Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-131

322 131. országos ülés valaki oda ezer forintot állami adóba, az illető közeg előbb levonja belőle a 25—30% községi adót. így kellene intézkedni e társulatokra nézve is, hogy t. i. mikor az illető fél a maga adóját befizeti, s a községi pótadót levonják, vonassék le akkor a társulatok számára járó illeték is. És igy, ha az állami adó egészen poatosan nem foly is be, de lassan mégis bejönne, a társulatok pedig boldogulhatnának ; különben az történhet­nék meg, a mi nálunk a Temes-Béga vízsza­bályozási társulatnál történt, hogy a péuzügy­ininister nr és a közoktatásügyi minister ur közegei által a kiviteli 360,000 frtnyi járulékra befizetett 30—40 ezer frton kivül nem foly be több 10—20 ezer írtnál a többi érdekelt felek­től, mi által a társulat fennállása már proble­matieussá lesz. Hogy tehát valamint a temes-bégavölgyi, ugy a többi vizszabályozó társulatok üdvös működésűkben ne gátoltassanak, bátor vagyok kővetkező niódosítváiryt benyújtani: A 6. §. g) pontjához. A második sor végére tétessék: utasíttatnak az egyenes erdőbehajtó közegek, hogy az adópénztárba befizetett, vagy az adókötelesektől behajtott adóból a társulatok számára aránylagos részt levonván, a társulatok pénztárába beszállítsák. Baross Gábor jegyző (olvassa Dániel Pál és Hácz Athanáz rnódosltványait). Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: Bátor leszek a beadott módosítványokra a szöveg­ben foglalt sorozat szerint válaszolni. Rácz Athaoáz képviselő ur a g) pontot kívánja módo­dosittatni. Nem járulhatok a módosítványhoz, mivel mindazon ellenvetések, melyeket a t. kép­viselő ur tett, vonatkoznak a jelenlegi állapotra. Eddig nem voltak biztosítva a társulatok az iránt, hogy az adóbehajtó közegek által a tár­sulati járulékok behajtassanak. Azonban nem áll ez a törvényjavaslat azon intézkedéseivel szemben, melyek most hozatnak javaslatba, inert most ki van mondva, hogy a múlt évi társulati járu­lék megelőzi a folyó évi állami adót; tehát egy­részt biztosítva vau az állami érdek az által, hogy az állami adó mindig azon évben megelőzi a társulati járulékot; de másrészt biztosítva van a társulati érdek is az által, bogy a jövő évi áilamadót nem lehet addig lefizetni, mig nincs lefizetve a jelen évi társulati járulék. így elég lévén téve úgy az állam, mint a társulatok érde­keinek, kérem a t. házat, méltóztassék elfogadni az eredeti szöveget. Dániel Pál képviselő ur az i) ponthoz java­solt toldást, melyhez hozzájárulok a következő indokokból. Főelvül azt kivántam tekintetni a törvényjavaslatnál, hogy a kölcsönök után, melyeknél a jótállást az állam elvállalja, az évi járulék beszedése az adóhivatalok által történjék. május 23. 187». Ellenben a társulati járulékok fizettessenek le a társulati pénztárba, a mint ez jelenleg is fenn áll. De minthogy vannak oly esetek, hol sok birtokos kezében vannak a földek, nagy nehéz­séggel jár a behajtás. Ezt megkönnyíti Dániel képviselő ur módosítványa és pedig azért, mert az adóközegek és a községi közegek eljárása egyszerüsittetik általa. Ha ugyanis bekövetkeznék az, hogy a sok apró birtokostól a járulékokat nem hajthatnák be, évenkint négyszer volnának kötelesek a közegek behajtás végett bemutatni; ezen módosítvány szerint pedig csak egyszer történnék ez; és pedig oly időben, midőn az adóbehajtási közegek ezen tartozást az egyenes adóval együtt kiírhatják; igy tehát nemcsak hogy nehézség nem lenne, sőt inkább könnyebbség lenne ezen esetekben az adóközegek eljárására nézve egyrészről, másrészről pedig az egyes érdeklettekre nézve. Ezen mód mellett hozzá­járulok a Dániel Pál képviselő ur által beadott módosításhoz. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra senki sem levén fel­jegyezve, felteszem a kérdést: Eifogadja-e a ház a 6. §-t a közlekedési bizottság szövegezése szerint? (Nem!) Nem fogadtatik el. Most kérem azon képviselő urakat, a kik Rácz Athanáz módosítását elfogadják, méltóztassanak felállni. (Senki sem áll fel. Derültség.) Rácz Athanáz módosítása nem fogadtatik el. Most méltóztassa­nak azok felállni, a kik Dániel Pál módosítását elfogadják. (Megtörténik.) A ház elfogadja, s e szerint a 6. §. Dániel Pál módosításával fogad­tatik ei. Baross Gábor jegyző (olvassa^ a 7. §-í). Madarász József: T. ház! Én a 7. §. első bekezdése helyett egy más ártatlan szerke­zetet ajánlanék a t. háznak. A jelen szerkezet igy szól: „Az 1871. évi XXXIX. t. ez. 22. §-a a jelen törvény hatályba lépte után felveendő kölcsönökre nézve következőleg módosittatik, illetőleg egészíttetik ki." Ebben, t. ház, benne van azon eszme, hogy az 1871: XXXIX. t. ez. 22. §-a az eddigi köl­csönökről szól. Azonban megtörténhetik, hogy még sem oly világosan érti mindenki, mint én óhajtanám értetni; azért a javaslat szerkezete helyett, következőket vagyok bátor ajánlani : „az 1871 : XXXIX. t. ez. 22. §-a az ez ideig felvett kölcsönökről intézkedvén, a jelen törvény hatályba lépte után felveendő kölcsönökre nézve következők állapittatnak meg" — s azután jön a §. pontonként úgy, a mint van. Baross Gábor jegyző (olvassa a módosítást). Gr. Lónyay Menyhért: Én bátor vagyok a 7. §-hoz két módosítást benyújtani, s azt hiszem, a pénzügyminister urnak sem lehet azok ellen kifogása, minthogy a dolognak világosabb [ kifejezését czélozzák. Ugyanis a 7. §. utolsó

Next

/
Thumbnails
Contents