Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-132

132. országos ülés május 24. 1879. 337 intézkedéseket is, s ez által lehetővé tenni e törvényjavaslat megalkotását. És ha csudálkoztam a felett, hogy épen ide kerültünk a szabályrendeletekkel, megnyugtatom magamat még azon czéllal is, melyet ez a törvényjavaslat kitűzött és követni rendeltetve van. T. ház! Egy létező, általánosan érzett, sok panasznak tárgyát képező hiányt pótol e törvényjavaslat. Eendeltetési czélja tehát kitűnő. De ha ezt elismernem kell, lehetetlen mellőznöm a jogosult bírálat keretén belől egynémelyeket, melyek — szerény nézetem szerint — a javaslat érdekében, figyelmen kivül nem hagyhatók. így ezen törvényjavaslat pl. nem egészen ridegen határozza meg a szabályrendeletek törvényességének fogalmát és általában véve nem határozza meg azt, hogy ki van jogosítva megbírálni azt, hogy valamely hatóság szabályrendelete által hatósági körét túllépte-e, vagy sem és mi esetleg a túllépésnek következése. Az 1869: IV. t. cz.-nek itt is idézett §-a ez irányban nem elegendő, s általánosságokban mozog csak és pedig tisztán a rendes bíróságokra vonatkozólag. Magának e törvényjavaslatnak ezen intézkedése szintén nem vezet sanetióhoz. Én azt hiszem, hogy ez irányban a részleteknél mindenesetre szükséges lesz egy oly intézkedés, mely kiegészítő és a javaslat conformis legyen. De ez nálam még nem képez okot arra, mint Mocsáry t. képviselőtársamnál, hogy ezzel egyesítsem a törvényjavaslat el nem fogadását. Ezen kivül, engedtessék meg nekem, t. ház, hogy még két rövid megjegyzést tegyek, melyek miatt tulaj donkép felszólalni bátorkodtam, s melyeknek tisztán közigazgatási szinezetök van. A rendőri kihágásokról szóló törvényjavaslat életbeléptetése és annak sikere mindenesetre nagy mértékben függ azon közegektől, melyek hivatva vannak, ezen leendő törvény végrehajtásáról gondoskodni. És itt felhívom a t. ház figyeb mét rendőrségünknek országszerte helyzetére. Néni akarok modernisálni, mint ezt méltóztatnak sokszor felemlíteni, valahányszor egy, a joghoz némileg értő egyéniség felszólal; ráfogván, hogy modern akar lenni akkor, a midőn javítani óhajt. Legjobban érzem és tudom magam is, hogy mint Le-Éoy-Bolieu mondja, sokkal czélszerűbb egy államban azon, a szokás és a történeti intézményekből kifolyó intézkedéseket tartani meg a közkormányzat terén, mint idegen országból plántálni át csak azért egy intézményt, hogy azt mondhassuk: olyanok vagyunk, mint Európa valamely más állama. De midőn személy- és vagyonbiztonságról van szó, lehetetlen, hogy megtagadjam magamtól azon állítást, hogy ma Magyarországon a rendőrség egyáltalában nem áll hivatásának magaslatán. Majdnem minden KÉPVH NAPLÓ 1878 — 81. VI. KÖTET. törvényhatóság részéről jön panasz, majdnem mindenütt érzik e végtelen hiány súlyát. Valóban, midőn e törvényjavaslat megalkotásáról van szó, lehetetlen, hogy a kormány ne gondolkozzék a felett, vájjon e törvény végrehajtása biztosítva van-e a rendőrség mai állapotában ? Utóvégre is természetes, hogy ezen hiánynak csak fölemlítése mellett maradhatok. Mert jól tudom, hogy administrativ téren a rendszerváltoztatás pénzköltséggel jár. Megnyugszom, ha a kormány részéről azon nyilatkozatot veszem, hogy a rendőrség ügyének szabályozását nagy mértékben fontosnak és szükségesnek tartván, arra komolyan törekszik is. A második, a mit mintegy fölvilágosítás kérése szempontjából fölemlíteni bátor vagyok, a törvényjavaslat 18. §-ában foglalt intézkedést illeti. Nem foglalkozom annak részleteivel, csak azt kívánom felemlíteni, hogy e törvényjavaslat nem is tartalmazza azt, hogy ki lesz ezen ügyek birája. Erre nézve, azt hiszem, az életbeléptetési törvényben lesz talán intézkedés. De megvallom, rám nézve nagy könnyebbség lett volna, ha az ezen ügyekben bíráskodni hivatott közegekről már most birok tájékozással. De gyanítom, kik lesznek ezen birák, minthogy épen a 18. §. a közigazgatási hatósági fogházakról szól. Legyen szabad megjegyeznem, hogy oly közigazgatási fogházak, a milyenekről itt szó van, az országban nem léteznek. Méltóztatnak tudni, hogy miként segít magán a szolgabíró, ha valaki az ő megítélése szerint oly cselekvényt követett el, mely miatt ő, mint szolgabíró szabhatja ki rá a büntetést. Különösen mióta a botbüntetés el van törölve, igen furcsa módját találták fel a közigazgatási első fokú hatóságok a büntetés végrehajtásának. Nem akarok egyes nemeket érinteni, de tény, hogy zárkákról, vagy fogházakról, milyenekről a 18. §. szól, nálunk szó sincs. Még egy másik nagy hiány forog fenn, péld. az élelmezés tekintetében. A javaslat azt mondja, hogy az elzárt egyén önmagát élelmezheti. Kevés olyan ember kerül oda, a ki önmagát élelmezni tudja. A szolgabíró kénytelen tehát őt élelmezni, de vájjon mily pénzből'? Ha munkaképes az illető, és a szolgabíró családos ember és helyben lakik, a munkáért élelmezheti, de különben honnan vegye a költségeket? Mindezek oly hiányok, melyeket a gyakorlati életben — nem mondom, hogy épen szégyenünkre, de mindenesetre nagy hátránynyal érezünk. És a 18. §-ra vonatkozva még egy észrevételt kívánok tenni. {Halljuk!) A büntető törvénykönyvben méltóztattak a büntetések különféle nemeit megállapítani. Már akkor tartottam tőle, de nem nyilvánítottam ezt, hogy nagyon nehéz lesz nálunk azon rendszereket behozni. De méltóztassanak meggondolni, hogy járásbiróságaink43