Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-130
130. országos Sl< rendőri bejelentési intézménynek Budapest fővárosban életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatok iránt a két ház köztt a megegyezés létrejővén, ezen törvényjavaslatok ő Felségéhez, legfelsőbb szentesítés végett fel fognak terjesztetni. Az 1878. 313. számú határozatra nézve, mely a honvédségnek az ország határán kivül lett alkalmazásának utólagos jóváhagyását tárgyazza, a főrendiház jegyzőkönyi kivonata tudomásul vétetik. {Helyeslés.) » Mielőtt az ülést berekeszteném, a napirendre nézve vagyok bátor a t. házat megkérdezni. Méltóztatnak tudni, hogy a mai ülésre a kassa-oderbergi vasút iránt és a vízszabályozási társulatról szóló törvényjavaslatok voltak kitűzve. E tárgyak a legközelebbi ülésen természetesen ugyanazon sorrendben tárgyaltatni fognak. (Helyeslés.) Bátor vagyok a t. ház figyelmét még a következőkre irányozni: Be van adva a belügyminister ur részéről három jelentés, t. i. az erdélyi országházi alap, a felkelési alapok, és a megyeházi alap tárgyában. E három jelentés már a pénzügyi bizottság által tárgyaltat ott, s a bizottság jelentése szintén beadatott, s a képviselőház tagjai köztt szét is van osztva. Ezenkívül az erdőügyi bizottság tárgyalta azon két határozati javaslatot, melyek egyikét Mocsáry Lajos, másikát Tisza Lajos képviselő ur adtak be. Ama két törvényjavaslat bevégzése után, ezen most felsorolt bizottsági jelentések volnának a napirendre kitűzendők. (Helyeslés.) Ezenkívül, mint méltóztatnak tudni, azon tárgyak köztt, melyeknek elintézését a t. ház igen kívánatosnak méltóztatott jelezni, a rendőri büntetőtörvényjavaslat a beszállásolási törvényjavaslat, és a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló törvényjavaslat. A rendőri büntetőtörvénykönyvről szóló törvényjavaslatra nézve az igazságügyi bizottság jelentése már régebben ki van -osztva, a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló javaslat még nem tárgy altatott a bizottságokban, a beszállásolási törvényjavaslat előzetes tárgyalása pedig, mint tudom, ma, vagy holnap fog a bizottság által befejeztetni. Én azon kérdést vagyok bátor a t. házhoz intézni, nem volna-e ezélszerű már most nyilatkozni arra nézve, hogy az általam előbb felsoroltak után, a rendőri büntető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat napirendre tűzessék-e ? Madarász József: T. ház! Ugy hiszem, hogy a legközelebbi ülés napirendjére elég lesz az, a mit a ház t. elnöke eddigelé felsorolt. Azt hiszem, nem cselekszünk helyesen, ha a legközelebbi ülés után való ülésnek napirendjét előre meghatározzuk. Ez a házszabályoknak meg és május 21. 1879. 295 nem felelő intézkedés. Az én magán véleményein szerint helyes eljárás az, hogy mindig a legközelebbi ülés napirendje határoztassék meg. Én szabadságot veszek magamnak a felszólalásra azért, mert igen jól tudom, hogy azon tárgyak köztt, melyeket ezen országgyűlésen legalább az én véleményem szerint szükséges volna elintézni, van egy, melynek még egy pár bizottság tárgyalásán át kell menni, és ez a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló törvényjavaslat. Mivel tudom, hogy ezen törvényjavaslat néhány nappal ezelőtt a jogügyi bizottsághoz utasíttatott, azért vettem magamnak szabadságot a szólásra, hogy felkérjem a ház t. elnökét, legyen szives felhívni a jogügyi bizottság elnökét arra, hogy a jogügyi bizottság mielőbb tárgyalja ez ügyet {Felkiáltások: Ma tárgyalja !)... annál jobb — hogy a pénzügyi bizottság is mielőbb véglegesen tárgyalhassa és beterjeszthesse jelentését a házhoz, hogy ez a törvényjavaslatot mielőbb napirendre tűzhesse ki. Én tehát maradok azon véleményemnél, hogy elég lesz a legközelebbi ülésre napirendre tűzni a kassa-oderbergi vasútról, és a vízszabályozási társulatokra vonatkozó törvény módosításáról szóló javaslatokat, és azon három-négy tárgyat, melyeket a t. elnök ur érintett. Hogy azután mi tűzessék napirendre, erre nézve kérem a t. házat, hogy azt a legközelebbi ülés végén méltóztassék elhatározni. Elnök: válaszolnom kell arra, a mit a t. képviselő ur mondott, hogy nem tartja helyesnek, ha a napirend a következő ülésekre már előre megállapíttatik. {Halljuk!) Én nem érthetek egyet a t. képviselő úrral abban, hogy a napirendnek előleges meghatározása helytelen. Mert mikor vége felé jár az ülésszak és még három-négy elintézendő tárgy van és bizonyos, hogy azokat miísd elintézni nem lehet, azt hiszem, az elnök csak kötelességét teljesíti, (Helyeslés) ha figyelmezteti a t. házat arra, hogy határoznia kellene az iránt, mely tárgyakat kívánja még elintézni, hogy e szerint niódjokban legyen a képviselő uraknak a tárgyalandó ügyekkel idején foglalkozni. (Elénk helyeslés.) Mert ha ugy történik, a mint a t. képviselő ur mondja, hogy előbb intézi essenek el az általam előlegesen kijelölt tárgyak és csak azután határoztassék meg a legközelebbi ülés napirendje; ez esetben a t. képviselő urak egészen tájékozatlanok lesznek, hogy vájjon a rendőri, vagy a beszállásolási, vagy a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló törvényjavaslatot kell-e előbb tanulmányozniuk, arra pedig már alig van idő, hogy mind a hármat tanulmányozás alá vegyék. Ezeket csak védelmemre kívántam elmondani. (Élénk helyeslés.)