Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-115

115. országos ttlís májns 8. ÍS79. 343 államiságáért, léteért, s ídőszerinti fejlődésee'rt küzdő nemzetünk még állami nyelve érdekében is tenni kényszerül, mert ezen törvényjavaslatban egy régen óhajtott áthidaló utat, és kapcsot látok a különféle nemzetiségek békés együttlétéhez és korszerű fejlődéséhez. Teszem azt minden magyar chauvinismus nélkül, Román Sándor t. képviselő ur higgadt, és a fontos ügybe mélyen beható érvelései ellenében is, s szabadjon remény lenem, hogy szavazatom ez ügyben, mint a népnevelés szakemberéé, más ajkú polgártársak között, nemcsak numeratur, hanem talán ponderatur is. Sopronmegye ugyanis, melynek egyik legszebb, legáldottabb, de nem magyar ajkú polgároktól lakott területét vagyok szerencsés képviselni, s melynek felső része nem magyar ajkú nemzetiség hazája, minden idegen befolyás, minden ministeri vagy bürokraticus sugalmazás nélkül, egyedül népességének átérzett és jól fölfogott érdekében, szinte ugy, mint Sopron városa, sürgette és sürgeti a kormányt és az országgyűlést, hogy egy ilynemű törvény alkottassék, mely lehetővé tegye szegénynek, boldognak, már az elemi iskolában, a magyar nyelvet, mely mind a közéletben, mind a közforgalomban, mind az állami közegek, hatóságok, törvénykezések, bíróságok irányában már mindenkire nézve elkerülhetlen szükségessé vált, elsajátítani. S én épen választóim számos, és sokszor alapos panaszai ellenében, miszerint a bíróságok és a közigazgatás közegei hozzájok intézett iratait, idézeteit, kézbesítéseit nem értve, számos bajnak, elmarasztalásnak, károsodásnak vannak kitéve, — alig tudok jobb orvosságot a jövőre nézve, mintha már a falusi gyermeknek is alkalom nyujtatik minden nehézség és költség nélkül a magyar nyelvet a legszükségesbekre nézve legalább megtanulhatni. S az ifjú nemzedék örömest is tanul, a hol taníttatik •— mert ha valahol áll a latin közmondás, ugy bizonyosan nálunk, és a magyar nyelv irányában áll az, hogy: quot linguas calles, tot homiues vales." A hány nyelvet tudsz, annyi embert érsz. Nem tehet az állam nem magyar ajkú polgárai irányában hálára kötelezőbb intézményt, mint ha ezen törvényjavaslat okos és hazafias jóindulattal életbe lép, mi által a legszegényebb falusi nem magyar ajkú gyermeknek alkalom nyujtatik — ha szellemi tehetsége és más körülmények engedik — az állam legmagasabb hivataláig juthatni. Ez azon mód a születési és társadalmi előjogok és korlátok végleges megszüntetéséhez — ez a magyar „nemeslevél," mely a nem magyar ajkú szellemi tehetségnek alkalmat nyújt a társadalom, a hivatalok legmagasb állásaihoz •— a melyet, midőn az állam jóakaró bölcseségében és valóságos liberalismusában nyújt, hálával, köszönettelüdvözölhet minden jóakaratú nem magyar ajkú honpolgár. De persze jóakarat kell hozzá, milyen teszem nálunk Sopronmegyében uralg, és nem agitatiók, a nemzetiségek békés együttlétét zavaró viszketeg. Több mint háromszáz éve, hogy a törökök betódulásával temérdek bosnyák család menekült Magyarországba át, — ezen bosnyákok vagy horvátok az akkori földes urak, különösen a Nadasdyak, Eszterházyak által termékeny vidékekre telepittettek — s ime ezen beköltözött horvátok máig megtartották vallásukat, nyelvöket, szokásaikat, ruházatukat, — s csak a győri püspökségben 32 plébániában 40—45,000 lelket számítva — akadálytalanul élvezik a magyar államiság minden jótéteményeit, a nélkül, hogy vallásukban, nyelvökben bármi sérelmet szenvedtek volna. De persze nálunk nincs sem pánszláv, sem pángermán agitatio, mert nincs alkalmas talaj reá. S mi, kik hivatva vagyunk, tudjuk a nemzetiségek békés együttélését becsülni és becsben tartatni, s minden, bárhonnét megkisérlett izgatás ellen megóvni. Sopronban a magyar nyelv igen szépen terjed, mert a már meglevő jóindulat és állami magyar érzelem kedvező tért enged neki — a nélkül, hogy a törzspolgárság német nyelve csorbulást szenvedne. S így lehet ez másutt is, csak nem kell erőnek erejével veszélyt látni ott, a hol nincs veszély, és akadékoskodni csupán azért, mert az initiativa a magyar kormánytól jön. Ezekben elmondottam azokat az okokat, a melyeknél fogva a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Ámbár többen feleltek már Molnár Aladár t. képviselő urnak ama hizonyos insinuatiójára, a melyet különösen a budapesti egyetemnek theologiai facultására mondott, bátor vagyok én is néhány szóval válaszolni. O ekkor egy olyan fészekbe kapott, a melyből már most maga is szeretne kibontakozni, és engedje meg a t. képviselő ur, hogy neki mást ne mondjak, mint azt, a mit Román Sándor t. képviselő ur néhány szomszédjának megsúgva mondott, és a mi azt tartalmazza, hogy „igen rósz politikát csinálsz, mint ellenzéki, ha a katholikus clerust ily módon támadod meg, mert attól félek, hogy fegyverr adsz a minister kezébe, hogy azt mondhassa, hogy bárcsak mindenki úgy terjesztené a magyarságot, mint a katholikus elerus. (Halljuk! Halljuk!) A theologiai kérdés nem grammaticalis kérdés, és igy ne avatkozzék abba se Molnár Aladár kép-