Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-116

358 11 fi. országos ülés május 5. 1879. sőt azt mondom, nem volt tapintatos eljárás; de hiszen magok a magyar hírlapok dicsekedtek a felirattal s létrejöttének körülményeivel. Én magam is olvastam ezt a magyar hírlapokban. A „Pesti Napló" pl. dicsérte a kormány eljárá­sát B okos dolognak mondta azt, hogy Lónyay Jánost nevezte ki főispánnak, „lám — ugy mond — milyen eredményeket tud az felmutatni, mert azon hazafias dolgot Lónyay vitte keresztül. Későbben a lapok is az alispánt dicsőitették s azon gratulátiók, mik innen is mentek, oly nagy dolognak tartották tettét, hogy egekig magasz­talták azt, a kit tegnap Várady is magasztalni látott szükségesnek. így hát nincs mit csodál­kozni, hogy Román Sándor azokat elmondotta, a mik a magyar hírlapok utján mindenkinek tudomására jöhettek. Ha úgy volt, a mint állít­tatik, épen a magyar journalistikának lett volna érdekében elhallgatni a dolgot és ha a románok mondják, hogy igy történt, azt kellett volna moudaniok, hogy nem igaz. De épen ők dicse­kedtek; tehát ha dicsekedtek, most ne essék roszul, hogy ezt felhozzuk. Várady Gábor t. képviselő ur azt is^ állította, hogy ott agitátió történt. Én tagadom, hogy azelőtt, mielőtt ezen hivatalos utón megindított agitátió fejlődött volna, ott bármi tekintetben agitáltatott volna. Azon máramarosi nép érdekében senki sem ment se­hova, senki sem beszélt semmit, nem is volt képviselve azon küldöttségben, a mely szüksé­gesnek tartotta, hogy az ismeretes felterjesztés szerkesztessék; azon két gör.-kath. püspök, kik fent jártak, nem beszéltek a máramarosi romá­nok nevében, mely úgyszólván akkor pásztor nélküli nyáj volt s nem volt képviselve; tehát nem le­het mondani, hogy annak érdekében agitátió történt. Agitátió volt akkor, mikor a hivatalnokok mentek faluról falura és követelték egy kérvény aláírását, a melyet készen vittek oda, a mely­nek tartalmát a nemmagyar lapok szerint — melyek pedig csak annyi hitelt érdemelnek, mint a magyar kpok, — nem is ismerték, úgy hogy nem is tudták, mit irták alá. Azt is olvastuk a lapokban, hogy mikor azután megtudták, hogy mit irtak alá, akkor egy ellenkérvényt készí­tettek és ugyanazt kérték meg annak benyúj­tására, a ki az első kérvényt benyújtotta. Ezt azonban vizsgálat és persequálás tárgyává tették. Ha tehát vannak agitátorok, akkor azok az agitátorok, a kik azon agitátiót megindították. A kérvény egyébiránt magán hordja annak jellegét, hogy azt román ember nem szerkeszt­hette, mert román ember a hazafiságból nem csinál üzletet, ő nyíltan, férfiasan, — mint loya­lis emberhez illik, — szól a magyarhoz, mert azt is loyalis, nyílt és férfias embernek ismeri és megmondja a mit akar, a nélkül, hogy azért valami elismerést várna; de követeli, hogy a törvény és az ő meggyőződése tiszteletben tar­tassék. Azonban azok a kik azon adresset szer­kesztették, szükségesnek tartották motiválni nem csak azzal, hogy azt mondták: „mi fenntartjuk a mi nyelvünket és nem fogjuk engedni, hogy nyelvünk szenvedjen" : de szükségesnek tartották motiválni azzal is, hogy: „mi szükségesnek tartjuk a magyar nyelv behozatalát az iskolába, mert mi hálával tartozunk a magyar államnak, mert az fizeti a mi tanítóinkat és papjainkat." A mi mellesleg legyen, megemlítve nem úgy van, de mégis oda tették. Tehát odatették mindjárt hazafiságuknak az árrát. Hasonlókép jártak el a ruthének is, mert a kik figyelemmel kisérték ezen kérdés történetét, azok tudják, hogy alig nyújtatott be a ruthén püspökök felirata, már másnap egy képviselőjük által kérték itt, hogy az államjavak hosszabb időre adassék ott haszonbérbe a ruthéneknek. Ezen kérvényező pedig Mocsáry Géza t. képviselő ur volt, (télkiáltások haljelöl: Ez egyéni véleménye volt!) ki a ruthén püspökök tettének hazafiságát kiemelvén szemben a román püspökökével, kérte és proponálta, hogy e hazafias cselekedetükért a beregi, ungi, ugoesai, máramarosi ruthén köz­ségeknek adassanak az államjavak hosszabb árendába, mert e nélkül nem tudnak megélni. (Felkiáltások: De nem kapták meg!) Mindegy, de látszik, hogy a t. képvnelő ur hogyan értel­mezi a patriotismust. Várady t. képviselő ur felhozta azt is, hogy a máramarosi románok nem olyanok, mint más románok. Várady Gábor: Azt nem mondtam, hogy nem olyanok. Cosma Párthén: Hivatkozva a Bukovi­nából és máshonnan bejött emissáriusokra, ki­emelte a máramarosiak patriotismusát, a kik 1848-ban nem hallgattak az emissáriusokra, hanem teljesítették hazafias kötelességüket. Én t. ház, ismerek más megyebeli románokat is. kik 1848-ban hazafias kötelességöket épen úgy teljesítették, mint a máramarosiak, de nem dicsek esznek vele, mert azért, hogy valaki köte­lességét teljesíti, nem várhat semmi jutalmat. Egyébiránt magában abban, hogy a máramarosi románok olyan jó hazafiak, világos czáfolata van ezen törvényjavaslat intentiójának. Márama­rosban a nemességet majdnem kizárólag romá­nok képezik. Tudjuk, hogy a nemességet, leg­alább a kik tömegesen kapták, hazafias hős tetteikért kapták. Épen ezért merem állítani, hogy daczára, hogy azok a románok a magyar nyelvet nem birták, mégis jó hazafiak voltak, s nem kellett csepegtetni beléjök a hazafiságot a magyar nyelv oktatásával, mint az előadó ur mondani méltóztatott. Ivánka képviselő urnak is tartozom néhány

Next

/
Thumbnails
Contents