Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-128
128. országos ülés május 19. 1879. 251 jelenleg vagyunk. Egészen más volna, ha ezen vasútvonal engedélyezéséről volna szó; — ez esetben részemről egy oly vasútvonalnak engedélyezéséhez, a mely ezt az irányt követi, soha nem járulnék. Azonban egészen más viszonyok köztt vagyunk a jelen esetben, midőn egy, már meglévő, nagy részben kiépített vasút megvételéről van szó. Ezen tényleges helyzetből indulok tehát ki, midőn részemről — s a függetlenségi párt nevében is — a vágvölgyi vasút megvételéről szóló törvényjavaslatot általánosságban elfogadom — megtéve annak egyes részeire vonatkozólag megjegyzéseimet ; és benyújtva annak egy lényeges pontjára vonatkozólag határozati javaslatomat. Az indokok, melyek pártunkat arra birták, hogy a vágvölgyi vasút megvételére szavazzunk, röviden a következők: Ajánlják ezen vasút megvételét azon körülmények, melyek a vágvölgyi vasuttársulat jelenlegi zilált pénzügyi helyzete következtében előállottak, s a melyek folytán a vétel az államra nézve lehetővé vált. A vételár általánosságban véve aránylag elég jutányosnak mondható, s különösen elviselhetővé teszi a vételt azon körülmény, hogy a vételár csak huzamos idő alatt s aránylag nem igen nag}' részletekben lesz lefizetendő. Részemről személy szerint azon helyzetben vagyok, hogy a vágvölgyi vasútvonal pályáját és forgalmi viszonyait meglehetősen ismerem és mondhatom, ] hogy maga a vonal — töltéseit stb. tekintve — elég solid építmény. Tudom ugyan azt, hogy a vágvölgyi vasútvonalnak indóházai, raktárai és egyéb épületei nincsenek annyira állandóan és oly nagy mérvben kiépítve, hogy ezen pálya növekvő forgalmának — ha t. i. az a kellő összeköttetésekkel együtt kiépíttetik, teljesen megfelelhessenek. Nevezetesen a kiindulási pontot képező pozsonyi indóház és annak melléképületei, ma még talán nagyon szűken megfelelnek a forgalomnak; de kétségtelen tény, hogy néhány év múlva, ha például a zsolna-treneséni vonal kiépül, a pozsonyi indóházat tetemesen meg kell bővíteni, és több más mellékhelyiséget kell fölállítani. Ugyanez áll más, jelentéktelenebb építkezésekre is; áll különösen még azon rövidke vonalrészre, mely a pozsonyi indóházat a Duna-gőzhaj ózási társulat ottani kikötőjével összeköti, s mely jelenleg csak lóerőre van fölépítve; ez is kétségtelenül gőzerőre lesz kiépítendő, ha a dunai gabnakereskedelmet e vonal utján akarjuk majd Oderberg felé terelni. Noha ma is e lóvonatú szárnyvasút ugy van construálva, hogy sínjei a megterhelt vasúti waggonokkal járhatók; lényegesebb nehézség tehát ma ninos. Ajánlja továbtá a vasút megvételét a vágvölgyi vasút vonalai által átszelt vidék nagy részének kiváló termékenysége, sűrű népessége s annak folyton emelkedőben levő forgalmi viszonyai. A Mátyusfölde, Nagy-Szombat vidéke ugyanis tudvalevőleg országunk legcultiváltabb, legtermékenyebb, legészszerűbben mívelt részét képezi; a mi egy localis vasútnak, okszerűen kezelve, mindig elegendő forgalmat képes biztosítani. Továbbá hivatva van e vidék arra is, hogy ott a gyáriparnak egyes ágai jelentékenyen kifejlődjenek és a vasút forgalmát még jelentékenyebben emeljék. E tekintetben van szerencsém csak egyedül a bazini kénbányászatra utalni, a mely már ma is szép virágzásnak örvend s a kénsav ott oly nagy mértékben állíttatik elő a külföldi gyárak részére, hogy jelentékeny tömegekben szállíttatik kokorsókban a vágvölgyi vasúton a külföld vegyi gyáraiba. E bazini kénsavgyár a kén telepek gazdagságánál fogva, hivatva van jövőben még inkább kifejlődni és a vasútnak még gazdagabb szállítást biztosítani. Ugyané körülmény áll a Vág folyam felső részére vonatkozólag is, a hol a munkaerő olcsóbb, mint az alsó részen és e gyáripar felvirágzására még kedvezőbb alkalom nyílik, mint pl. Nagyszombat és Bazin vidékén. Ajánlja továbbá ezen vonal megvételét a zsolnai Összeköttetésnek könnyű kivihetése. A trencsén - zsolnai vonal köztudomásúlag már träceirozva van, az élőmunka megtétetett; és ezen összekötő pálya oly módon létesíthető, hogy semmi természeti akadályba nem ütközik ; hosszabb alagutak, nagyobb emelkedések nincsenek és így aránylag olcsón lehet majd kiépíteni, a mi által ezen ma még zsákutczában végződő vasút a kassaoderbergi vasúthoz leendő csatolással jelentékeny forgalmú vonallá alakittathatik át. Teljesen méltáoylom Lichtenstein József képviselő urnak abbeli aggodalmát, hogy ezélszerűbb lett volna a vágvölgyi vasút megvételéről szóló törvényjavaslatot a kassa-oderbergi vasút ügyeit illető törvényjavaslat tárgyalása után elővenni. Ez ugyanis előttem is nagyfontosságú, a zsolna-treneséni vonalrészre vonatkozólag, különösen, tekintve a tarifáknak egységét; a melyre majd, ha a magyar állam lényeges befolyást gyakorolhatna, úgy mint ha a kassa-oderbergi vasútnak üzletvezetését átveheti: akkor kiépítendő zsolna-treneséni rész, a kassa-oderbergi vonal és a zsolna-pozsony-vágvölgyi vonal köztt mindenesetre nagy lendületet fogna adni a vágvölgyi vasútnak, de csak úgy, ha e két vonalrész egy kézben lesz, vagy ha nem is lesz egy kézben, de az állam elöntő befolyással birand a kassa-oderbergi vasútra is. Mert megvallom, a nélkül magam is aggodalommal tekintek az állam által mintegy elzártan bírandó vágvölgyi 32*