Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-130

2gg ISO- országos ülés májas 21. 1879. Levonva az 1 % részvénykamat-leszállításnak megfelelő ezüst-garantia leszállítást . . 193,577 frtot, marad . . ."" 205,033 frt. Ebből ismét levonva az osztrák állam által elfogadott garantia-felemelést . . . 28,402 frtot, 176,631 frt. És végre éhez hozzájön a fentemlített részvény-kamatveszteség a közös activáknál 30,000 frt tényleges új évi állami teher ezüstben 206,631 frt. Itt megjegyzem még, hogy 15% külömbséget okvetlenül fel kell venni az ezüst és arany közt, jóllehet most nagyobb és egyelőre kilátás nincs reá, hogy az árkelet-különbség lényegesen módosuljon, hogy azt a bizottsági jelentés szerint 10%-ban lehessen fixirozni. Bátran tehetjük tehát az újonnan elvállalandó terhet kerekszámban 200,000 frtra. Azt hiszem, midőn az állam ezen vasút rendezése érdekében ez óriási újabb áldozatot meghozza, szükséges, hogy az állam némi közforgalmi érdekű compensatiót nyerjen. A törvényjavaslat contemplál-e három ily compensatiót? Én nem vagyok képes az indokolásban vagy a bizottsági jelentésekben bármit ez irányban feltalálni. Az mondatik, s ez legfontosabb része a kérdésnek, hogy az államivá tételnek közjogi akadályai vannak. Itt is vagyok bátor némely ellentétekre figyelmeztetni, melyeket a szakbizottságok jelentései feltüntetnek. A megelőző közlekedési bizottsági jelentés nem szól közjogi akadályokról; nem szól arról, hogy egyáltalában útját állhatná az osztrák kormány annak, hogy ezen vasút államivá tétessék, avagy állami kezelés alá vétessék. Ama jelentés 5. lapján szó szerint ez mondatik : Bár a bizottság elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot (Olvassa): „nem hallgathatja el ez alkalommal azon élénk óhajtását, hogy alkalmasabb viszonyok között tétessenek meg a kellő lépések ugy a kassa-oderbergi, valamint az eperjes-határszéli vasútnak az állam részére leendő megszerzésére; mely müvelet ugy vasúti, politikai, valamint közgazdasági és egyszersmind kiválóan védelmi szempontokból is kívánatos lenne s melynek indítványozásáról a bizottság ez időszerűit csupán csak az állam pénzügyi helyzetéről való tekintetből kénytelen lemondani; habár meg van győződve, hogy ezen vasutak megvétele lenne a leghelyesebb módja a fentebbi kérdések elintézésének." T. ház ! Lényeges különbség van ezen felfogás és azon felfogás közt, melynek a pénzügyi és közlekedési bizottság ezúttal kifejezést ad. Mert ha csupán pénzügyi nehézségek állják útját az államivá tételnek, ä módozat, melyet különvéleményünk is ajánl, és mely ellen sem a pénzügyi bizottság, sem a közlekedési bizottságelőadójától, t. barátom György Endrétől, czáfolatot nem hallottam; azon módozat, t. i. hogy egyszerűen a részvények, melyek az 5 milliónyi közös államtulajdon levonásával mintegy 14 milliónévértéket képviselnek, 4-%-os állami jellegű papírokká átbélyegeztessenek: ezen módozat felfogásom szerint pénzáldozatokat egyáltalában nem róna az államra még annyit sem, mint a milyent a t. ház csak az imént a vágvölgyi zsákvasut megvétele fejében megszavazni méltóztatott. De ha ezt elleneznék a részvényesek, mi történhetik, ha a társulatot sorsára hagyjuk és az állam ezen áldozatot compensatió nélkül nem hajlandó meghozni? Itt ismét bátor vagyok igen sajátságos ellenmondásokra figyelmeztetni. Kiemelik ugyanis a bizottsági jelentések, mily jelentékeny vívmány az, hogy a részvényesek a rendezésérdekében 1%-ról lemondanak. Tehát, t. ház, az állam hitelére az nem káros,, ha a részvények számára biztosított kamatláb 5%-ról 4%-ra leszállittatik. És mi történhetik akkor, ha az állam az új 200,000 frtnyi terhet nem vállalja magára? Az történnék, hogy a részvényesek, hogy 346,000 arany forintnyi új garantiát fedezhessék, még 1%-ról volnának kénytelenek lemondani, mert különben még többet koczkáztatnának a csőd előidézése által. Azt mondják, ez végtelenül ártana az állam hitelének. Tehát 1% leszállítás nem árt, sőt javára szolgál, hanem 2% már árt, az állam hitelének? Én azt mondom, t. ház, hogy ha 1% kamatleszállítás nem károsítja, akkor a 2% sem károsítja az állam-hitelt, mert hiszen az állam mindkét esetben megfelel elvállalt kötelezettségének és fizeti a teljes 5%-ot Ámde a különvélemény sem mondja azt, hogy kényszerítettük volna a részvényeseket, hogy még 1%-ról lemondjanak; de ily kényszerhelyzet mellett, melyben a részvényesek jelenleg vannak, nagyon könnyeit el lehetett volna érni, hogy a közgyűlés többsége megszavazza azt, a mit a kormány jónak lát, ugy a társulat, a részvényesek és a hitelező építővállalat, mint egy helyes magyar közlekedési politika és a magyar pénzügyek érdekében. A kárpótlásra nézve felhozatik a közle1 kedési bizottság jelentésében azon jogi elv, mely szerint hogy „casus nocet dominó" s ezen elvnél fogva a vis major következtében beállott károsodásokat az állam köteles viselni. Nem vagyok elég jogász ahoz, hogy kimutassam, miszerint oly esetben, midőn pauschalis összegért történik a vállalkozás, a dominus maga a vállalkozó, és nem oly egyszerűen lehet itt i&