Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-118

118. országos ülés májas 7. 1879. £ Irányi Dániel: T. képviselőház! Nekem is ezen első pontra van észrevételem, nevezetesen azon rendelkezésére nézve, mely szerint a tanítójelöltnek az oklevél csak azon esetben állítható ki, ha a tanfelügyelő őt a magyar nyelvben elegendőkép jártasnak ítélte. Én, t. képviselőház, szeretem hinti, hogy a tanfelügyelő ezen hatalmával igazságosan és eszélyesen fog élni, de miután már ő sem csalatkozhatlan, azonkívül pedig talán egyéb gyarlóságoknak is lehet alávetve, szükséges, hogy gondoskodjunk módról, a mely által a jogaiban sértett tanítójelölt valami orvoslást találhasson. Mert azt csakugyan nem szabad megengedni, hogy egy embernek egész jövője felett egy másik ember első fokon ugyan, de megmásíthatatlanul döntsön. Ezen orvoslat véleményein szerint abból állana, hogy az elutasított tanítójelölt a ministerhez folyamodhassék, a ki ez esetben egy három tagból álló felülvizsgáló bizottságot nevezne ki, a mely, ha a tanítójelöltet a magyar nyelvben elég jártasnak találja, neki az oklevél azonnal kiadandó lenne. Meglehet, azt fogja mondani ezen indítványra a tiszt, minister ur, a mit tegnap a tanfolyamot illető indítványomra mondani méltóztatott, hogy ez magától értetik, az felesleges, mert ha elégedetlen lesz a tanítójelölt, hozzá folyamodhatik és ő gondoskodni fog módról, hogy az illetőnek igazság szolgáltassák. Azo Tan eltekintve attól. hogy ily fontos ügyben a minister belátására, esetleg kényére nem lehet mindent bízni, ezen biztosítékot a törvénybe azért is felveendőnek tartom, mert a törvénynek ezen rendelkezése nemcsak a nemzetiségeknek, hanem a felekezeteknek is felköltötte féltékenységét. Ha pedig biztosítói fogjuk őket arról, hogy a tanfelügyelő nem fog véglegesen határozni, hanem alkalma lesz a, tanítójelöltnek egy más részrehaj lati an bizottság előtt tenni vizsgálatot, ezen aggodalmak legalább némileg el fognak enyészni. Ennélfogva kérem a t. házat, méltóztassék a következő mődosítványomat elfogadni. (Olvassa.) „Módosítvány a 6. §-hoz. Az első pont után, új bekezdésül tétessék: A tanfelügyelő ellenzése ellen azonban a jelölt a vallás- és közoktatásügyi ministerhez folyamodhatik, a ki ez esetben egy maga által kinevezendő három tagú bizottság által a magyar nyelvből újra megvizsgáltatja őt, s ha a folyamodót abban elég jártasnak találja, az oklevél neki azonnal kiadható." Beőthy Algernon jegyző (olvassa a módositványi). Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minister: Tiszt, ház! Igaza van Irányi Dániel t. képviselő urnak, hogy e módosítványra is azt mondhatnám, a mit tegnap mondtam, hogy az magától értetik; mert valóban nem is képzelhetem magamnak azt, hogy egy fiatal embernek, a ki a tanítói eursust elvégezte, de a vizsgálatot nem volt képes kiállani, ne legyen módja, ha a tanfelügyelő ítéletet kielégítőnek nem találja, ezt reparálni. De miután, ha az, a mit mondani ! méltóztatott a törvényben, kimondatik, az egyi házak és nemzetiségek megnyugtatására fog szolgálni, nagyon szívesen hozzájárulok módosítványához. Ugyanezt mondhatom Molnár Aladár t. képviselő ur módosítványáról. Miután törvény szerint a tanítói oklevél csak akkor adatik ki, ha az illet-'i a magyar nyelvben eléggé jártfisnak találtatott, nem lehet kifogásom az ellen, hogy ha az constatáltatik a tanfelügyelő aláírásával is. Kérem a t. házat, méltóztassék e két módosítvány t elfogadni. Grünwald Béla; T. ház! A 8. §. 3.pontja : első pillanatra igen igénytelennek látszik ; hanem tényleg igen fontos állami kérdést foglal magában. Ha azt a pontot, a melyet idézni szerencsém volt; így, a mint a törvényjavaslatban szövegezve van, elfogadjuk, akkor ez annyit fog jelenteni, hogy e törvény végrehajtható nem lesz, s az egész törvény illusoriussá válik. A törvénynek az a csekély hatása, amelyet i tőle várunk, csak azon alapszik, hogy a tanító a magyar nyelvet tényleg tanítani fogja. Ennélfogva, hogy ha a magyar nyelvet az iskolában vagy nem tanítja, vagy nem úgy tanítja, mint a. közoktatásügyi minister meghatározta, vagy úgy tanítja , hogy a magyar nyelv ellen gyűlöletet és megvetést ébreszt: akkor a jelen törvény értelmében oly vétséget követ el, mely a fegyelmi eljárásnak lehet tárgya. Tegyük fel, hogy ily esetek tényleg előfordulnak. Ekkor a törvény 6. §-nak 3. pontja szerint kétféle eljárás lehetséges. Az egyik az 1868: XXXVIII. t. ez. 15. és a másik az'1876: XXVIII. t. ez. 7. §-áuak 3. és 4. §-a szerinti. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az előbbi törvény alapján az egyházi hatóságok ugy, mint eddig, jogosítva vannak kizárólag ítélni a felekezeti tanítók által elkövetett fegyelmi vétségek felett, hanem azt is, hogy a községi és az állami tanítókra nézve más eljárás van megállapítva az 1879: XXVIII. t. ez. értelmében, mely szerint az illető közigazgatási hatóságok és közegek vannak arra feljogosítva, hogy fegyelmi vétségek esetében a községi és állami tanítók felett ítéljenek. Azonban, mi ennek, t. ház, a következménye? Az, hogy ha egy felekezeti tanító követ el fegyelmi vétséget, akkor nem az állam hatósága ítél felette, hanem a felekezeti hatóság. Ha ezt egy gyakorlati példával fogom Mustrálni, mindenki be fogja látni, hogy ez anomáliára vezet. Ha a közoktatásügyi ministernek tudó-