Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-128

252 128. országos ülés májos 19. 1879. vasútra, mely, ha egyrészről a kassa-oderbergi vonalág egy erős magántársulat kezében lesz, másrészről pedig az érsekujvár-pozsony-bécsi összeköttetés az oly hatalmas osztrák államvaspálya-társaság kezeiben van, — ugy az állam talajdonába átmenendő vágvölgyi vonalrész ezen két nagy társulatnak mintegy kegyelmére, önkényére bízatnék. Miután azonban a t. ház többsége igy méltóztatott határozni; tehát be kell mennünk a vágvölgyi vonalrész tárgyalásába, a kassa-oderbergi voualrész tárgyalása előtt is. Továbbá indokul szolgál még a vágvölgyi vonalrész megvételére nézve a t. előadó ur által is fölemlített negatív indok, hogy ha t. i. ma ezen, zavart pénzügyi viszonyok között levő vasuttársulat vonalait meg nem vesszük, félő, hogy azok idegen kézbe, pl. az osztrák államvaspálya-társuiat kezébe kerül és ez által azon vidék gazdag export és importjával mintegy kiszoigáltatik e hatalmas vaspálya-társulat önkényének. Erre vonatkozólag azonban Lichtenstein József t. képviselőtársam azon czáfolatot igyekezett érvényesíteni, hogy csak akkor válhatnék veszedelmessé a vágvölgyi vasútnak az osztrák államvaspálya-társulat birtokába való átmenetele, ha a vlára-lundenburgi vonal, vagy a zsolnatrencséni vonal az osztrák-államvaspálya-társulat által építtetnék ki. De hangsúlyozni méltóztatott, hogy az engedély erre nézve már lejárt, tehát egyenesen a magyar kormánytól függ, hogy megadja-e vagy nem az osztrák államvasuttársulatnak is az újabb engedélyt? Engedelmet kérek, én az osztrák államvaspálya társulatot, — tekintve a keserű tapasztalatokat a múltban, tekintve különösen a vercierovai csatlakozás történetét, — oly nagy hatalomnak tartom, hogy még csak azon kísérletnek sem szeretném kitenni, akár a jövő kormányok egyikét, hogy ama hatalmas társulattal álljon szemben és vele homlokegyenest kelljen megküzdenie; mert félek, hogy e küzdelmet nem a magyar kormány fogná diadallal kiállani. Azonban, ha eltekintünk is ezen vláralundenburgi vonalrész kiépítésétől: én még akkor sem óhajtom, hogy a vágvölgyi vasút az osztrák állam vaspálya-társaság birtokába menjen át. Nem óhajtom pedig Nagyszombat és a Mátyusföld vidéke érdekében, mely a vlára-lundenburgi vonal nélkül is az osztrák vasut-társulat önkényére lenne bizva; holott azon gazdag vidék Magyarországnak jelentékeny adófizető része, tehát annak speciális érdekeit is méltó tekintetbe vennünk. Nem tagadhatom, t. ház, merülhetnek fel aggályok is a vágvölgyi vasút megvétele ellen, és ezen aggályok kisebb-nagyobb mértékben jogosultsággal is birnak. Ilyen aggály mindenekelőtt az, hogy a vágvölgyi vasút úgy, a mint az jelenleg kiépítve van, nem képez nemzeti érdekű vonalat; a mennyiben Budapest iparforgalmától az illető vidékeket elvonja, és inkább Bécs iparának nyitja meg; mintegy exportot nyújt Ausztriának a Vágvölgyébe és ez által Budapest iparát háttérbe szorítja. Azonban menjünk tovább, azon feltevés alapján, a melyből beszédem elején kiindultam. Ez a baj már megvan, ezen a bajon akkor lehetett és kellett volna segíteni, mikor a vágvölgyi vasút engedélyeztetett, ha t. i. nem azon irányban engedélyeztetett volna az összeköttetés, a melyben ma létezik, nevezetesen nem Pozsony, hanem Érsekújvár lett volna a kiindulási pont. De ma már úgy kell a helyzettel számoluunk, a mint az létezik. Tehát ha ezen baj tagadhatatlanul megvan, és vele már számolnunk kell; nem czélszerübb-e azt lehetőleg enyhíteni, mint a vasútnak idegen társulat kezére való bocsátása által a calamitást még inkább növelni ? Enyhítjük pedig a bajt, — legalább módunkban lesz enyhíteni, — akkor, ha vágvölgyi vasút a magyar állam kezére megy át, a melynek aztán a maga vasúti politikájához képest módjában lesz, — feltéve mindig a kassa-oderbergi vasút uralását és a zsolna-trencséni összeköttetés létesítését — módjában lesz, moudom, a vágvölgyi vasúti vonalokon is oly tarifákat életbeléptetni, melyek a hazai iparra nézve kedvezők. Ezen aggodalom tehát, azt gondolom, ezekkel el lenne oszlatva. Különben, t. ház, ne ringassuk magunkat illusiókbau arra nézve, hogy a magyar és a fővárosi ipar számára mi a távol nyugaton valami önálló, nagy, gazdag piaezot teremthessünk. Fájdalom, a németországi, morva, brünni, bécsi ipar már sokkal fejlettebb stádiumban van — egyes speciális ágakat kivéve, — mint a mi hazai iparunk, a mely a nyugoti részeken aligha fogna diadallal versenyezhetni a nyugati iparral. A fővárosi, a magyar ipar számára tág piaezot, nagy jövőt ne a nyugaton keressünk, hanem keleten és délen. A magyar, a fővárosi iparnak gazdag jövőt az biztosítand, ha a budapest-zimonyi vonal kiépül, és megnyitja számunkra a Balkán félszigetet, s az egész kelet és dél vidékeit. Ha ezen budapest-zimonyi vonal megnyílik : nem féltem én a magyar és fővárosi ipart, azon kis veszteségtől a nyugoton. Sőt még, ismétlem, e veszteség is kisebb fog lenni, ha a vágvölgyi vasút a magyar állam kezére megy át, miután az állam az árviteli szabályzatokat kedvezöleg módosíthatja. Másik aggodalomul szolgálhatna még a vágvölgyi vasút megvétele iránt azon ellenvetés, hogy e pálya elvégre is mindig az osztrák áliamvaspályának mintegy tápláléknyujtó csa-