, hogy a magyar országgyűlés érvényesítse a maga akaratát, teljesítse a nemzet irányában kötelességét. És mit tesz a kormány? Minden harmadik szava az, hogy az occupatió tényéről itt nincsen szó; itt csak arról van szó, hogy miként igazgattassanak azon tartományok. Most van legelőször az országgyűlésnek megadva annak a lehetősége, hogy az occupatió tenyéré befolyjon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én tehát igen helyesnek találtam, midó'n Szilágyi t. képviselőtársam ezen egész törvényjavaslatot ugy jellemezte, hogy az elejétől végéig, beleértve az indokolást is, kettős színcsillám, csakhogy én nem szeretem a politikában a czifra szavakat s nem birok t. barátom ékesszólásával, kimondom magyarán a mit gondolok s ezért engedje meg, hogy ezen szép kifejezést tisztára magyarra fordítsam. (Halljuk! a szélső baloldalról.) Ez az egész törvényjavaslat nem egyéb, mint csalás és ámítás. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Igyekezni fogok beszédem folyamán ezen állításomat bebizonyítani, mert ki kell jelentenem azt, hogy daczára annak, hogy a t. képviselő ur csaknem két óráig, foglalkozott ennek bebizonyításával, mindnyájunk által elismert ékesszólásának nem sikerült mindazon érveket kimeríteni, melyek igazolnák, hogy mennyire ámítás, mennyire kétszinüség ez a törvényjavaslat. Mielőtt ezt tenném, engedje meg a t. ház, hogy lehető rövidséggel refleetáljak azokra, miket a vita folyamán a kormányt támogató három képviselő ur, a törvényjavaslat mellett felhozott. (Halljuk!) Az első, a ki a kormány javaslata mellett lándzsát tört — s ez igen jellemző — Bausznern G-uido képviselő volt. Nem fogok a a t. képviselőtársamnak múltjával foglalkozni, megtette azt Hermán Ottó t. barátom, a ki a természetbúvár gyakorlott vizsgáló szemével vizsgálta azon metamorphosisokat, melyen a t. képviselő ur keresztül ment; (Derültség a szélső balfelöl) én ezzel beérem, egyenesen áttérek beszédére, megvallom, jól átgondolt és szépen előadott beszédére. Á t. képviselő ur paripára mászva, benyargalta a diplomatia tág regióit, felemelkedett egészen a nagy német birodalom magaslatára és ezen magaslatról tartott nekünk beszédet arról, hogy mi tulajdonképen mégis Magyarország missiója. Én mindenekelőtt elismerem azt, hogy a tiszt, képviselő ur beszédének alaptétele helyes, tudniillik azon alaptétele, hogy Magyarországnak oda kell törekedni, hogy a nagy német birodalommal a jó barátságot lehetőleg fenntartsa. Ez annyira benne fekszik minden magyar államférfi felfogásában, hogy már í848-ban az a kormány is, egyik első feladatának tartotta, a német szövetséggel a barátságos viszonyt helyrehozni, vagyis inaugurálni, ez kétséget nem szenved. De ez nem akadályoz engemet abban, hogy a t. képviselő urnák némely incorreetségét és némely túlzását, helyreigazítani ne igyekezzem. Először is a t. képviselő ur. beszélve Németország- és Francziaországról, constatálja azt, hogy Németország annyira békés természetű, annyira méltányos és igazságos, hogy még Franeziaországgal szemben is, soha a támadó szerepét nem játszotta, az utolsó alkalommal is 1870-beD, Francziaország volt a támadó; sőt annyira megy békülékeny szelleme Németországnak, hogy még a rendkívüli fényes győzelem után sem igyekezett Francziaországot megsemmisíteni, hanem egyszerűen beérte azzal, hogy két olyan tartományt, melyet Francziaország ezelőtt 100 évvel tőle elanneetált, azt megint visszaannectálta. Csodálom, hogy a tiszt, képviselő ur, a ki ennyire foglalkozott Németország cselekvényeivel, megfeledkezett ezen combinátiójában egy kis bagatellró'3, melynek neve: 5 milliárd. (Ugy van! Ugy ' van! a szélső baloldalon.) Hiszen az az 5 milliárd nem volt egyéb Németország részéről, mint azon remény fejében kivetett sarcz, hogy ezzel Francziaország megsemmisíttetik ; (Helyeslés a szélső balról) és ha sejthette volna Bismarck, hogy ezen calculusában csalódik, öt helyett 15 milliárdot vetett volna ki. Tehát e tekintetben generositásra hivatkozni nem lehet.
