Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-156
306 156. országos ülés október 30. 1879. nak tartaná, ezt csak abból tudom megmagyarázni, hogy midőn a kormány javaslatát neki pártolnia kell, tökéletesen mindegy reá nézve, vájjon az indokok látszólagosak-e, vagy valódiak. (Élénk helyeslés és derültség balfelöl.) Boér Antal: T. ház! Egyáltalában nem érzem magamat kellemetlenül érintve Szilágyi Dezső képviselő ur felszólalásának rám czélzó szavai által. Én magyarul tudok s gr. Apponyi Albert magyarul mondott nyilatkozata oly tiszta volt, hogy semmi magyarázatnak többé helye nincs. Ez meggyőződésem s a mint Szilágyi Dezső képviselő urnak joga van a maga felfogása szerint venni a dolgokat, úgy nekem is megvan e jogom. A mi már magát a tárgyat illeti, (Halljuk!) teljességgel nem helyeselhetem, nem pártolhatom gr. Appony indítványát és pedig épen Molnár Aladár képviselőtársam elvéből kiindulva, a ki azt mondotta, hogy a régi törvényeket, a menynyiben lehet, tartsuk meg. Én azt hiszem, hogy e javaslat által épen régi törvényeink tartatnak meg aunyiban, a mennyiben a régi törvény szerint a honosítást nem mondhatták ki, csak az országgyűlésen; most pedig a megyékben is kimondhatják. Úgyszólván felségjog volt akkor is, hogy a király, meghallgatván tanácsosait, honosítást adhatott, de az ép ugy törvényezikkbe ment, mintha az országgyűlés honosította. így volt az pl. Erdélyben, a gr. Khévenhüller családdal. Én a javaslatba hozott intézkedésben veszélyt nem látok, mert lehetnek oly körülmények, mert minden lehet az ég alatt, csak egy nem. (Nagy nevetés.) Mondom, lehetnek körülmények, hogy oly időben kívántatik valakinek honosítás kiadatni , mikor nincs országgyűlés; ekkor az uralkodó tanácsosai, t. i. a kormány tagjai, természetesen meghallgattatnak és ha annak idején az országgyűlés elé jő az ügy, természetesen a kormány felelős. Én ezt a két szakaszt, a mint van, tisztának tartom és bármit mondjanak is, ahhoz a többséghez vagyok szerenesés tartozni, mely a kormányt támogatja s erre büszke vagyok. (Derültség balfelöl. Éljenzés jobbfelöl.) S közbevetőleg legyen mondja, én ennek a kormánynak párját most Magyarországban kiállítani nem tudom. (Nagy derültség balfelöl.) Elfogadom a két szakaszt. Pauler Tivadar igazságügyminister: T. ház! (Halljuk!) A fő ellenvetés, a mely itt történt, az én felfogásom szerint az volt, hogy régibb törvényeink szerint megkívántatott a külföldieknek honosítására, oly eredménynyel, hogy azok az állampolgári jogok egész teljében részesüljenek, az országgyűlés beczikkelyezése; most pedig az nem kívántatik meg és úgyszólván ugyanazon egy tényre a parlamentnek hatásköre szűkebbre szorittatik, mint az előtt a magyar törvényhozásé volt. Nem akarok én jogtörténeti vitatkozásokba bocsátkozni, hogy t. i. régibb időben hogy volt, de hogy az újabb időben a beczikkelyezés megkívántatott, az kétségtelen; egyre azonban figyelmeztetni kívánom a t. házat. Nagy különbség volt azon jogok között, melyeket a beczikkelyezés adott az indigenának s azok közt, a melyeket ő most e törvény által nyer. (Ugy van! jobbfelöl.) A beczikkelyezés az indigenának 1840-ig, ha főúri czímere volt, megadta a fouri jogokat, a közvetlen részvétet a törvényhozásban; (Ugy van! jobbfelöl) de ha nem is volt főúr, megadta neki a nemességet, tehát megadott neki oly jogokat, a melyekkel a honfiaknak milliói nem birtak. A honfiusított nemesember minden nemesi előjogokban részesült s ennélfogva birtokképességet s hivatal viselési képességet nyert, a mely jogokkal e hazának bensz ilött fiai nem birtak akkor, és igy, midőn nekik ily előjogokat tulajdonított a honfiusitás: először az I. rész IX. czímének habeas corpus joga, hogy t. i. őket nem lehetett letartóztatni, hacsak előbb meg nem voltak idézve s elitélve; miután ezzel birtokképességet s hivatalviselési képességet is kaptak, a melyeket a nem nemesek csak 1844-ben nyertek el, ez sokkal kiválóbb jogengedmény volt, mint a mostani honosítás, a mely nem ruházza fel az illetőket semmi külön jogokkal a többi honpolgárok fölött, hanem azokban részesíti, a miket e haza minden polgára élvez. (Helyeslés jobbfelöl.) Ez, t. ház, roppant nagy különbség. Nem is áll másodszor, hogy minden honosítás beczikkelyeztetett volna. Beczikkelyeztetett azoknak honfiusítása, a kiknek átszármazott ivadékaik voltak; de a külföldi papoknak, a kik hasonlólag kénytelenek voltak az indigenatusi oklevelet megnyerni, csupán csak a taksa megfizetése s ő Felségének kegye adta meg a beneficiumok birtokjogát. A taksa, ha nagyobb volt, ezer aranyat, ha kisebb volt, kétszáz aranyat tett. Ezelőtt igen sok külföldi pap birt magyarországi javadalmakat, főkép mikor a német birodalom fönnállott. És ha arra reflectálunk, hogy a honosítás törvény által is, főkép az utóbbi időben, némelyek a taksa elengedésével, t. r. ott, hol az illetők rendkívüli érdemeket tudtak kimutatni, — mások a fél taksa elengedésével, ismét, mások minden taksa elengedése nélkül nyerték a beczikkelyezést, igy át fogjuk látni, hogy habár mindig érdemes férfiaknak kellett lenniök, nem mindig rendkívüli érdem kívántatott a honfiuság elnyeréséhez. Ha voltak nagyobb érdemeik, a fél taksát fizették, ha voltak ugyan érdemeik, de
