Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-95

ä5. országos ülés nárezi«f 24. 1879. 25 Már most azok, a mik azóta történtek, olyanok-e, hogy Önök ezen ünnepélyes alakban utólagos jóváhagyásukat azon politikára rá ad­hatják ? Azon pénzügyi következmények, melyek kiderítették, hogy a múlt évben 107 millió frtot költöttek, hogy ez évben 30 millió frt vétetik igénybe, és a hadügyministernek a delegatióban adott nyilatkozata szerint előre látható, hogy ez nem lesz elég, hogy a hadügyminister elő­terjesztései szerint, kedvező esetben a jövő évek­ben 20—20 millió lesz szükséges Boszniában. Talán ezek olyan körülmények, hogy a mire önök ezelőtt 3 hónappal a helyeslést meg nem adhatták, most már e körülmények alapján azt oly könnyen megtehetik? Vagy talán bátorítva az által, liogy a kormánytól megnyugtatást kap­tunk arra nézve, hogy pénzügyi következmények­nek és egyéb terheinknek súlya alatt nem fogunk-e összeroskadni? Hiszen hallottuk mi, mit mondott a pénzügyminister ur, A pénzügyminister ur azt mondotta, hogy ő még nincs tájékozva és teljesen tisztában a kibontakozás rendszabályai iránt, nem is lehet tőle kívánni, hogy most tervet adjon; majd ha tanulmányozhatta a helyzetet, reményli, megnyugtató tervvel léphet elő. Ha önök azon posítiv tervet veszik tekintetbe, a mit a pénzügyminister ur elmondott, ugyan miben áll e terv? áll-e egyébben, mint abban, hogy ha ezen már úgyis velejét izzadó országból sikerülni fog még 12 millió frtot kiteremteni, akkor azt hiszi, hogy összes financiális miseriáink meg lesznek orvosolva. De arra nézve a pénzügy­minister ur , hogy ezen 12 millió frt előterem­tése mellett is, terheink óriási növekedése által az ür nem fog-e újra előállani, melynek bete­metésén most fáradoznak: annak fejtegetésébe sem mert bocsátkozni. Vagy talán azok, a mik azóta történtek, olyanok, hogy Magyarország saját belkormányzatára kevesebb erőfeszítésre lesz kötelezve? Azon nagy elemi csapások, a melyek milliókat semmisítettek meg és melyekből való kiépülésre e milliókat fog kelleni fordítani, elfo­gadhatóbhá teszik a kormány politikáját? Talán ez bátorítja önöket arra, hogy egy oly politi­kára utólagos helyeslésüket kimondják, melyet helyeselni ezelőtt hónapokkal egyáltalában vo­nakodtak ? [Helyeslés balfelöl.) Ha ez nem báto­rítja önöket, t. ház, akkor én azt tartom, hogy mmdenek előtt azon többség kötelessége, hogy következetes maradjon; hogy a felirathoz hű maradjon; annak első kötelessége egyenesen megtagadni egy oly beczikkelyezését e szerző­désnek, melyet maga a kormány is csak czél­szerűnek, az előadott okokból ezélszerűnek, de nem szükségesnek tartott. Engedjék meg, hogy beszédem végén meg­említsem azon második szempontot, mely e tör­KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. V. KÖTET. vényjavaslatnál fennforog. Második szempont e törvényjavaslat tárgyalásánál kikerülheti en. A t. ministereinök ur, midőn bevégeztetett a felirati vita, úgy nyilatkozott, hogy a felirat sem helyeslését, sem kárhoztatását a kormány politikájának nem foglalja magában, de arra alkalma van a háznak mindig és a berlini szer­ződésről úgy nyilatkozott, hogy a berlini szerző­désnek különösen politikai felelősség szempont­jából való tárgyalása ajánlatos. T. ház! Azt tartom, hogy a kormány eljá­rása sokszor és kimerítőleg fejtegettetett; a rész­leteket tehát ismételni felesleges, de ennek daczára azt tartom, hogy ki nem térhet a ház a berlini szerződés tárgyalása alkalmával annak nyilt kije­lentése elől, hogy a kormány azon eljárását, melylyel Magyarországot saját felelősségére ily helyzetbe sodorta, helyteleníti és megrója, és erre nézve én csak egyetlen egy tekintetet bocsátok az egész ház megfontolására. Mióta az alkotmány visszaállíttatott, én nem hiszem, hogy kormány végzetesebb lépést, az országra súlyosabb lépést mert volna tenni, mint tett a magyar kormány akkor, midőn az ország­gyűlések jóváhagyása nélkül, midőn a nélkül, hogy az illetékes testületektől arra az eszközök megadattak volna, a boszniai és herczegovinai expeditió foganatosításához hozzá járult; ez oly lépés, melynek keserű gyümölcse évről-évre vilá­gosabban fog a ház előtt állani; ez oly lépés, a mely kormányválságot idézett elő és a minister­einök saját collégáját a pénzügyministert nem tudta ennek következései iránt megnyugtatni, mint ezt maga bevallotta. És most, t. ház, midőn látjuk azt, hogy a berlini szerződésben igért mindazon előnyök rendkivül ingadozni kezdenek; midőn kezd meg­hiúsulni azon remény, hogy a megszállás folytán remélt gazdasági előnyök mindig kétesebbeknek mutatkoznak, minőnek tartatott a Balkán fél­szigeten levő kisebb államokkal való közös vám­terület. {Zaj.) Tisza Kálmán {közbeszól): Micsoda? Szilágyi Dezső: Az, hogy egy vámterületet képezhessünk az ottani kisebb országokkal és más gazdasági előnyök, melyeket a ministereinök úr pártolói, pl. Tóth Vilmos képviselő úr, a boszniai occupátiónak várható következményei gyanánt felhozott; midőn látjuk, hogy azon fel­dicsért nagy vívmány is ingadozni kezd, melyre oly büszkén hivatkoztak, mely Keíet-Rumélia elválasztásában és a török uralom alá helyezésé­ben áll; midőn látjuk, hogy másfelől a pénzügyi következmények és politikai bajok hatványozottabb mértékben állanak elő: most vonakodjék a ház, az ily politika előidézői és szerzői felett kárhoztató ítéletét kimondani? 4

Next

/
Thumbnails
Contents