Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-117

385 !*?• ornaágos ilés május 6. 1878. azon 4, illetőleg 6 évi aggodalom, vájjon ő a vizsga alkalmával meg fog-e felelni a követelményeknek, s ha meg nem felel, nem veszti-e el állomását, oly lelkiállapot, melyet már előlegesen büntetésnek lehetne a tanítóra nézve nevezni. Azt mondhatnók ugyan, hogy a törvényjavaslat csak csekélységet követel a tanítótól. Nem követel tőle egyebet, mint azt, hogy magyarul megtanuljon. Azonban, t. ház, először is a magyar nyelv megtanulása nem tartozik a könynyű feladatok közé. Könnyű feladat lett volna az, hogy ha azt kívántuk volna a tanítótól és pedig az 1868 : XXXVIII. törvényczikkben, hogy mikor ő a tanítóképző intézetbe lép, tikkor kezdődjék meg rá nézve a cursus a magyar nyelvből. A mit ma követelünk, azt abba a törvénybe nem tettük bele, hogy a tanító magyarul megtanuljon, hogy a képző intézetben a magyar nyelv oly módon tanittassék, mint most. S addig, míg a tanítóképző intézetben volt, nem követeltük tőle, hogy a magyar nyelvet megtanulja, de most, mikor évek óta küimt van az iskolában, mikor tényleg működik; mikor egy oláh vagy tót faluban van, a hol mértföldekre magyar szót nem hall, mikor a magyar nyelv megtanulása rá nézve majdnem lehetetlenség, akkor látjuk szükségét annak, hogy a magyar nyelvet megtanulja. Ez, azt hiszem, nem lehet igazságos. Azonban azt mondják, hogy hiszen mi ezt — mint a közoktatásügyi bizottság jelentésében előfordul, — egy, a tanítókra fennálló törvény alapján követeljük, és hivatkoznak az 1868; XXXVIII. t.-cz. egyik §-ára. Igáz, benne van ebben a törvényben az, hogy a tanítóképző intézetekben a magyar nyelv is tanittassék; de kérdem, végre lett-e hajtva azon törvény'? Nem. De többet mondok: végrehajtható volt-e azon törvény? Nem. Ez is olyan törvény volt, a mely magában hordta a végrenemhajthatóság csiráját, ugy, a mint sok esetben megtörtént; mert annyira nem gondoskodtunk a részletes garantiákról; annyira átalánosságban mondtuk csak ki, hogy a magyar nyelv is tanittassék: hogy annak végrehajtására a törvény, és maga a törvényhozó komolyan nem is gondolhatott. Most azt kérdem, hogy a mi mulasztásunk miatt a tanító szenvedjen; tehet-e ő arról, hogy a mi törvényünk végre nem hajtatott, hogy olyan törvényt alkottunk, a melyet végrehajtani nem lehet? És hogy azon törvényt végrehajtani nem lehetett, semmi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy ezen törvényjavaslat benyujtatott; mert ha az 1868; XXXVI11. törvény végrehajtható volna, akkor nem lett volna szükség ezen törvényjavaslat benyújtására. Ezen törvényjavaslat benyújtása legerősebb argumentum a mellett, hogy mi a tanítóktól az 1868 : XXXVIII. törvénybeli nem követeltük azt, hogy ők magyarul megtanuljanak. I)e tehetnek ők róla, felelősek ők azért, hogy magyarul meg nem tanulhattak? Nem, és nem volna igazságos őket sújtani azért, hogy tényleg meg nem tanultak magyarul. De feltéve azt, hogy mindaz, a mit előadtam, teljesen alaptalan, még akkor sem járulhatnék hozzá a törvénynek ezen két pontjához ; inert nem látom benne megint a végrehajthatóság garantiáját. Itt az van mondva, hogy a tanító képessége egy, a minister által rendeleti utón szabályozandó vizsgálat letételével igazolandó. Most természetes, hogy mindenki kíváncsi, hogy mi történik azon tanítóval, a ki a vizsgának alávetette magát. Azt körülbelül érzi mindenki, hogy ha azon tanító a vizsgát jó sikerrel leteszi, akkor arról bizonyítványt fog kapni; azonban az az eset is előállhat, hogy nem fogja jó sikerrel a vizsgát letenni: akkor mindenki kíváncsi, hogy ebben az esetben mit határoz a törvény ? De a törvényjavaslat mélyen hallgat e tekintetben, és nem tudjuk, hogy mi fog történni azzal a tanítóval, a ki a vizsgát jó sikerrel le nem teszi; mert a törvénynek nem volt bátorsága nyíltsággal kimondani, hogy azon tanító, a ki a vizsgát jó sikerrel le nem teszi, az el fog bocsáttatni. Ha az elbocsátást kimondja a törvény, akkor igen természetes, hogy reüectálni kell mindazon jogi viszonyokra, melyeket a tanító egy fennálló törvény alapján szerzett. Ez kétségtelen dolog, hogy ő igényt nyert, hogy csak egyet hozzak fel, a nyugdíjra, melynek alapjára már bizonyos járulékokat fizetett, és meglehet, hogy már 10 évi nyugdíj-igénynyel bír. Most én nem bánom, a törvény kimondhatja, hogy ö elvesztheti a nyugdíjigényt és meglehet, hogy ez nagy baj lesz a tanítóra nézve, de végre kikeli mondani, vagy azt, hogy elveszti, vagy, hogy nem veszti el. Ezek mind oly dolgok, melyeket ignorálni nem lehet, és az a törvény, mely ilyen fontos jogi kérdésekről megfeledkezik, oly felületesen járna el, hogy ez a törvényhozás méltóságával nem volna összeegyezhető. Én azonban ezt nem valami engedékenységből s nem érzeigésböl kívánom ajánlani a t. háznak, és nem azért, mintha attól tartanék, a mit nemzetiségi izgatásoknak szoktak nevezni. Legtávolabbról sem. Azon beszédek, melyek e tör vényjavaslat ellen elmondattak, kivéve a Mocsáry képviselő úrét, rám semmi benyomást nem tettek. Eu ezen beszédek tartalmát majdnem könyv nélkül ismerem, évek hosszá során érintkeztem hasonló gondolkozású emberekkel, tanulmányoztam lapjaikat: és igy mindazokat: mik felhozat-