Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-147

CJ04 147. országos ülés október 6. 1879. köszönetét táviratilag legkegyelmesebben kifejezni méltóztatott. Hódoló tisztelettel tudomásul vétetik. (IIe­lyeslés.) Bemutatom Szabadka sz. k. város közön­sége kérvényét a budapest-zimonyi vasútvonal kiépítése és annak a Kunságon át Szabadka mellett leendő vezetése tárgyában; és Kallus Mózes munkácsi lakosnak Jäszay Antal kép­viselő által beadott kérvényét, melyben a f. évi június hó 6-án előterjesztett folyamodványának mielőbbi elintézését kéri. E kérvények tárgyalás s jelentéstétel végett kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Van szerencsém bemutatni Kende Kanut kérvényét, a melyben előadja, hogy miután azon kormánybiztosi állása, melyet egy vizszabälyozó társulatnál már huzamosb idő óta elfoglalni szerencsés, nem vette idejét annyira igénybe, hogy e miatt a képviselői állásából folyó köte­lezettségeinek meg nem felelhetett volna, nem tartotta eddig szükségesnek e miatt a t. háztól szabadságidőt kérni. Minthogy azonban a képviselőház legköze­lebbi ülésében ez irányban az ide vonatkozó tör­vényre való hivatkozással felszólalás történt, az iránt esedezik, hogy részére kormánybiztosi működésének tartamára a t. képviselőház a távol­iételi engedélyt megadni méltóztassék. Madarász József: T. ház! A ki az 1874, évi I. t. ez., vagyis az összeférhetlenségi tör­vény rendeleteit megtartani akarja, nem mond­hatja azt, hogy e kérvény folytán a képviselő ur kérelmezése helyes, mert az 1874: I. t. ez. világosan megmondja, hogy azon kormánybiz­tosok, a kik egy évnél hosszabb időtartamra nem neveztetnek ki, ha a ház a szükséges enge­délyt nekik megadja, még pedig természetesen nem utólag, habár ez a törvényben világosan megírva nincsen is, hanem előlegesen, akkor ők ezen biztosságot a képviselői állással összefér­hetőleg, egy év tartama alatt elláthatják. Minthogy azonban Kende Kanut t. kép­viselőtársunk felolvasott kérvényéből nem vettem ki azt, hogy mikor neveztetett ki kormánybiz­tosnak : ennélfogva arra kérem a t. házat, hogy — ha a törvényt tiszteletben akarjuk tartani •— ne méltóztassék Kende Kanut t. képviselő urnak mindaddig az engedélyt megadni, mig a ház mélyen t. elnöke fel nem szólítja Kende Kanut t. képviselő urat arra, hogy — és ez legyen a többi kormánybiztosra is irányadó — jelölje meg azt az időpontot, mikor neveztetett ki kormány­biztossá. (Helyeslés.) Ha ez megtörtént, t. ház, akkor lesz a ház­nak kötelessége, a törvény értelmében, vagy meg­adni az engedélyt, ha nem múlt el az év, vagy ha már elmúlt és a dolog a háznak nem jelen­tetett be, az összeférhetlenségi bizottságnak lesz hivatása ez iránt jelentést tenni a háznak, (ügy van! a szélső balfelol.) Ez a törvény világos értelme és ezért arra kérem fel a t. házat, hogy a törvény rendelete szerint méltóztassék az igen t. elnök urat erre utasítani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: A t. képviselő ur előadására az a megjegyzésem, hogy a t. háznak ilyen esetben hozott határozatánál mindig idézzük a törvény­nek az egy évi tartamra vonatkozó rendeletét. Egyébként a t. képviselő ur előterjesztése ellen egy oldalról sem tétetvén kifogás, hatá­rozatképen kimondom, hogy Kende Kanut kép­viselő ur általam fel fog szólittatni, jelölje meg az időpontot, a mikor kir. biztossá kineveztetett. {Felkiáltások a szélső balfelol: A többiek is! Azok is, a kik a múlt ülésben kaptak szabad­ságot.) Azokra nézve már a t, háznak jegyző­könyvileg hitelesített határozata van előttünk; de különben is a t. háznak tudomására van az idő­pont, mert hisz a kinevezés törvény alapján történt. Irányi Dániel: T. ház! Én azt gondolom, hogy — a mint már a múlt alkalommal előadni szerencsém volt, nemcsak Kende Kanut t. kép­viselőtársunkra, hanem általában mindazokra, a kik kormánybiztosi minőségben működnek, ki kell mondani azon határozatot, hogy mikor szabadságoltatást kérnek, egyúttal jelöljék meg a napot, melyen kormánybiztosokká kineveztet­tek. Ez áll azon t. tagtársainkra is, a kik a minap bejelentették, hogy ők kormánybiztosokká vannak kinevezve, és kik ennéifogva kérték a t. házat, hogy nekik szabadságot adni méltóz­tassék. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Szükséges ez azért, a mint Madarász t. képviselőtársam igen helyesen megjegyezte, hogy evidentiában lehes­sen tartani, vájjon az illető t. képviselő ur nem mííködik-e tovább egy évnél mint kormánybiz­tos ? Azért a t. elnök ur lesz szives világlatban tartani, hogy mikor neveztetett ki valamelyik képviselő kormánybiztossá és azt, vájjon nem telt-e le az év, a melyen belül működhetik csak mint kormánybiztos. (Helyeslés a szélső balfelol.) Elnök: Irányi Dániel t. képviselő urnak előterjesztése azt czélozza, hogy szólittassanak föl azon képviselő urak is, kik a múlt ülésben a távozásra szabadságot kaptak, a napnak meg­jelölésére, melyen kormánybiztosoknak kinevez­tettek, (Helyeslés) s hogy az elnökség minden ilyen esetet evidentiában tartson. Minthogy a t. képviselő urak, a mint látom, ezt az előter­jesztést helyeslik: a múlt ülésben szabadságot kapott képviselő urakhoz ily irányú fölszólítást fogok intézni: s minden ilyen esetet evidentiában, I tartani. (Helyeslés.)

Next

/
Thumbnails
Contents