Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-147

147. országos ülés október <5. 1879. 203 választandók iránt. Kedden azután megtörténnék J a tizenkét állandó bizottság megválasztása. Méltóztatnak ebben megállapodni? (Igen!) így tehát hétfőn fog megtörténni a két alelnök, a jegyzők és a háznagynak választása, valamint, ha az idő engedi, egyúttal a kilenez osztálynak kisorsolása. Ha pedig ez utóbbi hétfőn nem volna lehetséges, kedden fog a kisorsolás meg­történni. (Helyeslés.) A mi a tizenkét bizottság választását illeti, bátor volnék a t. háznak egy új, az eddigitől eltérő eljárást javaslatba hozni. (Halljuk!) Eddig ugy történt, hogy midőn ugyanazon ülésben 12, néha több bizottság volt választandó, kétszer, sőt háromszor is volt szavazás. Felállíttatott ilyenkor 4—5 láda és a t. képviselő urak két­szer vagy háromszor szavaztak az egyes bizott­ságokra, a mi természetesen igen sok időt vett igénybe. Bátor volnék javaslatba hozni , hogy valamennyi bizottságba választandók egy ívre írassanak és a szavazatok ebez képest csak egy ládába tétessenek. ^Ezeket azután a jegyző urak összeszámlálnák. Én már az irodában a szük­séges mintát is elkészíttettem. (Tetszés.) Ha a t. ház ezen eljárást elfogadni méltóztatik, ezt fogjuk kedden követni. (Helyeslés. Elfogadjuk!) Ezt tehát határozatilag is kimondom. A kormány részéről jelen vannak: lisza Kálmán, Pauler Tivadar, Bedekovich Kálmán, Trefort Ágoston, Szapáry Gyula, Péchy Tamás, Szende Béla, br. Kemény Gábor. Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Antal Gyula jegyző ur fogja vezetni. A netalán szólni kívánókat Beőthy Algernon és Molnár Aladár jegyző urak fogják feljegyezni. Walirmann Mór: T. ház! Én csak azon szerény megjegyzést akarom tenni, hogy a bizott­ságok egyikénéi-másikánál talán nehézségek merül­nének fel ezen eljárás mellett. A t. horvát kép­viselő urak ugyanis a bizottságok némelyikébe választanak, másikába nem. Kézetem szerint tehát mindenesetre két részre, kellene osztani a megválasztandó bizottságokat, t. i. azon bizott­ságokra, a melyekre a horvát képviseli) urak szintén szavaznak és azon bizottságokra, a me­lyekre a horvát képviselő urak nem szavaznak. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Ezen nehézségre én magam is gondoltam, de ezen ugy lehet segíteni, hogy előbb a magyarországi képviselők szólittatnak fel a szavazásra, azután pedig a horvát kép­viselők, kik szavazati jegyeiket egy másik ládába tennék, szavazati jegyeik csak azon bizottságokat tartalmazván, melyekbe ők is vá­lasztanak. (Helyeslés.) Ha a t. ház ezen javaslatomat elfogadja, kedden igy fog megejtetni a szavazás; hétfőn pedig a két alelnök, a jegyzők és a háznagy fognak választatni és esetleg a kilenez osztály ki fog sorsoltatni. Más tárgya a mai ülésnek nem lévén, azt bezárom. (Az ülés végződik d. e. 11 óra 55 perczkor.) Az utóbbi ülés jegyzőkönyve fog felolvas­tatni. Baross Gábor jegyző' (olvassa az október 2-án tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem tétetvén, az hitelesíttetik. (Halljuk! Halljuk !) T. ház! Van szerencsém a tisztelt háznak bemutatni a ministereluök ur levelét, melybea tudatja, hogy ő es. és ap. kir. Felsége legmaga­sabb nevenapja alkalmából a képviselőház részé­ről nyilvánított szerencsekivánatokért szíves 147. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1879. évi október hó 6-án. Szlávy József elnöklete alatt, Tárgyai : Jegyzőkönyv-hitelesítés. Elnöki jelentés. Vita Kende Kanut kormánybiztos kérvénye fölött. Az állandó igazoló bizottság jelentése. Az al-elnökök, jegyzők és háznagy megválasztása. A képviselő­háznak osztályokba sorozása. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.)

Next

/
Thumbnails
Contents