Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-113
113. országos ülés május 1. 1879. 305 kelteni — pressiót gyakoroltak még magára a kormányra is, és—• sajnálattal kell mondanom, — ezen háznak pártjai közt épen az, mely a szabadság legszélső határáig kivan menni programmja szerint, a nemzetiségek irányában akként értelmezi e szabadságot, hogy még azon csekélységet is el akarják venni, a mit az 1868.XL. t.-cz. meghagyott. Ily előzmények után körülbelől már egy éve annak, hogy e törvényjavaslatnak, mint a mesés tengeri kígyónak, kire, folytonos izgatottságban tartja a haza polgárait. Egyfelől a magyar ehauvinistieus sajtó magatartása, másfelől az illető nemzetiségek hírlapjaiban megjelent védekező felszóllalások annyira felkorbácsolták a kedélyeket, hogy jelesen a román nép zöme, mely féltékeny a maga nyelvére, mint legdrágább, mert egyetlen kincsére, kérvényekkel ostromolta lelki fopásztorait, hogy ezek a fenyegető veszedelem elhárítása végett ő Felségéhez folyamodjanak. S hogy a román főpapok miért fordultak egyenesen a törvényhozás ezen factorához? Ennek oka az, mert a szomorú tapasztalás után jól tudták, hogy a szándékba vett törvényjavaslat elejtése, itt, a törvényhozás ezen factorától alig remélhető. Friss emlékezetünkben van azon hadjárat, melyet a magyar napi sajtó a román főpapok ellen megindított s ezen törvényjavaslat beterjesztéséig folytatott. Majdhogy honárulóknak nem nyilvánította őket. Pedig senki nem veheti tagadásba, hogy a kérvényezési jog az alkotmányos szabadságok egyike, és nincs közttünk senki e házban, akár a kormány, akár a képviselők részéről, a ki a román főpapok bármelyikének is hazafiatlauságot tudna bűnül felróni. Egy jobb ügyhez méltó buzgalommal böngésztek a magyar sajtó chauviuistái azon eseké]y számú idegen lapok hasábjain, melyek e törvényjavaslatot helyeselték s kapkodtak, mint Bernát a menykő után, egy-egy üres czikktöredék után, hogy azt felmelegítve s commentálva, a magyar olvasó közönségnek bemutassák. De nagy óvatossággal kerülték azt, hogy a nagyobb számú s jelentékenyebb külföldi lapokban megjelent rosszaló czikkeket, vagy a hazában lakó és őket legközelebbről érdeklő nemzetiségek lapjaiban megjelent felszólalásokat csak meg is említsék, nyilván azon szándékkal, hogy a magyar nép az igazság szavát s a megsértettek méltányos felszólalását meg ne hallja. Én, uraim, ezen eljárás egyedüli okát abban látom, hogy a ehauvinistikus sajtó kezelői félnek a magyar nemzetnek józan eszétől. Az igazságtalanság érzetét jellemzi továbbá azon eljárása a napi sajtónak, hogy egy állítólagos szerb pap levelét egyik lap a másik után közölte. Hosszú kézzel készíttetett azután a két ruthen püspök felirata és a szegény máramarosi román KÉPVH. NAPLÓ. 1878 — 81. V. KÖTET. nép tudatlanságával visszaélve, a megyei hivatalnokok által mesterséges módon és ámításokkal előállított kérvényeket, mint a trójai lovat, trombita szó mellett hurczolták meg minden lapban. Milyen súlya van az ilyen idétlen feliratoknak, jelesen a mi a két ruthen püspöknek feliratát illeti, azt, ugy hiszem, a kormánykörökben, de különösen a közoktatási ministerium illető bureaujában legjobban tudhatják. A szerencsétlen máramarosi mesterkélt felirat pedig még annyi nyomatékkal sem birhat, mint bírhatott annak idejében a rémuralom hivatalnokai által, egy néhány száz budapesti lakos, tehát mindenesetre a máramarosi szegény román nép embereinél sokkal értelmesebb polgárok aláírásával ellátott felirat, mely a magyar szabadság előharczosai I hóhérjának nyújtatott át 1849-ben. Ily előzmények után e szerencsétlen törvény| javaslat beterjesztetett egy gyásznapon. Malum 1 ómen 1 Quod Deus a republica avertat. Mint mindenki, úgy magam is kiváncsi voltam, annak tartalmát és indokolását ismerni. Elolvastam, tanulmányoztam, de én annak indokolásában álarczoskodó érveléseken, körmönfont j okoskodásokon kivül egyebet nem találtam. Megcsodáltam azon eléggé meg nem hálálható jóakaratot, melylyel saturálva van a machiavellisticus indokolás, a melynek szerzője, mintha irgalmas barát csuklyába bujt volna, nagy könyörületességgel mondja el, mennyire szivén fekszik neki az, hogy a különféle nemzetiség ek meg azon gyermekei is, kik az iskolából az ekéhez visszakerülnek, minden kigondolható boldogságban és jótékonyságban részesüljenek, melyek minden bizonynyal reájuk káromolnak, ha a magyar nyelvet tudják. Én, úgy hiszem, hogy az ekétől senki sem megy egyenesen ministernek, a magyar | nyelven kivül még sok egyebet kell tanulni; „multa túlit, feeitque puer, sudavit et alsit". A ki ezen jótékonyságban akar részesülni, majd megtanul az magyarul, hanem ehhez sok idő kell. De, mondom, ily érvelések, mint ezt Mocsáry Lajos t. barátom igen találólag monda, nem méltók a ház méltóságára és csodálkozom, hogy lehetett ilyen indokolást egy komoly törvényjavaslathoz mellékelni. A ministeri bureau-k retortájábóí kikerült amalgamirozási míí, és itt mellesleg megjegyzem, bárha felelős is a minister ur, mégis e törvényjavaslat paternitásában ártatlan — mondom, ezen a ministeri bureau-k retortájábóí kikerült törvényjavaslat, annak tanulmányozása után nyert meggyőződésem szerint, egyrészről egészen felesleges, másrészről pedig azon czélt, melyet ugyan nem vall be, de azért jói tudjuk, nemhogy elérné, hanem annak ép ellenkezőjét fogja eredményezni. Maga a t. közoktatási minister ur ezért az 39
