Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-97
60 V7. országos ülé! s máreziui 26. 1879. általában nem nyújtatnak, sőt a kormány eddigi eljárása és minden nyilatkozata egyenesen arra mutat, hogy ezen szerződés az eddigi értelembea és szellemben szándékoltatik végrehajtatni; a mi nem vezethet másra, mint annexióra, pedig az aunexió ismét nem vezethet másra, mint arra, hogy pénzügyileg és katonailag ott lesz erőnk jó része lekötve és arra, hogy nemzetiségi tekintetben Bosznia és Herezegovina ránk nézve csak káros hatású lesz. (ügy van! bal felöl.) Meg vagyok győződve, hogy sokan, a kik a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot tekintik, talán némi aggodalomban vaunak arra nézve, hogy annak el nem fogadásával ellentétbe helyezik magukat Európa nagy részével és talán oly színben tűnnének fel, mintha a tényeket ignorálnák; a mint hallottam is több oldalról felemlíteni, hogy akik e törvényjavaslatot elfogadni nem akarják, azok a tényeket ignorálják. Én azt hiszem, hogy a tényeket ignorálni lehetetlen és azt hiszem, hogy ha mindjárt azon párt kebeléből is alkottatnék a kormány, a mely az Eötvös t, képviselő ur által benyújtott határozati javaslatot pártolja, a mely pártnak tagjai azt mondják, hogy az occupatió rögtön megszüntetendő, — még azok sem értik ezt ugy, hogy ezen rögtön való megszüntetés akként intéztessék, hogy az eddig történtek figyelembe ne vétessenek, hogy tabula rasa legyen belőle; de értik ugy, hogy az ügy akké.it bonyolittassék le, hogy az eddig elkövetett hibák jóvá tétessenek és hogy jövőre javulás álljon be. Egészen más az, szentesíteni a tényeket, a melyek történtek, és egészen más dolog azokat egyszerűen mint tényeket elfogadni, de azokból a kibonyolódásra utat keresni. (Tetszés balfelöl,) Azt hiszem, ama határozati javaslat is csak igy értelmezendő. Arra nézve azonban, hogy igy szándékozik eljárni, a kormány részéről eddigi összes nyilatkozatai szerint semmiféle garantiánk nincs: ennélfogva tehát nem tekinthető másnak ezen törvényjavaslat, mint fölhívásnak az eddigi eljárás sanctionálására. Én, a ki a feliratra rászavaztam, a mely habár enyhe alakban, de egy helyeslő szót sem talált ez eljárásra nézve, én ma ezen formában sem helyeselhetem az eljárást, s igy a törvényjavaslatot nem fogadom el, hanem pártolom Szilágyi Dezső t. képviselőur határozati javaslatát. (Helyeslés balfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő ur nemileg más si-empontból szólván a dologhoz, mint a hogy ez a vita eddigi folyamán történt, kötelességemnek ismerem előadására egy-két megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Azt méltóztatott mondani, hogy ő a berlini congressus munkálata XXV-dik czikkelyének határozmányát, ugy a mint az volt, bizonyos nyilatkozatok követelése mellett kész lett volna elfogadni; dehogy az nem ugy hajtatott végre, hanem végrehajtatott a török hatalommal való háború utján. Elsőben is, t. ház, azon tényt csakugyan bajos eltagadni, hogy a congressusi jegyzőkönyvet a török hatalom aláirta. Ez az egyik tény, mely kizárja azt a föltevést, hogy a dolog ellene történt. Mert azon theoriát felállítani, hogy ha valaki egy egyezményt aláirt is, ha azután később, miután aláirta, más gondolatra jön is: ekkor ezen más gondolatját kell respectálni, és nem kell az elvállalt kölcsönös kötelezettségek alapján eljárni, — igen bajos volna. De tovább megyek. Én legalább úgy tudom, hogyha két hatalom egymással háborúban van, első dolog, hogy követjeiket kölcsönösen visszahívják. A boszniai occupatió egész folyama alatt az osztrák-magyar nagykövet Konstantinápolyban, a török nagykövet Bécsben volt. Nem volt az tehát semmi esetben és semmi szín alatt egy háború a monarchia és Törökország közt, ha lem voltak összeütközések azon provincziáknak a török hatóságok iránti engedelmességet is megtagadott népeivel. Ez, azt hiszem, nemzetközi szempontból tökéletesen különböző két dolog. De áttérek azokra, miket a t. képviselő ur, részint régibb törvényeinkből, részint más államok alkotmányából felhozott. (Haljuk!) De ha az 1848 előtti időket veszszük, s ezekből talán lehetne következtetést vonni a jogkör szélesebb, vagy keskenyebb magyarázatára is; talán a t. kéjmselő urnak is van, sőt bizonyosan van tudomása arról, hogy 1809-ben köttetett Schönbrunaban egy béke, a mely átengedte a magyar korouaterületének egy tetemes részét, s ő az 1811-iki országgyűlés törvényei köztt még sem fog erre vonatkozólag bármit is találni. Tehát 1848 előtt területi átengedés történt a nélkül, hogy ez a törvényhozás által tárgyaltatott volna. Ez is egy példa arra, menynyire nem áll az, hogy ma a mi törvényeink szűken magyaráztatnak, mert azt a tételt a magyar-osztrák monarchiának minden kormánya határozottan kimondotta, hogy a hol az ország, vagy a, monarchia területének kisebbedéséről vagy nagyobbodásáról van szó , kétségtelenül szükséges a törvényhozások alkotmányos intézkedése. A régi praxissal szemben tehát semmi esetre sem szűkebb, hanem ellenkezőleg sokkal tágabb magyarázatot nyert a törvényhozás joga. De a t. képviselő ur felhozta a belga, a német törvényt s felhozta az angol törvény magyarázatát. Nem szándékozom ezen kérdéssel theoretice foglalkozni. De ha ez mind úgy á!l is, a minta t. képviselő ur mondotta: akkor is a tények ellene bizonyítanak, mert ott is, a hol a törvényekben az foglaltatik, a mit ő
