Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-115
344 115. •ruágot ttlés m4jns 8. 18?». viselő ur, se pedig Helfy Ignácz az ő keresztényi szeretetéve]. [Derültség.) Ez a kérdés a katholikus autonómia jogkörébe tartozik, ehhez esak a katholika egyháznak van joga — bármi nyelvet választana is a theologiai facultáson tannyelvül. En azonban, t. ház, részemről nem találnék akadályt abban, hogy ha a budapesti egyetem theologiai faeultásán épen ugy, mint 1844—48-ig, a mikor én is tagja voltam ezen intézetnek, némely egyházi tantárgy magyar nyelven taníttatnék. (Helyeslés.) Azonban, hogy ez a kérdés a magyar nyelvnek népiskolákban való taníttatásának kérdésével kapcsolatba hozható lenne, nézetem szerint aligha lehetséges. [Helyeslés.) Sarokba szorítva több t. képviselő' ur által, Molnár Aladár ur, hogy jelezné meg azon püspöki papnöveldét, melyből évenként százankiut kerülnek ki oly lelkészek, kik a magyar nyelvet nem értik, sőt ellenséges szellemmel lépnek ki — végre kimondá: hogy ő a nyitrai seminariumot érté; hazafiúi aggodalmait a nyitrai püspökségre nézve, megnyugtatom. Az igaz, hogy a nyitrai püspökségben, a lakosság túlnyomó része, majdnem kilenztizedrésze tót, hanem valamint a katholikus clerus általában meg szokott hajlani a törvényelőtt, úgy a nyitrai derűs is meghajlik a törvények előtt. Az 18(;8-ik év óta a nyitrai clerusra nézve is azon törvény kötelező a gymnasiumokra nézve, mely az ország többi iskolájára nézve. Azon ifjak, mikor a gymnasiiunból a seminariumba jönnek, részben már tudnak magyarul és van ott intézkedés, hogy magú kat abban gyakorolják a kik pedig nem tudnak, azok megtanulhassák. így tehát Molnár Aladár képviselő urnak honatyai panaszai alaptala; ok. Ezzel bezárom szavaimat azzal, hogy „hanc veniam damus petimusque vicissim." Elfogadom általánosságban a törvényjavaslatot. [Helyeslés.) Bacon József: T. ház! Oly kérdésben, melytől hazánk népének jóléte függ, a kölcsönös capacifatiót idővesztegetésnek tekinteni, nézetem szerint bűn lenne. Habár azon kedélyes hangulatnál fogva, mely a t. is áznak összes ellenzéki pártjai és az igen t. közoktatásügyi rainister ur köztt, ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmából létrejött-, okom van sejteni, hogy ezen törvényjavaslat elleni véleményem indokolásánál Cassandraszerepet fogok játszani; de ezen tudat sem menthet fel azon kötelességem teljesítése alól, hogy a t. ház előtt kifejezést adjak azon meggyőződésemnek, hogy e törvényjavaslat elfogadása hazánkra nézve veszélyt rejt méhében. Ezen felszólalásomra auuál inkább felhiva, sőt kötelezve érzem magamat, mert nézetem szerint igen hasznos, ha a ház azok részéről is hall óvó szavakat, a kiket chauvinusmussal, vagyis jobban mondva, nemzetiségi aspiratiókkal vádolni csak az lenne képes, a ki az Erdélyben s különösen a volt Királyföldön az utóbbi években történtekről igen kevéssé van informálva. Miután én polgártársaim közt ernyedetleuül működtem, csakis a magyaron nevet vívtam ki magamnak, legalább e házban megvárhatom, hogy szavaim gyanúsítással ne találkozzanak; különösen minthogy én hazánknak nemmagyarajkú polgárai által lakott nagyrészét és ott a nép érzelmét ismerem, úgy, mint hitem szerint kevesen e házban. T. ház! Engem e törvényjavaslat elfogadásától nem tartóztat vissza a nem magyar ajkú nemzetiségek elmagyarosodásától való félelem. Ezen félelemre ok nincs, ily félelmet nevetségesnek tartok. Nem tartóztat vissza ezen törvényjavaslat elfogadásától a sokszor említett nemzetiségi aspiratiók elszigetelési érzelme sem. Mert nekem épen annyira, mint a ház bármelyik alföldi képviselőjének, erős meggyőződésem az, hogy Magyarországon a magyar faj hegemóniájának hosszú időre való biztosítása ép úgy a törvényhozásnak, mint a magyar kormánynak első és kiváló feladata ; történetünk minden lapja azt bizonyítván, hogy azon óra, melyben a mag} r ar faj a vezérszerepet elvesztené, a többi nemzetiségek szabadságának, sőt anyagi jólétének utolsó órája volna. Erős meggyőződésem továbbá az. hogy ezen hegemónia biztosítására, ezen állami eszme terjesztésére, ha nem egyedüli, de bizonyosan legjobb eszköz a magyar nyelv tudása; de nem a magyarítás, hanem a magyar nyelv tudásának terjesztése a haza nemmagyarajkú nemzetei köztt. Mert, t. ház, kétséget nem szenved az, hogy a ki közös hazánk történetét magyar forrásokból tanulmányozza, a ki a magyar vezérnemzetnek komoly és mindennapi törekvéseit tudományos, művészeti és más téren figyelemmel kiséri, annak kebelét bizonyosan lángolóbb szeretet és büszkébb érzet fogja dagasztani, mint a ki e történtekről csak fajának külföldi íróiból nyert tudomást. Ha ezen meggyőződésem melletf, az előttünk fekvő törvényjavaslatot el nem fogadhatom, erre bizonyára fontos okomnak kell lenni. Higyje el a t. ház, hogy ezen okok valóban fontosak és a legfőbb hazafiságban gyökereznek. Ezen okok gyökereznek először azon erős meggyőződésemben, hogy ezen törvényjavaslat a kitűzött czélnak legkevesebb részben sem fog megfelelni. Szerintem a nyelvnek alapos, úgy a hivatalos közlemények megértésére, mint az állameszme terjesztésére elegendő tanítása nem a nép-, nem az elemi iskoláknak, hanem a közép-iskoláknak a feladata. Legkevésbbé feladata ez a népiskoláknak, melyekből a közép-iskolák nem szaporodnak, az elemi iskoláknak csak az lévén feladata, hogy a gyermekeket azon tanulmánynyal lássák el, mely őket, ugymondva. az állat polczáról, az emberiség
