Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-120
• • ' . : v '• ' • '.'.'.•'..'• • ; ;:::';.. : > ^ . ; 120. •rsságes ül< a tisztelt házat, hogy felfogásom szerint e tekintetben elég világos a szöveg, de ha mégis méltóztatnak kivánni, hogy az tisztábban körülirassék, én az erdőbizottság t. előadójának e tekintetben tett indítványát elfogadom, mert ennek értelmében világos, hogy csak oly erdők értethetnek, melyek tisztán mint erdők adatnak ki a községeknek. Kérem tehát a t. házat, ne méltóztassék — csupán időnyerés tekintetéből, mert valami más veszedelmet nem látok a dologban, nagyon fontos, hogy az idővel gazdálkodjunk — a javaslatot a bizottsághoz visszautasítani, hanem méltóztassék mint világost és szabatost, azon módosítványt elfogadni, melyet az erdőügyi bizottság t. előadója hozott javaslatba. (Helyeslés.) Elnök: Fel fog olvastatni Szederkényi Nándor képviselő úr módosítványa. Antal Gyula jegyző (olvassa a módosítványt): A 17-ik §. utasíttassák vissza az erdőügyi bizottsághoz, mely az összes módosítványok figyelembe vételével javaslatot tegyen a kérdés alatt levő szakaszhoz. Elnök: Miután itt elhalasztásról van szó, ez lesz a szavazás első tárgya. (Helyeslés.) Felteszem tehát a kérdést: méltóztatik-e a t. ház a Szederkényi Nándor képviselő ur által beadott s imént felolvasott indítványt elfogadni? A kik elfogadják, méltóztassék felállani. (Megtörténik. Felkiáltások: Ellenpróbát!) Most méltóztassanak felállani azok, kik nem fogadják el. (Megtörténik.) Nem tudom tisztán kivenni a többséget, kénytelen vagyok megszámláltatni a szavazókat. Méltóztassanak szakaszonkint felállani azok, kik az indítványt nem fogadják el. (Megtörténik. A jegyzők megszámlálják a szavazókat.) Most méltóztassanak felállni azok, kik nem fogadják el. (Megtörténik. A szavazatok össze számláltatnak.) Elnök: Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják Szederkényi képviselő ur indítványát, méltóztassanak szakaszonként felállani. (Megtörténik.) 87 szavazat 70 ellenében nem fogadja el Szederkényi képviselő ur indítványát. A 17. §-t bekezdések szerint fogom szavazás alá bocsátani. Az első bekezdés ellen két módosítvány van beadva; az egyik az előadó uré, mely egészen új szerkezetet ajánl, a másik Babics képviselő uré, mely csak egy szó beiktatásában áll. Minthogy a házszabályok szerint köteles vagyok azon módosítványt szavazás alá bocsátani, mely a szöveghez legközelebb áll, ennélfogva Babics képviselő ur módosítványa meg fogja előzni az előadó úrét. (Helyeslés.) Kérem azon képviselő urakat, a kik a szerkezetet változatlanul elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Minthogy nem vagyok képes biztosan megmondani, hogy a többség elfogadja-e, kérem a jegyző urakat, méltóztassanak a képKÉPVH. NAPLÓ. 1878—81. VI. KÖTET. » Hajiig 9. 1S79. 57 viselőket megszámlálni. A kik a szerkezetet változatlanul elfogadják, méltóztassanak szakaszonként felállani. (Megtörténik.) Most méltóztassanak azok felállani, kik nem fogadják el. (Megtörténik.) A ház 82 szavazattal 75 ellenében a 17. §. első bekezdését változatlanul elfogadta, ennélfogra a módosítványok elestek. Minek utána a 17. §. 1-ső bekezdése változatlanul elfogadtatott, ez által nézetem szerint azon módosítvány, melyet b. Simonyi Lajos t. képviselő ur beadott, nem esett el, az még szavazás alá bocsátandó, mert a Simonyi Lajos által beadott módosítvány csakis a közbirtokossági erdők korlátozásának szorosabb magyarázatát tartalmazza. Fel fog olvastatai a szavazás előtt Simonyi Lajos módosítványa. B. Simonyi Lajos módosítványa az első bekezdés után, mint új bekezdés lenne beiktatandó. Antal Gyula jegyző (olvassa b. Simonyi Lajos módosítvány át). Elnök: Kérem azon képviselő urakat, kik ezen új bekezdést elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Van még báró Simonyi Lajosnak egy másik módosítványa, mely szerint a második bekezdés kihagyandó. Kérem azon képviselő urakat, kik a második bekezdést változatlanul elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a második bekezdést változatlanul elfogadja, s ennélfogva b. Simonyi Lajos módosítványa elesett. A 3., 4. és 5. bekezdés ellen észrevétel nem tétetvén, azokat elfogadottaknak jelentem ki, s ennélfogva a 17. §. az erdőügyi bizottság által javasolt szerkezetben elfogadtatott. Következik a 18. §. Baross Gábor jegyző (olvassa a 18. és 19. §§-í, a melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak; olvassa a 20. S-í). B. Simonyi Lajos: T. ház! Én nekem a 20. §-hoz van egy pár módosítványom. A mi az üzemtervtől való eltérést illeti, mindig hozzáteszem, hogy a felsőbb engedély melletti eltérést értem, erre van némi tekintetben módosítványom. Igazán megvallom, nem azon föltevésben teszem módosításomat, hogy talán elfogadtatik, mert a mint látom, a módosítványok általában nem fogadtatnak el, hanem teszem azért, mert nem akarnék azok eathegoriájába jutni, kik az erdei üzemtervet még a régi fogalmak szerint akarják alkalmazni. Ugyanis én részemről helyeslem azt, hogy bizonyos erdőkre nézve, melyek kezelés tekintetében korlátozandók, egy bizonyos üzemterv állapíttassák meg. De, mint igen jól tudjuk, az erdő-üzemterv nem egy vagy két évre, hanem hosszú évek sorára állapittatik meg. Ezen üzemtervtől sok 8