Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-114
114. országos ülés május 2. 1879. 333 minduntalan, melyek a nem magyar ajkú honpolgárok magyarosításához vezethetnek. Ezen élénken nyilvánuló törekvése a magyar elemnek a nyelvük- és nemzetiségiikre féltékeny egyházhiveinknél már rég aggodalmat szült; s miután keleti szertartású egyházunk nemzetiségi jelleggel bir, a fejtegetéseink tárgyául felvett törvényjavaslatnak már csak hirére is egyházhíveinkben az említett aggodalom annyira fokozódott : hogy visszatekintve az ez előtt néhány évtizeddel tett hasonló kísérletekre, egyházhíveink attól tartanak, hogy a szóban levő törvényjavaslat a törvényhozás terén egy újabb kezdetét képezi oly törekvéseknek, melyeknek czélja a magyarosítást minden áron keresztül vinni, s melyek a további fejlemények folytán oda irányulhatnak, hogy nemzeti nyelvünknek a közéletben, egyházközségeinkben és templomainkban eddig szabadon gyakorolt használata mindezen terekről lassanként végkép leszoríttassák." Ezen enuntiatióhoz, ugy vagyok meggyőződve, nem kell commentár. Kijelentem azonban, hogy ezen petitiót ne méltóztassanak csak az azt aláirt praelatusok és consistoriális képviselők faetnma gyanánt tekinteni; azt akkor, midőn n3 r ilvánosságra jött, ma és minden időkben az egész román nemzet valláskülönbség nélkül magáénak fogadta, magáénak tartja és tartandja és ez nincs különben egy pár olcsó mármarosi renegát kivételével, még a hasonló módon inscenirozott contrapetitionált mármarosi románoknál sem ; ha nem hiszik önök, tessék megpróbálni, tessék annak rendje és módja szerint őket nyilvánosan megszavaztatni. A midőn a román nemzet véleményét közlöm a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatról, egyúttal kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy aromán nemzet a múltban tűrt vallási üldözéseket és jelenben szenvedett politikai és nemzeti sanyargat ísait nem tulajdonítja a magyar nemzetnek, mint olyannak; tulajdonítja azokat csak a most felszínen levő, az államhatalmat kezelő chauvinisták hazárd és mindent koczkáztató roszakaratának. Jelzem különben, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslat nem tartalmaz semmi újat, mert ez csak iteratiója a 30-as és 40-es évek erőszakos magyarosító politikájának, természetesen ma már modernebb costambe öltöztetve. Ma a chauvinisták nem mondják nyíltan, mint Kossuth monda egykoron a „Pesti hirlapban": „siessünk, siessünk, magyarosítsuk meg a horvátokat, románokat és szászokat, mert különben elveszünk." Mire aztán Széchenyi volt őt kénytelen a következőleg moderálni: „Ke kényszerítsük őket tüzzel-vassal, hanem vegyük be őket alkotmányunk sánczaiba, hogy ők is bevegyenek minket, azaz nyelveinket." Vesseléuyi pedig azt tanácsolá Erdélyben „csak az olyan románoknak adjunk polgári jogokat, kik magyarokká lesznek." Ezek mind igen tanulságos históriai tények, hanem azonban tanulságosak az ezekre bekövetkezett— 1848. és 1849. évek eseményei is; ne adja isten, hogy azok ismétlődjenek. Madarász József (közbeszól): Nem félünk! Papp György: Ön nem félhet, mert aggkora miatt nem alkalmas forradalmi harezokban részt venni, azonban azért a hazát és annak népeit félteni kell. Erdélyben a mostanihoz hasonló, sőt ennél crudelisebb törvényjavaslatot készített az 1842. évi országgyűlés, mely azonban nem nyert fejedelmi szentesítést. Az igaz, hogy azon törvényjavaslat, az akkori felfogáshoz képest, ajtóval együtt rohant be a románok nemzeti és vallási sanctuariumába rendelvén, hogy 10 év múlva az egyházakban kizárólag a magyar nyelv használtass ék, az iskolákban pedig ne csak tauittassék, hanem magyar nyelven adassanak elő a tantárgyak. Az eredmény az lett, hogy azt a fejedelem egyfelől nem szentesítette, másfelől pedig a püspökök demonstráltak, a balázsfalvi káptalan pedig következőleg tiltakozott ellene: „Finis scholarum blasiensium, juxta beniguam divorum Austriae imperatorum mtentionem patemumque propensionem fűit: ut scholae istae essent institutum nationale, culturae morali, religiosae et literariae inter Valachos promovendae inservitarum; et intimé persuasi sumus, huic fini obtineudo nullum médium superesse aptíus lingua valachica ut pote materua. Hoc medio usi faere etiam majores nostri semper, utimurque hodie; hac lingua imbuti sacerdotes ac edocti scientias ad nobilem illum fmeni necessarias, ipsi etiam virtutem et religionem colueruut. Est igitur evidens, linguam hanc e scholis blasiensibus nisi cum pericuío morum ac religiositatis, et quod nobis non minus dolorosum est, cum nina chare natioaalitatis eliminare non posse. „Fateamur autem sineere, non tantum post decem annos, sed neque post decem saecula, imo nullo nunquam tempore nos nationemque nostram lege obligare posse, quac moribus ac religiositatl periculum ac obitum nationalitati ! verő ruinam párat ac interitum". A román nemzet azonban mindezekre, a mik most történnek, azt mondja: „alios ego vidi ventos, aliasque procellas"; mert tudják önérzetes és küzdelemteljes multjokat, és mert meg vannak győződve, hogy ha őket jó geniusok a szám; talán barbár népek mindent romboló áradatai | köztt eddig megoltalmazt i a végenyészettől, ma, ' a 19-ik században a szabadság és nemzetiségek
