Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-117

117. országos ülés május 6. 1879, 381 jó'jjöu kifejezésre. Nevezetesen a törvényjavaslatnak jelenlegi szerkezete, különösen a 3-ik §. értelmében csak a vegyes ajkú magyarok és nem magyarok által lakott községekben lesznek 1883-tól fogva üresedések esetében magyarul tudó tanítók alkalmazandók; de pl. tisztán egy nyelvű román, tót, szerb vagy német községekben azontúl is alkalmazható oly egyén, a ki magyarul nem tud, mindaddig, mig idő folytán a képezdéből kikerülő egyének foglalják el kizárólagosan a tért. A 2-ik §. jelenlegi szerkezetének azon értelem is adható, ha mi nem akarjuk is annak azon értelmet adni, hogy 1882-től fogva nemcsak tanítói oklevelet senki sem nyerhet, hanem tanítóul vagy segédtanítóul sem alkalmazható, tehát egyik községből a másik községbe sem hozható át, még oly helyre sem, a hol tisztán tót vagy román lakosság van, az olyan tanító, a ki magyarul nem tud. Mondom, ez értelem legalább is adható a szakasz jelenlegi szerkezetének. Ennek a kétértelműségnek elkerülésére, hogy határozottan fejeztessék ki, hogy igenis a 2-ik §-ban csak azok kötelezettségéről van szó, a kik 1882-őre végzik el akár tanítói képezdében, akár magánúton a képezdei tanfolyamat és lépnek a gyakorlati tanítói hivatalba; indítványozom, méltóztassék a szöveget a következő szerkezetben megállapítani: „A jelei! törvény hatálybaléptét követő 3 évi tanítóképző intézeti tanfolyam eltelte után, vagyis 1882. évi június 30-tól kezdve tanítói oklevelet senki sem nyerhet, és a képezdei tanfolyamot, akár magánúton, akár tanintézetben 1882-re, vagy azután végzett egyének közül tanítóul, vagy segédtanítóul senki sem alkalmazható, a ki a magyar nyelvet beszédben és Írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolákban taníthassa." (Olvassa.) A módosítvány igy szól: „A 2. §. 2-dik sorában „és" szó után sznrassék közbe a következő „a képezdei tanfolyamot, akár magánúton, akár tanintézetben 1882-re, vagy azután végzett egyének közül", továbbá a 2-dik sorban e szó után „segédtanítóul" szurassék közbe s szó „senki." T. ház! Ez sajátképen a 2-ik §-ra vonatkozó módosításom. Itt azonban, bár a képviselő urak szoktak élni azzal a joggal, hogy az általános vitában felhozott támadásokra a részletes vitában feleljenek, nem akarok ezzel, mint joggal élni, hanem tisztelettel kérem a t. házat, méltóztassék nekem megengedni, hogy egynémelyekre azok közül, a mik több oldalról ellenem felhozattak, és felszólalásomnak más értelem adatott, egy pár megjegyzést tehessek. (Halljuk!) Értem itt különösen azon támadásokat, a melyek az egyetem theologiai facultása és a püspöki seminariumokra vona'kozólag általam előhozottakra több oldalról elmondattak. Azt állították, hogy én, talán csak hogy beszédemnek némi ellenzéki színezetet is adjak, mintegy hajánál fogva vontam ide e tárgyhoz, a hol a magyar nyelvnek a népiskolákban való tanításáról van szó, a magyar egyetem theologiai facultásában és a püspöki seminariumokban való tanításra vonatkozó megjegyzésemet. Legyen szabad tehát megmondanom, hogy mi az a motívum, a mely a legszorosabb logicai összefüggésbe hozza ezen tárgyat az általam elmondottakkal. Egész felszólalásomnak, t. ház, alapgondolata az volt, hogy a népnevelésnél nemcsak azon ! kell iparkodnunk, hogy a nép valamit magyarul tudjon, hanem hogy az egész nép között nemzeti közös művelődést kell elterjeszteni és megállapítani egy közös nemzeti intelligentiát, egy közös nemzeti értelmiséget. Ennek egyik eszköze. de csak egyik eszköze a magyar nyelv tanítása i is; s épen azért ennél magánál nem szabad meg állapodnunk. (Helyeslés.) Már, t. ház, ha előttem fő, egyedül lényeges czél ezen, a magyar nemzeti culturának a nép közötti terjesztése és megállapítása, akkor nekem lehetetlen volt figyelmen kivtil hagynom a nép között a lelkészt, mert szerintem a pap, a lelkész a községben nem egy ember csak, hanem a népnek lelkipásztora, lelki vezetője; s mikor én a nép között a magyar műveltségről, magyar nemzeti szellemről, ezen magyar szellemű műveltségnek a nép közötti terjesztéséről beszélek, akkor itt egyik első rendű factor előttem a lelkész, a lelkipásztor, és azért nekem okvetlenül gondolnom kellett arra, hogy a lelkészek, bármely felekezetűek, ezen hazában, milyen szellemben és műveltségben képeztetnek és neveltetnek. Es én nem tudom, vájjon Miehl Jakab képviselő ur azért gondolta-e, hogy én a kath. alsó és felső papságot sértem, mert a papi állásra ily nagy súlyt fektetek ? Mert a lelkészt a nép ily erkölcsi és szellemi vezérének tekintem és gondoskodni akarok arról is, hogy a lelkészi | kar növendékei mily műveltséget és kiképeztetést | nyernek? Zsámbokréthy képviselő ur igen helyesen monda, hogy a mig az oly szemrehányásokért, minőket én is tettem, hogy bizonyos tanintézetekben a szellem nem eléggé magyar, bog)' a magyar nyelv és műveltség terjesztésére nem I elég történik, mig az ily szemrehányásért az ! illetők boszankodnak, sértve érzik magokat, ezen csak örülnünk kell, mert sokkal szomorúbb volna, ha az illetők ezen szemrehányásokkal nem törőd| nének. (Helyeslés.) Tökéletesen igaz; de ugyanez ' áll arra nézve is t, ház, a mit én mondottam.