Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-140

J46 1 *°* » rszá §r° s ülés jnnius 5. 1879. hogy megadjuk-e azokat oly intézetnek, mint a milyen a kormány által bemutatott alap­szabályokban terveztetik? Én csakis ezen kér­désre akarok szorítkozni és e tekintetben ki­jelentem azon — később indokolandó — néze­temet, hogy miután a kormány által bemutatott alapszabályokban tervezett intézetet a czélnak megfelelőnek nem tartom: azon kedvezményeket és előjogokat, melyeket a törvényjavaslat tartal­maz, én ilyen intézet részére nem vagyok haj­landó megszavazni. A lehető rövidséggel akarom, tisztelt ház, az erre vonatkozó nézetemet indokolni. (Halljuk!) Nem szenved kétséget s általán el van ismerve, hogy az országban a kisbirtokos osztály igen sok bajjal küzködik, valamint egész gazda­sági helyzetünk meglehetős válságban van. Azon­ban ezen bajok okai sokkal mélyebben fekszenek és nekem meggyőződésem, hogy ezen törvény­javaslat, illetőleg az ezen törvényjavaslathoz mellékelt alapszabályok szerint létesítendő intézet, a kisbirtokosok ügyén sokat lendíteni, sokat segíteni nem fog; nem pedig azért, mert a kis­birtokosok ez idő szerint nem annyira hosszú törlesztésű jelzálogkölcsönre szorulnak. A tapasz­talás igazolta már azt, hogy a rendes, takarékos kisbirtokos a hosszú törlesztésű kölcsönöket nem igen tartja meg, az ily adósságokat nem szereti: mondom, mindig a takarékos kisbirtokosról szólva, ha van ilyen hosszú törlesztésű kölcsön, a melyet kényszerűségből felvett, igyekszik attól meg­szabadulni és nem várják be a húsz—harmincz éves törlesztési rátákat. A tapasztalás szerint tehát rövid lejáratú oly kölcsön szükséges a kis­birtokosnak, a melyet gyorsan megkaphat, sok utánjárás nélkül; a mely rajta pillanatnyi ba­jainak enyhítésével azonnal és gyorsan segít, a mely megmenti attól, hogy kénytelen legyen uzsorásokhoz fordulni. Nem az a baj ez idő szerint, t. ház, hogy jelzálogra kölcsönt kapni nem lehet. Hivatkozom magára a nagy földhitel­intézetre, a melynek üzlete e tekintetben igen virágzó, a mely ez idő szerint már 60 milliót meghaladó záloglevelet helyezett el. Ezen intézet kiváló súlyt fektet már néhány év óta kisebb kölcsönökre is, — értve ez alatt az 1000 frtig terjedő kölcsönöket. Kezemben van például a magyar földhitelintézetnek az 1878. évről szóló üzleti jelentése, amelyből kitűnik, hogy 1878-ban a magyar földhitelintézet kiadott összesen 6730 papirértékű zálogkölcsönt, ebből 2900 frttól lefelé 1000 frtig terjedő kisebb kölcsön van 3942, tehát majdnem 4000 a 6000 közül; 5000 forinton alóli kölcsön van 5408; úgy hogy 5000 forinton felüli kölcsön mindössze 1322 van; a miből kitűnik, hogy a kölcsönzést kisebb ösz­szegekben is nagy mértékben gyakorolja áf magyar földhitelintézet. Azonban 1000 frton alóli kölcsönöket is — nem mondom, hogy nagy könnyűséggel lehet kapni; de mindenesetre az 1000 frton alóli köl­csönökre vonatkozó üzletet is nagy mértékben gyakorolják az országban a takarékpénztárak. Nem moudom azt, hogy helyes, miszerint a takarékpénztárak a hozzájuk beadott betéteknek igen nagy és jelentékeny részét jelzálogkölcsö­nökre adják ki; de tény az, hogy tényleg gya­korolják ezen üzletet. Hivatkozom e tekintetben az 1877-iki adatokra. 1877-ben működött 308 takarékpénztár az országban, a fővárosiakat ide nem értve. E takarékpénztárak 22 és egy fél millió tőkével rendelkeztek, kezeltek 205 millió betéteit; tehát majdnem tízszer annyi betétet kezeltek, mint a mennyi alaptőkéjük volt, és ezen betéteknek majdnem felét, 82 és egy fél millió forintot jelzálogra helyeztek el. Ez adatokra azért hivatkozom, hogy igazoljam azon állításo­mat, miszerint nagyon jelentékeny azon tőke, a mely ez idő szerint részint hosszabb lejáratú, részint pedig rövid lejáratú kisebb jelzálog­kölcsönökben helyeztetik ei szerteszét az ország­ban. Van egy baj, és ez az, hogy azon kölcsö­nök, a melyeket a takarékpénztárak adnak a vidéken, drágák; drágák pedig azért, mert, mint tudjuk, az illető takarékpénztárak tulajdonképeu nyerészkedő intézetek, és hogy minél nagyobb osztalékot adhassanak részvényeseiknek, annál nagyobb kamatot vesznek fel a kölcsönök után; elvonják a takarékpénztárak a betét elek által a pénzt a kisbirtoktól és általában azoktól, a kik hitelre szorulnak, és a helyett, hogy olcsóbbá tennék a kölcsönöket, közvetítésök által még megdrágítják. Mint a tapasztalás igazolja, adnak a pénzekért 6—7—8 %-ot és elhelyezik azt 12—15%-ra. (Mozgás.) Ez az, a mi e takarék­pénztárak üdvös működését nagyon korlátozza és ez az, a mi az országban a jelzálogra adandó kölcsönöket megdrágítja. Hivatkozhatom pl. a pécsi takarékpénztárra, melynek tőkéje 60,000 frt és ezen tőke mellett 4.210,000 frt betétet kezel. De azon bizalmat, melyet a közönség iránta tanúsít, arra használja fel, hogy a nagyobbrészt, vagyis a 4.210,000 írtból 3.102,000 frtot jel­zálogra adja ki, és oly százalék és kamat mellett, melynek következtében a maga részére szép eredményt ér el, t. i. 90%-nyi osztalékot adott részvényeseinek, t. i. egy 200 frtos részvény után i877-ben 180 frtot adott osztalékul (Mozgás.) Es igy áll a dolog, t. ház, majdnem valamennyi takarékpénztárral; az alaptőkét valamennyinél 10-szeresen, 20-szorosan, sőt még többszörösen felülhaladó betétek vannak, melyeknek Vs-át, vagy V» ét, vagy Vs-át jelzálogra adják ki, a közönség bizalmát azonban nem arra használják fel, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents