Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-96

44 06. országos ttlcs miinmu* ti. 1879. nyei a legrégibb időtől fogva máig tételes jogokkal formulázza az ország jogait, ebben már nem nyugodhatík meg. {Ugy van! a szélső balon.) De sajátságos a ministeri felelősség elve szemben a nemzetközi szerződésekkel és azok következményeivel. íme itt van a berlini eongressus és a berlini szerződés. A ministerelnök ur megelégszik azzal, hogy ő feleletre vonatván, utólag beszámolván politikájáról, a nemzet Ítéljen a már megtörténtek felett és helyezze vád alá". s meg van óva a nemzet érdeke. Én nem tudom, meg van-e óva ezzel. De azon paradoxonra figyelmeztetnem kell a t. házat, mely ezen jogi fictióban van. Ha elismeri az országgyűlés egy oly congressus határozatainak jogosságát, minő a berlini congressus; ha elismeri a monarchiánkat képviselő megbízottnak feltétlen jogát ezen szerződés kötésére: ennek szomorú következménye lehet. Ma megbizatik Ausztria és Magyarország egy ily congressuson Bosznia occupatiójával, holnap megbizhatja Oroszországot Erdély occupatiójával. {Ugy van ! a szélső balon) Erre azt mondják önök, hogy hisz ott vau az ország megbizottja, fejtse az ki ez ellen mind azt, a mi ennek meggátlására szükséges. De vájjon nem volt-e jelen a berlini congressuson Törökország képviselője, nem tiltakozott-e a határozatok ellen ? {Ugy van! a szélső balon.) S mint ma Törökország ezen határozatoknak keresztülvitelére kényszeríttetik, ép úgy kényszeríthetnek bennünket is egy ily congressus reánk nézve hátrányos határozatai keresztülvitelére. Ily körülmények köztt elég talán a ministeri felelősség? Én azt gondolom, ebben egy képviselő sem találhat megnyugvást. Azt mondják a képviselő urak a túlsó oldalon, hogy európai szokásnál fogva, nem lehet megvonni az államfőtől a jogot, hogy a nemzetközi szerződések dolgában feltétlenül ne határozzon és a ministerelnök ur azt mondja, hogy ha a parlamentnek úgyis megvan a joga, hogy a megkötött szerződések végrehajtásához szükséges eszközöket megadja vagy megtagadja. Már engedelmet kérek, a józan ész nevében, de itt ismét ezen jogi íictióra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy ha már annyira mértéktelenek az államfő feltétlen jogának biztosításában, hogy a parlament előleges hozzájárulását veszedelmesnek tartják és ugyanakkor megadják a parlamentnek a jogot, hogy ennek végrehajtását megakadályoztatja: vájjon ezzel növelik-e az államfő feltétlen jogát s tekintélyét? Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy az oly államfő képviselőjével, kinek a szerződéskötés joga a parlament előleges jóváhagyásához volna kötve, a többi európai államok szerződést nem kötnének. Ezen új tant a diplomatiában, i megvallom, eddig nem ismertem ; tegnap hal- < lottam először, de hogy min alapszik ez, az nincs kifejtve. De ha megengedjük — a mint mondatott, hogy a parlamentnek joga van a szerződések végrehajtásához az eszközöket megtagadni, — hogy akkor azután ily államfővel biztosan lépjenek érintkezésbe a többi európai államfők; hogy akkor ellenben nem lépnének vele érintkezésbe, hogy ha az általa kötendő szerződés jóváhagyásához még a parlament jóváhagyása is szükségeltetnék, — azt felfogni nem vagyok képes, annál is inkább, mert oly államtudományi elvet nem hallottam és nem olvastam, a mely azt mondaná, hogy azon hatalmi kifejezés erősebb, a mely e>gy személy által proelamáltatik; és annál nem volna erősebb az, a mely az államfőn kívül, egyszersmind a nép támogatását, hozzájárulását és belegyezését felmutathatná. (Ugy van! a szélső bal/elől.) Egy oly szerződés, mely az államfő aláírása mellett, az illető parlamentek és képviselőházak giro-jával el van látva, sokkal fontosabb, sokkal erősebb, mintha az egyébként köttetik. Ennélfogva tehát azon okoskodások, elvek, theoriák, melyek itt tegnap és ma a házban felállíttattak, nem találnak kellő alapot sem a tudományos elméletben, sem a gyakorlati parlamenti rendszerben. Tisztelem én azon jogforrásokat, melyeket ma és tegnap előttünk megjelöltek. Európai szokás — azt mondják — tehát a magyar országgyűlésnek se legyen joga a nemzetközi ügyek intézésében. Majd az 1867 \

f XII. t. ez. jogvezető elmélete állíttatott fel. Én is bátor vagyok egy tekintélyre hivatkozni, melyet annál is inkább tehetek, mert ezen tekintélyre már egyszer hivatkozott a ministerelnök ur maga is, s igy tekintélynek elismerte. Ez a hírneves jogtudós, Mohi Eobert; a ki azt mondja az angol államférfiakról irt bírálatában, hogy „aparlament vagy a polgárok szabadságjogai, úgy az államfőnek jogai, nem elvont tételek alapján nyugszanak, hanem történeti eredetűek, és önmagukban fejlődnek, egyes határozmányok alapján, mely a szokás jogforrása. Ezen jogokra nézve tehát nem általános alapelvek, hanem a történeti fejlődés és előzményei kutatandók és ezeknek hordereje méltánylandó." És én ezen nagy tekintély útmutatása folytán, most már azt kérdem: vájjon Magyarországnak a nemzetközi szerződési ügyek körül való jogaira nézve, hol keressük és kutassuk mi a jogelveket? Az európai szokásban, mely jogforrásul csakis itt e házban említtetik fel, vagy az 1867: XII. t. ez.-ben, vagy a paritásban? Tisztelem én az 1867: XII. t. ez.-et, de ez nem kizárólagos jogforrása Magyarországnak; ott, a hol régibb törvények intézkednek, akkor azok irányadók s e tekintetben vagyok bátor Apáthy István t. képviselő urnak itt előadott jogi nézeteire is mindjárt megtenni észrevételeimet, a ki egy év