Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-135

135. országos Ülés májas 28. 1879. ÍZ bal/elöl.) Kétségtelen az, mit előttem több felszólaló említett, hogy a monarchia két fele köztt nem egyenlő mértékben osztattak fel azon áldozatok, melyek a beszállásolás szempontjából követeltettek, s a melyek a beszállásolás terheinek könnyebb elviselhetése szempontjából a birodalom egyes részeiben az állam által fedeztettek; s hogy a kaszárnyák nem egyenlő mértékben építtettek a Lajthán túl és Lajthán innen. Megtörtént, hogy az 50-es években már fennállott kaszárnyákat meg kellett az egyes községeknek saját költségökön váltaniok; megtörtént, hogy a monarchia túlsó felében a közös alapokból igen tetemes épületek emeltettek, melyeknek megfelelők itt nálunk létre nem hozattak. Ezen kérdések tisztázása ezen alkalommal lett volna helyén. Ez most elmaradván, nem hiszem, hogy bármi alkalommal hozzá lehessen szólani. Hogy ezen állapotok fennállanak, annak nagyrészben tagadhatlanul a ministerium az oka, mely ezen alkalommal, midőn lehetett volna, nem gondoskodott a tisztázásról. Megvallom, hogy a törvényjavaslatban még egy bajt látok, azt, hogy oly kaszárnyák, oly épületek, oly beszállásolási objectumok, melyek nemcsak az állandó béke-elhelyezés szempontjából szükségesek, hanem egyszersmind más, nevezetesen védelmi czélokra szolgálnak, mint pl. a kaszárnyák a várakban, nagyobb elhelyezési épületek a határokon, ezen törvény létrejötte után nem fognak többé a közös költségvetés terhére építtetni ; bár kellene, hogy építtessenek, mert értékük, mert jelentőségük per eminentiam közös, hanem ezen törvény alapján tisztán egyik vagy másik állam, vagy Magyarországon egyik vagy másik megye terhére fognak építtetni, mert hiszen a birodalom túlsó felében e tekintetben sokkal több, majdnem minden szükséges, a mig igen jól tudjuk, hogy Komáromban, Erdélyben, valamint a magyar északi határszélen az ily irányban való építkezések végrehajtva még mindig nincsenek. (Igaz! Ugy van! halfelöl.) A mi, mondom, ezen törvényjavaslatnak administrativ részeit illeti, a t. háznak módjában áll e tekintetben némileg segíteni, módjában van akkor, ha szemmel tartja azon közigazgatási elveket, melyeket oly gyakran hallottunk hangsúlyoztatni, melyeknek foganatosítását azonban eddig a gyakorlati életben oly ritkán láttuk. Ha azonban e kérdésben is a többség ragaszkodni fog a politikai okokból való azon szószerinti elfogadáshoz, melyet a ministerium oly gyakran szokott követelni, akkor a t. ház oly törvényt fog meghozni, melynek bajai utóbb az életben fognak nyilvánulni és akkor, ha azon váddal fogunk ismét találkozni, melyet pedig senkisem hangoztatott szívesebben, mint annak idején a ministerelnök ur, hogy a törvény a gyakorlati élet igényeinek meg nem felel, a t. többség csak önmagát fogja vádolhatni. (Helyeslés balfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! A vita bezárása előtt egy pár rövid szót kívánok szólani; röviden kívánok szólni annyival inkább, mert a részletek szempontjából felhoz ottakra szólani nem az én feladatomhoz tartozik. Mindenekelőtt kijelentem, hogy az előttem szólott tisztelt. képviselő ur által a kormány megtámadása czélI jából felhozottakra jóformán semmit sem fogok szólani. Igen sokszor hallottam és hallottak ezeket és igen sokszor kifejtetett, mennyire nem állauak ezen dolgok. Ennek ismétlésével a tisztelt ház idejét nem fogom elrabolni. De egy van, a mit a t. képviselő ur felhozott, s azt is vádlólag a kormánynyal szemben, a mi ezen törvényjavaslat el- vagy el nem fogadása szempontjából is nagy fontossággal bírván, arról egy pár szót szólani mégis kötelességemnek ismerem. (Halljuk!) A képviselő ur ugyanis azt mondta, hogy ezen törvényjavaslatot helyesen csak akkor lehetne megalkotni, ha a hadsereg béke-létszámának kérdése, mely hosszabb időre szokott megállapittatni, meg volna állapítva, mert a nélkül e tárgy felett határozni nem lehet. A képviselő ur e törvényjavaslat előterjesztésében a kormánynak azon szándékát látja, hogy ezen törvény elfogadtatása, következtében majd azt mondhassa, hogy a létszám már ezen törvényből, mint a mely elfogadtatott, következik. En, t. haz. nem tudom, helyesen, alaposan lehet-e követelni valamely kormánytól, hogy éveken keresztül, mert a képviselő ur azt mondta, a hadsereg létszáma kérdésében nyilatkozzék akkor, midőn az én hitein szerint legalább arra, hogy valamely hadsereg létszáma és szervezete felett mik határoztassanak, az összes világ helyzetének igen nagy befolyása van, s egy változás a világhelyzetben, alaptalanná tenné azt, a mit a kormány egy vagy más alkalommal nyilatkoztatott volna. De az tagadhatatlan, legalább előttem, s azt hiszem, a képviselő ur is azt tartja, hogy az osztrákmagyar monarchiának hadserege a jövő évben is lesz, pedig valószínűleg oly modorú, mint az 1868-ki törvény által megállapította, azaz közös hadsereg; ennek elhelyezéséről pedig gondoskodni kell, és hogy ennek, ha lehet, kaszárnyákban való elhelyezése — akár több lesz, akár kevesebb, a létszám — czélszerűbb mint az eddigi rendszer, azt gondolom, nem lehet tagadni. És miután ezen törvényjavaslat, a mi ugyan másfelől hasonlókép hibául rovatik fel, nem mondja meg, hogy hány kaszárnyát lehet, vagy kell építeni, hányra van szükség, hanem azt mondja, hogy a hol szükség van, mily fel-