Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-131
324 131. országos ülés május 23. 1879. motiválni fogja azt, miért fogadja el vagy módosítja vagy tagadja meg az illetők kívánságát. De az, hogy a conventióra fordítandó azon kölcsön szerintem argumentum nem lehet, mert a conversio hosszabb lehet, mint az eredeti kölcsön, valamint az sem lehet argumentum, ha az illető bebizonyítja, hogy rettenetes emelkedés lesz. Az igen gyakran előfordul, hogy a vállalatoknál előre roppant nagy hasznok mutattatnak ki, a melyek később nem következnek be. Ezt én nem fogadhatom el olyanoknak, melyeknél fogva visszautasítható nem volna a kérvény. Én azt hiszem, meglehet abban nyugodni, hogy „a közmunka- és közlekedési minister, a pénzügyministerrel egyetértőleg, a kölcsönfelvételre az engedélyt megadja, vagy azt az általa az állam- vagy társulat érdekében szükségesnek ismert feltételekhez köti, vagy megtagadja. Mert azt fel nem lehet tenni, hogy a ki minden eljárásáért felelős, ok nélkül csupán a társulat szekirozása ezéljából tegyen a társulat ellen valamit ; holott a közlekedési ministernek érdekében áll, hogy az ilyen társulatok virágozzanak, mert az neki könnyebbséget okoz. Kérem tehát gróf Lónyay második módosítványáuak mellőzését. György Endre: Én ugy fogom fel, hogy azon módosítványnak, melyet gr. Lónyay benyújtott, kiindulási pontja az, hogy itten egy mind a magános ártéri birtokosokra nézve, mind az állam hitelére nézve, mind a társulatokra nézve fontos körülmény, mely valószínűleg effectuáltatni fog e módosítvány nélkül is, a törvényben magában kimondassék. Egyesekre nézve azért fontos ennek kimondása, mert mint méltóztatnak tudni, a kisebbséget kötelezi a törvény valamely társulatba való belépésre, tehát consequeuter annak terhei viselésére is. Már most, ha a törvényben kimondatik, hogy az újabb teher folytán csak oly kölcsönök járulékai fognak beszedetni, melyek által az ő birtokuk is megfelelőleg javul, nem követünk el rajtuk nagy igazságtalanságot. Hasonlókép áll a dolog a hitelezőkkel is. Méltóztassanak meggondolni, hogy ez a törvény mélyen belenyúl a magán hitelezők érdekeibe. A hitelezőkre nézve, a kik betábláztatták követeléseiket, ez nagy terhet involvál minden magánjogi felfogás ellenére. Ezen teher beszúrását csakis arra lehet alapítani, hogy itt új érték teremtetik, mely correspondeál a teherrel. De az állam is érdekelve van. Méltóztassanak meggondolni, hogy az ez alapon kibocsátandó kötvényeket vagy kölcsönt az állam garantirozni fogja. Helyesebb tehát az államkincstár szempontjából is, ha a törvényben ki van mondva, hogy csak oly kölcsönök vehetők fel, melyeknek járulékai magában a birtokban fedezetöket találják. Igaz, hogy valószínűen mindig csak ily esetekben fog kölcsönök felvétele czéloztataí, és a kormány ezt ellenőrzi; ennek daczára ennek a törvényben való kimondását épea a társulati hitel és a kibocsátandó papírok hitelérdemesssge tekintetéből tartom kívánatosnak, annál inkább, minthogy minden államban így van. Minthogy tehát ez a legkevésbbé sem sérti a kormány elhatározási jogát és nincs ellentétben a törvény intentiójával, de nagy előnyére szolgál az ártéri birtokosoknak és az államkincstárnak : bátor vagyok a magam részéről gr. Lónyay Menyhért t. képviselő ur módosítványát elfogadásra ajánlani. Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát berekesztem. Szavaz is előtt föl fognak olvastatni a beadott módosítva iyok. Baross Gábor jegyző (olvassa Madarász József és gr. Lónyay Meny kért módosítványát). Elnök: Azt hiszem a t. ház elfogadja Madarász József képviselő ur módosítványát és gr. Lónyay Menyhért t. képviselő ur azon módosítványát, mely szerint az utolsó kikezdés második sorában ezen szavak „az általa", kihagyassanak. (Elfogadjuk!) Madarász József képviselő ur módosítványa és gr. Lónyay Menyhért képviselő ur első módosítványa tehát elfogadtatott. A második és a harmadik bekezdés ellen nem lévén észrevétel, azokat elfogadottaknak jelentem ki. Az utolsó bekezdéshez gr. Lónyay Menyhért képviselő' urnak még egy módosítványa lévén, kérem azokat, a kik a 7. §. utolsó bekezdését a közlekedésügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Az utolsó bekezdés a közlekedési bizottság szövegezése szerint elfogadtatván, az egész 7. §-t Madarász József és gr. Lónyay Menyhért képviselő urak módosításaival a közlekedésügyi bizottság szövegezése szerint elfogadottaknak jelentem ki. Baross Gábor jegyző (olvassa a 8. %-t). Végh Aurél előadó: T. ház! Ezen szakaszba részben szerkezeti, részben nyomtatási hibák csúsztak be. Nevezetesen az a) pontban az utolsó szó „ellenben" kihagyandó; a c) pontban e szó helyett „egy évenkénti" teendő: „egyénenkinti", és az utolsó bekezdésben a harmadik sorban e szavak után: „viszont a hátralék" az „s" mint kötszó kihagyandó. Gr. Lónyay Menyhért: T. ház! Nekem nincs szándékomban, úgy hiszem eredmény nélkül is maradna, módosítást ajánlani ezen szakaszhoz. Van azonban ezen törvényjavaslatban valami, a mit én nem szeretek és ez a ministeriumnak absolut vétójoga. Ez iránt szándékoztam egy pár rövid megjegyzést tenni. Az egyik megjegyzésem az, hogy én igenis az államnak a rendszeres közigazgatás vezetése