Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-131

ISI. országos ülés május 23. 1879. 323 bekezdésében ez mondatik: „Á közmunka- és közlekedési nrinister, a pénzügyministerrel egyet­értőleg, a kölcsönfelvételre az engedélyt megadja, vagy azt az általa, az állam vagy társulat érde­kében szükségesnek ismert feltételekhez köti, vagy megtagadja." Én bátor vagyok azt kérni, méltóztassék belenyugodni és elhatározni, hogy e szavak: „az általa" kimaradjanak, mert azt nagyon helyes­nek tartom, hogy ha a társulat érdekében, vagy az állam érdekében van a módosításra szükség, a minister kimondja, hogy csak azon feltételek mellett engedi meg a kölcsönt, a melyeket ő, t. i. a minister helyeseknek talál. De ez magya­rázatra adhat alkalmat, mert lehet olyan minister, ki úgy fogja fel az állam- vagy a társulat érdekét épen, a mint nem kellene felfogni. Tehát ezt praecisirozni kellene és nem egy minister egyéni véleményére hagyni. így állana tehát : vagy azt az állam, vagy társulat érdekében szükségesnek ismert feltételek­hez köti, vagy megtagadja. Ezzel kapcsolatban vagyok bátor még egy módosítványt tenni, a mely azon tárgyra vonat­kozik, melyet első felszólalásom alkalmával említettem. Azt hiszem, hogy ezen szakaszban kifejezett joga a ministernek, a melynél fogva ő a társulat által megkötendő kölcsönt megtagadni jogosítva érzi magát, azon értelemben vétetik, bogy ezen megtagadási jogát csak rendkívüli körülmények indokolhatják ; annyival inkább, ha ezen szakasz ágy áll, hogy már a társulat elfogadta azon módosításokat, a miket tenni köteles volt akár a a társulat érdekében, akár az állam érdekében. Ilyenkor azt hiszem, hogy a megtagadásra csak egy feltétel van, t. i. az, hogy ha a társulat olyan munkára kívánja a kölcsönt felvenni, a mely a birtok értékét épen nem szaporítaná, ekkor van joga a ministernek a kölcsön felvételét meg­tagadni, mert minden más feltétel teljesítve van, a mit a minister az állam, vagy a társulat érde­kében szükségesnek tartott. Én tehát nem képzel­hetek más esetet a megtagadásra, mint azt, hogy ha a társulat olyan kölcsönt akar kötni, mely által a jelzálogos hitelezők érdekei sértetnének. Ennélfogva én a minister megtagadási jogát attól tenném függővé, hogy ha az illető társulat nem igazolná azt, hogy az általa felvett kölcsön egy korábban kötött kölcsönnek convertálására, vagy olyan munkálatokra fog fordíttatni, a melyek által a birtok jövedelme a kölcsönjárulék arányá­ban fog növekedni; ezen esetben a minister a kölcsön felvételét megtagadhatja és csak olyan kölcsönöket engedélyezhet, a melyek folytán a birtokok jövedelme annyira szaporodik, a meny­nyire a kölcsön terjed. Azt hiszem, hogy ez azon kímélet és figye­lem, a melylyel minden harmadiknak szerzett jogai iránt viseltetni kötelesek vagyunk. Én tehát nem tartom jogosítva sem a törvényhozást, sem a ministert arra, hogy álta­lában a megtagadás jogát minden motivum nélkül a törvényhozás a ministerre ruházhassa. Köteles a törvényhozás a törvényben gondoskodni, hogy úgy a társulat, mint az állam érdekei megóvas­sanak; de ha ezen két feltételnek meg van felelve, akkor nem tudom, mi értelme lenne a megtagadásnak, ha csak az nem, hogy egy harmadik személynek jogai sértést ne szenved­jenek. Ennélfogva bátor vag}^ok módosítványomat a t. ház figyelmébe ajánlani. Baross Gábor jegyző (olvassa gr. Lőnyaij módosítványái). Csanády Sándor: T. ház! Én méltányos­nak és igazságosnak tartom a gr. Lónyay kép­viselő ur által beadott toldalékot, azon oknál fogva, mert az általa beadott módosítvánj^ sze­rint akkor köteles a kormány belenyugodni a kölcsön felvételébe, ha azon kölcsön egy előbbi kölcsön törlesztésére fordittatik. Megtörténhetik igen könnyen, hogy egy társulat kölcsönt vett fel 6%-ra, de később kap 4—5%-ért ; mért ne kellene azt kimondani, hogy egy ilyen kölcsön­törlesztésre felvett másik kölcsönbe köteles a kormány beleegyezni. Szintén méltányosnak tartom a másik tételt is, mikor az illető kölcsönvevő társaság képes kimutatni, hogy a kölcsön hovafordítása által a föld értéke, becse, illetőleg jövedelme is igen nagy mértékben fog növekedni. Ezt kívánja egyesek, ezt az állam érdeke; ezért én hozzá­járulok gr. Lónyay módosításához. Péchy Tamás közlekedési minister: T. ház! Én részemről azon módosítást, melyet Madarász képviselő ur tett, elfogadhatónak tar­tom, a mennyiben az kétségtelenül világosabbá teszi a szakaszt és annak tartalmát semmiben sem változtatja. A mi a gr. Lónyay által beadott módosítá­sokat, azoknak elsőbbikét, melyben az „az általa" szóknak kihagyását indítványozza, lénye­gesnek nem tartom, mert akár marad benn azon szó, akár töröltetik, mindig ugy fog intézkedni az illető minister, a mint az ő felfogása szerint a dolog az állam, vagy a társulat érdekében van vagy nincs. Ha benn nem marad is tehát, a praxisban alkalmaztatni fog. E szó kimara­dását ezéizó módosítványt tehát elfogadhatónak tartom. A t. képviselő ur másik módosítván yát azonban nem tartom elfogadhatónak. Én azt hiszem, hogy minden minister, kinek szeme elé egy ilyen ügy kerül, már a saját érdekében is 41*

Next

/
Thumbnails
Contents