Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-155

155. ©rseágos ülés október 29.187S). 281 hozzá. Egy kifogással e házban mindig és megérdemelt mértékben találkozik; először, hogy igen beszédes és hosszas, másrészről pedig, hogy az alkalmazáshoz szükséges szabatosságnak gyakran legkisebb mértéke sem található benne, (ügy van balfelÖl.) Hogy ezen javaslatában a belügyminister ur következetes és összhangban marad korábbi javaslataival, erre nézve a házban csak egy vélemény van. De be kell vallanom t. ház, hogy igen kevés vigaszt meríthetünk a belügyminister urnak azon hivakozásából, hogy hiszen 20 nap elég idő volt arra, hogy a javaslattal foglalkozzunk, mert hiszen minden párt és a sajtó is sürgette a honosítási törvény behozatalát ; mert hiszen, t. ház, megfontolni, részleteiben minden betűjében szorgos vizsgálat tárgyává tenni nem az elveket, hanem azon formulázást, azon részletes kidolgozást kell, mely a javaslatban, megtestesítve van és arra, hogy a hazai sajtó és a szakértői vélemény ily javaslatokkal foglalkozzék, erre, minden szakértő igen rövidnek találja azon időt, melyet a ministerelnök ur e javaslat benyújtása és tárgyalása között engedett. Azonban én ezen nem csodálkozom t. ház, mert a belügyminister ur a eodificátió főfeladatát úgy látszik felfogni, hogy itt a leglényegesebb különbség abban állhat, hogy vannak codifieátorok, a kik rövid szakaszokat szeretnek szerkeszteni, de jó sokat és vannak, a kik nagy szakaszokat, de nem sokat szerkesztenek. A ministerelnök ur azok közé tartozik, a kik rövid szakaszokat szeretnek, de aztán szép számmal; már pedig, hogy a eodificátió értéke is attól függene, hogy szabatos és következetes terminológia alkalmaztassák, hogy az elvek szabatosan és világosan legyenek kifejezve, hogy a jogtételek összefüggő rendszert, magyarázatra és analógia alkalmazására alkalmas rendszert képezzenek : azt úgy látszik, a hosszú és rövid szakaszok mellett, mellékesnek tekinti a belügyminister ur. (Derültség a baloldalon és a szélső baloldalon*) J Mert csak igy magyarázhatom meg azon hidegséget az iránt, hogy valahányszor itt a törvény lényeges kellékéül hozatik fel azok szabatossága és rendszeres összefüggése: mind azt kellő figyelemben és méltatásban nem részesíti, azt hiszi, az ily hibákat a ház részletes tárgyalásában meg lehet orvosolni. De vérmességében nem osztozhatom; úgy tapasztalom, hogy technikai hiányokban szenvedő törvényjavaslatot, ily nagy gyülekezetben kijavítani nem lehet. Az első két indítvány, mely szabatosításra szolgál, még türelemmel fogadtatik, talán a ministeri székről is kegyesen vétetik; de mikor a többiek következnek utána, kezd a dolog bosszantóvá, azután unalmassá válni s végre minden vizsgálat nélkül, néha a legfontosabb javítást czélzó indítványok is elvettetnek. Azt, hogy azon bizottságban, mely e javaslattal foglalkozott s mely bizottság buzgalmát és érdemét kétséggel elismerem, hogy ebben minden megtörtént volna, a mi e javaslat szabatosítására szükséges, azt, itt e házban, úgy hiszem, senki sem fogja vitatni. Ideje, alkalma sem volt kellő mértékben ennek a feladatnak megfelelni. Ismeretes, hogy e javaslat terminológiája, szeliden mondva, téves és következetlen ; ismeretes, hogy e javaslat számos szakaszt tartalmaz, mely egészen üres, mert semmi rendelkezést nem mond ki és még csak a rendszeresség becsével sem bir. Példát mondok rá (Halljuk ! Halljuk.'); méltóztassék a második szakaszt megtekinteni; ez elmond négy módot, melyen a magyar állam polgárság megszerezhető. E §. igy hangzik: „2. §. A magyar állampolgárság csak a következő módon szereztetik meg: 1. leszármazás; 2. törvényesítés; 3. házasság; 4. honosítás által." Ezen §-nak semmi érdeme nincs, mert ezen 4 mód a többi §-ban újra részletesen és kimerítően előadatik; de még azon egy érdeme sincsen, hogy e módokat kivonatban és átnézeti)cn teljesen adná elő, mert ezen törvényjavaslat szerint nem 4. hanem 5 módja van a magyar polgárjog megszerzésének. Méltóztassanak a 19. §-ra tekinteni. A szerint a magyar állampolgárság megszereztetik pusztán azon tény által s azon alapon, mert valaki ezen területen született, vagy, mint lelencz ezen területen találtatott. Ez az 5-ik módja a polgárjog megszerzésének. Már most kérdem: mi képzelhető ok van arra, hogy a 2. §., mely, mint felszámlálás is tökéletlen, e javaslatban helyt foglaljon? Méltóztassék továbbá megnézni a 10. §-t, vagy e törvényjavaslat 44-dik §-ának határozatait. Minden ember látja, hogy azon §-okban oly szabályok foglaltatnak, melyek megállapítása, helyes törvényhozási rendszer szerint rendeletekbe, vagy utasításokba valók. Méltóztassanak csak ezen bőbeszédű javaslatnak e §§-it meghallgatni: „10. §. A 9. §-ban megjelelt hatóság a folyamodványt és mellékleteit megvizsgálja, esetleg folyamodót a hiányzó szükséges okiratok pótlására utasítja s azon esetben, ha az okiratok alakja, vagy tartalma ellen aggály merül fel, az illető hatóságoktól felvilágosítást kér s az iratokat indokolt véleménye kíséretében a belügyministerhez, illetőleg a liorvát-szlavon-dalmát hámhoz, vagy a határvidéki országos hatósághoz felterjeszti." Ebből csak az hiányzik, hogy törvényben szabassák meg az is, hogy a felterjesztést, az 36*