Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-149

216 149. országos tilés október S. 1879. A ministerelnök úr előterjesztésének kap­csában azt a kérdést kell a t. házhoz intéznem, hogy a zárszámadási bizottság két rendbeli jelentését mikor kívánja tárgyalás alá venni? (Felkiáltások: Holnapf) Csanády Sándor: Én azt hiszem, t. ház, legczélszerübb lesz az iránt, hogy mikor tárgyaljuk, holnap intézkedai, mert el kell olvasni a jelen­téseket, hogy tudomással bírjunk felőlük. Elnök: A jelentések már rég ki vannak nyomatva és szétosztva; tehát tudomással mél­tóztatnak birni felőlük. Szó vau a zárszámaV dási bizottságnak az 1877. évi zárszámadások tárgyában beadott jelentéséről és ugyanazon bizottságnak a Horvátországgal való leszámo­lásokra vonatkozó jelentéséről, mely utóbbira vonatkozik a ministerelnök urnak ama kijelen­tése, hogy iránta indítványt fog tenni. Azt hiszem tehát, a t. ház határozhat most a fölött, vájjon mikor tárgyaltassék ezen két jelentés. (Felkiáltások: Holnap !) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk!) Én ugyan nagyon örülök azon némely részről nyilvánuló kivánatnak, hogy e jelentések már holnap tárgyaltassanak ; de mégis azt hiszem, hogy habár már ki vannak is osztva a jelenté­sek, de minthogy régebben osztattak ki, ezél­szertí lesz legalább is egy napot közben hagyni és a tárgyalást nem holnapra, hanem talán hol­naputánra kitűzni. (Helyeslés.) Elnök: Ha a t. ház méltóztatik elfogadni, holn apu tanra, azaz 10-ére tűzetik ki a zárszám­adási bizottságnak előbb megnevezett két jelen­tése. (Helyeslés.) Azt hiszem, egyéb tárgya a rögtöni határo­zat hozatalnak a ministerelnök úr előterjesztésé­ben nem foglaltatik. Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselőház ! Előadásomban jeleztem, hogy kérni fogom két bizottságnak választását. A t. ház már sok esetben azonnal, a mint kéretett, elhatá­rozta az ily bizottságok választását és csak a választás megejtésére tűzött ki egy későbbi határnapot. Ha t. ház kegyeskednék igy el­járni, ez természetesen igen óhajtandó volna. Azonban méltóztassanak e fölött határozni; én a magam részéről kész vagyok írásban is beadni äz ez iránti indítványaimat, melyek egjdke abból áll, hogy válaszszon a t ház egy tizenöt tagú bizottságot, mely a magyar állampolgárság meg­szerzéséről és elvesztéséről szóló törvényjavas­latot előzetes tárgyalás alá vegye; a másik indítvány pedig így szól: válaszszon a t. ház egy tizenöt tagú bizottságot, mely a Bosznia és Herezegovina közigazgatása tekintetében szüksé­ges intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, mi­helyt az benyújtva lesz, tárgyalás alá vegye. Ezek volnának indítványaim. Nem tudom, méltóztatik-e most határozni felettük, vagy napi­rendre tűzni; ezt a t, ház bölcsességére bizom. Egyúttal van szerencsém a magyar állampolgár­ság megszerzéséről és elvesztéséről szóló tör­vényjavaslatot indokolásával együtt benyújtani; kérvén, hogy annak kinyomatása és annak ide­jén az előkészítő bizottsághoz utasítása mondas­sák ki. Baross Gábor jegyző (olvassa a minister­elnöknek, a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szőlő törvényjavaslatra vonatkoző indítványát.) Elnök: T. ház! A ministerelnök ur ezen törvényjavaslatot most benyújtván, a-t. háznak feladata legelőször is határozni a fölött, hogy annak előzetes tárgyalása hol és mikép eszkö­zöltessék ? A ministerelnök ur indítványa abból áll, hogy e czélból egy tizenöt tagból álló bizottság választassák. Méltóztatnak ejavaslatot elfogadni? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott s e;mélfogva a be­nyújtott törvényjavaslat az annak idején meg­választandó bizottsághoz fog utasíttatni. A bizottság választását illetőleg, azt hiszem, hogy azt talán a holnaputáni ülés napirendjére lehetne tűzni. (Helyeslés.) Következik a ministerelnök úr második indítványa. Baross Gábor jegyző (olvassa a minister­einőknek a Bosznia és Herezegovina közigazgatásá­ról szőlő törvényjavaslatra vonatkozó indítványát.) Elnök : Méltóztatik-e a t. ház ez indítványt elfogadni ? Simonyi Ernő: T. ház! Azt hiszem, hogy ezt igy röviden elfogadni nem lehet, mert itt a ház még elvileg sem határozott a felett, vájj o a Bosznia és Herezegovina közigazgatási dolgaiba be akar-e elegyedni vagy sem. Először e felett kell határozni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Azt hiszem, hogy a t. képviselő ur ebben tévedni méltóztatik; mert én úgy ismerem a házsza­báfyokat, hogy azok szerint, a minister által benyújtott törvényjavaslattól azt, hogy osztályok­hoz vagy bizottsághoz utasittassék, megtagadni nem lehet, (ügy van! jobbfelől) Itt még csak arról van szó, hogy egy bizottság választassák, mely a minister törvéirrjavaslatát tárgyalás al á vegye; midőn majd e bizottság jelentést fo g tenni, akkor a t. háznak hatalmában lesz hatá­rozni, úgy, a mint bölcsessége kívánja; de ezen előzetes lépést megtagadni, azt hiszem, nem lehet. (Helyeslés jobbfelől.) Gróf Apponyi Albert: Én, t. ház, igen szokatlan és semmi által sem indokolt eljárásnak tartanám, ha mi egy külön bizottság megválasz­tásába belenyugodnánk s azt esetleg meg is választanok, mely egy oly törvényjavaslat elő-

Next

/
Thumbnails
Contents