Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

113. orízágos üléf tendentia alatt állanak. Oly egyházi autonómia ez, uraim, a milyet a mi monarchiánkban meg nem tűrnének. A mi pedig a román ember állítólagos okoskodását illeti, hogy lám, Magyarországon ezer év óta a magyarok nem tudták a románokat kiirtani, holott Romániában a bolgárokat és görögöket a románok kiirtották, legyen szabad azon észrevételt tennem, hogy a miket azon lapból mondott, az mind egy szálig valótlan. Ott a görögöknek és bolgároknak nem vették el templomaikat s a mi nekiek azelőtt volt, az megvan most is. Az állam ugyanis Cuza fejedelem alatt az egyházi javakat saecularisálta és azon idegenektől, kik a vallás ürügye alatt nagy javadalmakat kerítettek volt kezeik közé, azokat tőlük visszavette. Ezen jószágfoglalás történt azon korszakban, midőn a román fejedelemség trónját a török szultánok pénzért lieitálgatták. Történt ekkor, hogy Konstantinápoly egyik külvárosából a görögök tömegesen jöttek át. Ezek azután rátették kezüket az egyházi javakra is, behozták a görög nyelvet aromán templomokba, a hol az körülbelül száz évig, — ép úgy, mint ezelőtt a szláv nyelv kétszáz évig, — uralkodott. Midőn a románok kikergették őket, nem tettek egyebet, mint visszavették azt, a mi az övék volt. Azon templomokban, melyeket görögök, vagy bolgárok tartanak fönn, mai napig is a görög és a bolgár nyelvet használják. Molnár Aladár igen t. képviselőtársam az ékesszólás és szakképzettség egész apparátusával lépett föl a törvényjavaslat mellett. Nagy elismeréssel vagyok azon higgadtság és méltányosság iránt, a melylyel a tárgyat elemezte és különösen jó hatást tett reám azon nyilatkozata, hogy o nem chauvinista. — Az ő érveléseire felelnem kell, mert ágy láttam, hogy azokra nagy súlyt fektettek sokan e házban s úgy veszem észre, hogy a sajtóban is bizonyos fontosságot tulajdonítanak neki, oly fontosságot, melylyel nem bírnak, meg fogom mondani miért. A t. képviselő ur azt mondja, hogy a magyar államnak nem volt soha törekvése a magyar nyelvet erőszakkal terjeszteni, vagy más nemzetiségeket nyelvöktől megfosztani. Beismeri aztán, hogy ezt most a mi századunkban nem is lehet, de azután mindjárt rá mondja, hogy abból még nem következik, hogy most nem volna ezélszeríí a raagyar nyelvet terjeszteni. Én ebben ellentmondást látok. A t. képviselő ur Polit képviselő urat megakarván czáfolni, Belgiumot hozta fel. Én nem szeretem a hivatkozásokat, melyek nálunk már szokássá váltak, Angliára, Amerikára, Belgiumra. Mindenhova kapkodnak, csak idehaza nem tanulmányozzák a helyzetet, a mint kellene. Valamint ' májns 1. 1879. 3Q9 omnis similitudo elaudicat, úgy minden hasonlatosság a külfölddel sántikál. Nekünk, a mi körülményeinkkel s a létező tényezőkkel kell számolnunk. Tehát ha igaz is volna, hogy Belgiumban a flamandoknak meg kell tanulni a franczía nyelvet, ott más körülmények vannak. De én biztosíthatom a t. házat, ép e napokban volt szerencsém a belga consulatus egyik hivatalnokával beszélni, a ki megmondta, hogy Belgiumban nincs az a franczia, ki a flamandi nyelv tudása nélkül hivatalt merészelne kérni, oly helyre a hol a népességnek többsége flamandi. Az a példa, a melyet a határőrvidékről méltóztatott felhozni, az az absolutismusnak kifolyása volt, katonailag kormányzott tartományban, és hogy az ellen a polgárok nem szólaltak föl, az nem bizonyít semmit. Hát édes mindnyájunk panaszkodtunk-e, mikor a német nyelvet akarták reánk tukmálni? Nem, hanem bevártuk a szerencsésebb körülményeket, melyek bennünket segítettek saját államiságunkat visszanyerni s ez által a német nyelv nyűgétől is megszabadulni. T. képviselőtársam a jelen törvényjavaslat törvényességét akarván igazolni, a tisztes ósdi corpus jurisra hivatkozik. Hiszen mi nem tagadjuk, hogy az a törvény s a többi is, a mit idézett létezik, tudjuk is, hogy miért létezik? Azért, mert a magyar nyelvet be kellett hozni, a latin nyelvet helyettesíteni kellett, mert már egész Európában csak mi voltunk azok, kik még a latin nyelvhez ragaszkodtak. De miután tovább és tovább mentek, mint most is menni akarnak, — mert l'appétit vient en mangeant, — egész azon szerencsétlen korszakig, mikor a nemzetiségeknek hat, tiz évre szabták a határidőt s ráparancsoltak, hogy magyarul kell tanulniok, igy a jelen törvényjavaslatban előforduló 4 év eszembe juttatja a horvátoknak előszabott 6 évet, — azon törvények felett azonban a história napirendre tért át. Nem akarom említeni az eseményeket, csak is a horvát testvéreinkre ráparancsolt ominosus hat évre vonatkozólag szabad legyen felemlítenem azon bekövetkezett tényállást, hogy a horvát nyelv nemcsak a kormányzat minden ágazatában kizárólagosan hivatalos nyelve Horvátországnak, hanem ennek képviselői, kik a magyar országgyűlésen velünk együtt ülnek, azon joggal is birnak, hogy itt saját nyelvükön szólhatnak. Tehát az ilyen törvényekre való hivatkozás semmit sem bizonyít. Mi nem mondjuk, hogy az, a mi a corpus jurisban van, nem törvényes, hanem azért, hogy valami törvényes, nem következik, hogy az igazságos is: ne feledje, hogy a nagy törvényesség gyakran nagy igazságtalanság is. Summum jus summa injuria! Ezt ugy látszik elfeledte, hanem elfelejtett valami egye-