Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-137
m 137. országos ülés május 80. 1875). nek. Es ez természetes. Hogy azonban e szakasznál hozatott ez föl, azon, őszintén megvallom, csodálkozom, mert legalább én erre elkészülve nem voltam. Rám nézve ugyanis e szakasznak nincs az a fontossága, mely annak tulajdoníttatott, és a bizottsági tárgyalásokban, a meanyire azokra emlékszem, sem tulajdonítottam neki nagyon nagy jelentőséget, mert az ellenzék részéről megpendittetett ugyan e kérdés, de a felhozott aggályok nem látszottak oly súlyosaknak, hogy csak eoncret indítványtevésre is ösztönözték volna az ellenzéket. De minthogy e kérdés itt egész terjedelmében felmerült : engedje meg a t. ház, hogy néhány szóval én is hozzá szóljak. (Halljuk!) Mint mondám, az, hogy a sereg vezénylete, vezérlete felségi jogát a eonstitutióval nagyon nehéz megegyeztetni, igen természetes, mert itt a korlátlan hatalom a nemzet ellenőrzési jogával a legélesebb ellentétbe jön. Én azt hiszem, hogy e tekintetben a megoldást leginkább a praxisban kell találnunk : és ha a praxist tekintetbe veszszük, ugy találjuk, hogy minél inkább kifejlődött egy államban az alkotmányosság, annál kevésbé van e jog praeeisirozva, s minél kevésbé van kifejlődve az alkotmányosság, annál szükségesebbnek találják e jog praecisirozását. Angliában e jog a mai napig ugy áll, hogy majdnem korlátlannak tekintethetik. Arra nézve, hogy a seregnek elhelyezése, annak belső szervezete mi legyen: jogilag csakis a felség rendelkezik. Azaz nincs törvénye Angolországnak, mely e tekintetben a törvénvhozási testületnek bármi f w jogot adna. Es mi a praxis? Az, hogy nemcsak a belső szervezet és elhelyezésre nézve, hanem minden egyes kérdésre nézve a parlament az ő felelős hadügyministere által rendezkedik. Másrészről vegyünk akármely más államot, vegyük Olaszországot, Németországot, vagy akár Belgiumot. Mindenütt azt fogjuk látni, hogy e tekintetben a meghatározás sokkal praecisebb, de a praxis ennek daczára sokkal gyöngébb. Én őszintén megvallom, hogy ebből azt a következtetést vonom, hogy e jog praecisirozása majdnem lehetetlen. Megerősít engem ebben az, mit én ezen elhelyezés magyarázásaképen e házban hallottam. Ott van az előadó ur, ki — és véleményem szerint bizonyos pontig ennek is van jogosultsága, — az elhelyezést, ha nem is identificálta, de nagy részben a beszállásolásra reducálta. Ott van Szilágyi Dezső képviselő ur, ki az elhelyezési eszmébe bele veszi a létszám- és azon elvek meghatározását, melyek szerint az elhelyezésnek kell történni. Véleményem szerint tehát felette nehéz e jogkört meghatározni, mert ez oly bonyolódott és oly annyira egymásba vágó, hogy nem hiszem, hogy lenne emberi elme, emberi ész, mely e tekintetben a praecisirozást keresztül tudná vinni a nélkül, hogy e tekintetben épen azon oldalon, a melyben mi vagyunk leginkább érdekelve, t. i. a törvényhozás jogainak, esetleg ne praejudicálhasson. Méltóztassék elhinni, ezen jogoknak gyakorlata többé-kevésbbé az erő kérdése és semmi egyéb; és e tekintetben megengedem, hogy mi ma nem vagyunk még azon szerencsés helyzetben, mint van talán Angolország; megengedem másrészről, hogy a mi viszonyaink is sok tekintetben különbözők, a mint azt Pulszky t. barátom említette a beszállásolásra nézve : de mégis azt hiszem, hogy a nemzet azon szerencsés ösztönénél fogva, azon találékonyságánál fogva, hogy ugy mondjam, a melyet mindig tanúsított, ezen viszonyoknál ez alkalommal is el fogja találni a helyes utat. Épen Pulszky t. barátom hozta fel, hogy a nélkül, hogy valami törvényes megszabás léteznék, mily befolyást gyakorol a delegatió nemcsak az elhelyezésre, hanem magára a belszervezetre is és sok oly kérdésben, a melyeket hogy ha praecisirozunfe. akkor ezen befolyás mind az országgyűlés, mind a delegatió részéről sokkal nehezebb lesz, mert ezt oly annyira praecisírozni nem lehet, hogy azt minden egyes esetekre alkalmazni lehessen. Minél inkább praecisírozzuk. annál inkább ki fogjuk magunkat tenni azon eshetőségeknek, a melyekben, hogy ha a törvény nem lett volna oly nagyon praecisirozva. az országgyűlés vagy a delegatió, felhasználva állását, sokkal inkább biztosíthatta volna a nemzet érdekét, mint igy. De lássuk, hogy fejlődtek nálunk a dolgok és ítéljünk abból. A mi a létszámot illeti, ez az elhelyezéssel csak indirecíe van összekötve. Ennek lelke a védtörvény. Ezen védtörvény határozza meg az ujonczozás arányát és ezen újonezozási arány önmagától határozza meg, a mint már meg is határozta a beszáliásolási arányt a két ország között. Méltóztassanak a kimutatásokba belenézni és azt fogják találni, hogy a beszáliásolási arány a jelen pillanatban tökéletesen megfelel azon újonezozási aránynak, a mely Magyarország és Ausztria közit létezik. A kérdés e tekintetben véleményem szerint gyakorlati. Ugy látom, hogy egyik velem szemben álló t. barátom kissé mosolyog rajta, hogy én a kérdés gyakorlati oldalát hozom fel; de méltóztassanak elhinni, hogy mégis a dolognak gyakorlati oldala az, a mely döntő. Mint mondom, Magyarországban a jelen pillanatban 83,691 ember van elszállásolva, Ausztriában 146,000. Ez részünkre 36%-ot képez, a mi kevesebb, mint a mi újonezozási jutalékunk, de hozzá kell számítanunk természetesen a Bosniában levő sereget is. így minden törvényhozási intézkedés nélkül, minden reserváta nélkül mi tökéletesen eljutunk oda, hogy azon arány megtartatik. a mely minket az ujonczozás szerint megillet. Én tehát e tekintetben azon aggályokban, a