Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-96

':3 •6. országos filé* méreziiis SS. IS79. zéket kötelessége teljesítésétől, sőt minél inkább látjuk, hogy ez a kormánynál nem véletlenség, hanem rendszer, mert példákat is idézhetnék, hogy évek óta folytonosan igy jár el, annál nagyobb kötelessége az ellenzéknek, hogy e rendszernek ne adja meg e satisfactiót, hogy a kormán}^ lássa, hogy ezzel győz. Teljesíteni fogjuk kötelességünket, nem kérdezve azt, hogy untat-e vagy untathat-e valakit. (Helyeslés balfelöl) Két nap óta úgyszólva kevés kivétellel a körül foly a vita, vájjon közjogilag s a parlament általános jogánál fogva, van-e most joga e háznak e kérdéshez hozzászólni. Igen részletes elméletekbe bocsátkozott ma e tekintetben Apáthy István képviselő ur. Nem fogom most ezen kérdést vitatni , mennyiben helyes ezen elmélet, mennyiben nem; egyáltalában nem kívánok hozzászólni a kérdés ezen közjogi oldalához; bőségesen megvitattatott ez előttem szólott t. képviselőtársaim által, csak egyet vagyok bátor megjegyezni a t. képviselő urnak, hogy itt nem arról van szó, hogy az elmélet szerint mi engedtetik meg a magyar országgyűlésnek, mi nem; nem theoriákról, nem tételes jogról van szó, hanem szó van magáról az alkotmányosságról; szó van arról, hogy hiszi-e ő, hogy Magyarországban parlamenti alkotmány van, igen vagy nem? Mert ha hiszi, akkor kétségbe nem vonhatja, hogy a külügyi politikát a kormány úgy tartozik vezetni, a mint az a parlament többsége akaratának megfelel. Azt mondja a képviselő ur, hogy nincs ország Európában, a hol forma szerint a nemzetközi szerződésnek a parlament előleges, vagy utólagos jóváhagyását is kérjék. Elismerem, hogy ez tényleg szokásban nincs. A külügyminister a nemzet nevében és a fejedelem beleegyezésével megköti a szerződést. Ez tény. Igen, de nincs példa rá, hogy alkotmányos életben a külügyek vezetője oly külügyi szerződést irjon alá, melyről előre nem tudja, hogy ez által a nemzet többsége akaratának teljesen megfelel. (Ugy van! a szélső balon.) Fényes bizonyítékot adott erre nézve épen Angolország magatartása. Angolországban, tudjuk, ezen orosz-török háború alatt két áramlat volt. Az egyik orosz, a másik török irányú volt. Az angol diplomatia nem ment bele addig az actióba, mig az ország többségét meg nem nyerte. Midőn azt megnyerte, azonnal eljárt és nem várt hetekig, hónapokig, mig a képviselőháznak közlést tegyen, hanem mihelyt a coiigressusról meajött a minister, már a rá következő napon, a házban tárgyalták. Ott nem vártak hetekig, hogy unottá tegyék a tárgyat és mindenki azt mondja, hogy már felesleges ehhez szólani. Mondom, a hol a közvélemény együtt jár a kormánynyal, ott semmi baj nem származhatik, ha a nemzettel idejében nem közöltetik valamely szerződés. De arra kérem fel a t. képviselő urat, hogy arra hozzon fel példát, hogy egy ország oly hangosan nyilatkozzék valamely politika ellen, mint a magyar nemzet nyilatkozott két esztendőn át és azután a kormány mégis ezen politika ellenében irjon alá ilyen szerződést. Erre csakugyan nem fog találni példát semmiféle alkotmány történetében. Egyébiránt Apáthy István t. képviselő ur beszédére igen kevés mondani valóm van. Egyet azonban kénytelen vagyok általánosságban megjegyezni, azt t. i., hogy ő bevezetöleg kijelentette, hogy hozzászól a tárgyhoz, ámbátor a nagy politikához hozzászólni, a nagy világeseményeket vezető dolgok felett bírálatot mondani ő magát hivatva nem érzi. No ha már én azon modort követném, melyet ő Eötvös t. képviselőtársammal szemben tanúsított, azt mondhatnám, hogy felesleges volt ezen bevezetés, mert saját beszéde bőségesen tanúskodott erről. De ezt nem mondom, csak arra kérem, hogy másnak ne tegyen szemrehányást azért, a miben ő sem jártasabb, vagy talán annyira sem jártas, mint a mennyire ő jártas, t. i. a stratégiában. A legfontosabb felszólalás a kormánypárt részéről igen természetesen a ministerelnök ur tegnap mondott beszéde volt. Az, mondom, a legfontosabb, melyet azon oldalról hallani szerencsénk volt, ámbár megvallom, hogy én ezen alkalommal a lényegre nézve a t. ministerelnök úrtól egészen más felszólalást vártam volna. (Halljuk!) A midőn egy oly eseménynyel állunk szemben, a mely a magyar történelemben csak igen ritkán fordult elő; midőn egy oly kérdéssel állunk szemben, a mely Magyarország jövőjére nézve oly döntő súlylyal bir, én valóban nem vártam volna a t. ministerelnök úrtól, hogy ő egy képviselővel szembe álljon és félóráig viczczeljen, azt mondván az illető képviselőnek, hogy az nyelvtani gymnastikát gyakorol. Valóban, ha valaha lehetett ezen viczezet alkalmazni, azt épen a t. ministerelnök urnak tegnapi beszédére lehetett mondani. Nem ilyen beszédet vártam volna, hanem azt, hogy jelezze az ő keleti politikáját legalább nagy vonásokban, azért, hogy ha már a múltra nézve nem tudtunk meg semmit, legalább a jövőre nézve halottunk volna pár vonást. Fejtette volna ki, hogy a magyar kormány az új helyzettel szemben milyen állást foglal, azon helyzettel szemben t. i., hogy Muszkaország Európának urává tette magát, hogy abba a helyzetbe hozatott Muszkaország, hogy államokat alkosson, fejedelmeket nevezzen ki, hogy ily helyzettel szemben, mely hazánkra nézve mindenesetre befolyással lesz, arra nézve óhajtottam volna, legalább pár vonással érintve,