Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-113
113. orsíágos ülés májas 1. 1S79. 301 nek s beérem azzal, hogy röviden kijelentsem, hogy e törvényjavaslatot, mint nemzeti szükséget, mint a nemzetiségek érdekében állót, részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Nem tehetem azonban, hogy felszólalásomat befejezzem a nélkül, hogy röviden ne reflectáljak azon fontos tárgyra, melyet tegnap Molnár Aladár t. képviselő ur beszéde végén felhozott. Eleinte a t. minister ur kétségbe vonta e kérdés fontosságát és azt mondta, hogy a képviselő ur nevezi csupán fontosnak; később azonban, midőn valaki a minister ur felszólalása folytán itt egy humoristikus megjegyzést tett, közbekiáltott, ne tessék nevetni, ez nagyon fontos tárgy. Tehát mikor Molnár képviselő ur beszél róla, akkor nem fontos, mikor pedig a minister ur beszél, akkor fontos. Én elismerem, hogy igen fontos, különösen a minister ur tegnapi nyilatkozata után. Én azon tényt, melyet Molnár képviselő ur tegnap felhozott, nem tudtam, sőt ha fel nem hozatott volna, nem hittem volna azt, hogy daczára annak, hogy a törvény világosan kimondja, hogy a magyar egyetemen a tannyelv magyar, mindazáltal van az egyetemnek egy facultása, a theologiai, melyen a tannyelv a latin. Az ilyen megsértését a törvénynek mivel védelmezi a t. minister ur? Azt mondja, a katholikus egyház természete megkívánja, hogy a lelkészek latinul tudjanak, következőleg szükséges, hogy néhány tantárgy latinul adassék elő. Molnár képviselőtársam szavaiból úgy vettem ki, hogy ott a tannyelv a latin, a minister ur szavai szerint csak néhány tantárgy adatik latinul elő. Most nem tudom, hogy áll a dolog; de azt mondom, hogy a törvénynek szó szerint kell engedelmeskedni. A katholikus papnak latinul kell tudni nemcsak nálunk, hanem széles e világon; és a legkatholikusabb országokban, Olasz-, Franczia-, Spanyolországban mégis az állam nyelvén végzik a theologiai faeultást. Azért tanulnak latinul is. Herics Antal: De nem tudnak. Helfy Ignácz: Engedelmet kérek, különösen a francziák, igen jól tudnak, talán nem beszélnek; de a nyelvet jól értik. A misét el lehet mondani latinul akkor is, ha a tannyelv magyar. A t. minister ur azt mondja, hogy nem vállalkozik arra a szerepre, hogy ő ezt megváltoztatta. Bocsánatot kérek, ez nem válasz arra, a mit Molnár Aladár t. képviselőtársam mondott. Vagy áll az, hogy törvényellenes intézkedés áll fenn; akkor csakugyan kötelessége a minister urnak, ha pedig nem érzi magát hivatva erre a szerepre, ebből nem az következik, hogy nem kell segíteni, hanem az, hogy oly színészt kell találni, a ki vállalkozik erre a szerepre. (Tetszés balfelSl.) Eeménylem, hogy Molnár t. képviselőtársam, mint ki e kérdést itt először felemlítette, nem fogja beérni a tegnap nyert válaszszák hanem módot fog nyújtani a háznak, hogy határozatot hozhasson e kérdésben. Én beérem azzal, hogy egyelőre kijelentsem, hogy nézetéhez csatlakozom. A szőnyegen levő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés.) Mihályi Péter: T. ház! A magyarnyelvnek a népiskolákban való tanítása iránt a kormány által beterjesztett 3 nap óta tanácskozás alatt álló törvényjavaslat tárgyában, midőn felszólalni bátorkodom, mindenekelőtt kiemelem azt, miszerint arra, hogy ily kényes természetű kérdés a kellő higgadtsággal és elfogultság nélkül tárgyaltathassék, a jelen időpontot sem czélszeríínek, sem alkalmasnak nem tartom. Nem tartom időszerűnek a kérdés felvetését azért, mert eltekintve az általános politikai helyzet felette komoly voltától, azon fontos tárgyak, melyek a t. képviselőházat az utóbbi időben foglalkoztatták, úg3' a ház t. tagjainál, mint a honpolgárok nagy részénél izgatottságot és elkeseredést szültek. Határozott meggyőződésem, t. ház, hogy későbben, ha a kedélyek csillapultak volna, ha a kormány az érdekeltek aggályainak meghallgatása és méltó figyelembe vétele mellett készítette volna elő e törvényjavaslatot oly irányban, hogy az a népiskolai közoktatás fontos czélját és sikerét ne veszélyeztesse; e fontos kérdés a siker némi reményével, az aggodalmat tápláló honpolgárok kevesebb izgalmával és mindenesetre a magyar közérzületnek megfelelőbb módon lett volna megoldható. Minthogy azonban a t. kormány az általam jelzett gondos előkészítés mellőzésével, nem töró'dve azzal, hogy a javaslatban foglalt intézkedések a honpolgárok jelentéken} 7 részénél és az autonomicus jogaikra féltékeny felekezeteknél újabb súrlódást előidézni és a meglévő általános izgalmakat még növelni fogja, a kormány ezek daczára a javaslatot épen most beterjesztem jónak látta; miután a t. ház annak tanácskozás alá vételét elrendelni méltóztatott: ahoz hozzá szólani s adandó szavazatomat röviden indokolni kötelességemnek ismerem. Felhíva érzem erre magamat annál inkább, miután az előző ülésekben úgy a bizottság t. előadója, valamint előttem szóló más t. képviselők a hazafias érzületet tagadták meg azoktól, kik ezen javaslatok ellen aggodalmat táplálni bátorkodnak; mely állítást én a magam részéről tisztelettel bár, de egész határozottsággal, midőn visszautasítok, csak sajnálkozással kell constatálnom, hogy ezen kifejezés, mely vélekedésem szerint egy honfira a legterhesebb vádak egyikét foglalja magában, a képviselőház kebelében a tanácskozások alkalmával oly gyakran lesz hangoztatva. Pedig én azt gondolom, hogy a parlamentarismusnak egyik fő kívánalma, hogy minden tárgyban s különösen olyanokban,
