Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-113
290 113. országos ülés aiájsis 1. 18T9. válnék, hanem bizonynyal szellemileg gyarapodni fog, mert feltárul előtte egy oly irodalom, mely saját történetét is magában foglalja. És épen a szászoknak van leginkább szükségük hazánk pragmaticus történelmének ismeretére: mert a mit az ő iróik irtak, abból csak gyűlöletet meríthet e haza és fiai iránt Óhajtandó, hogy tanulmányozzák azon történelmet is, a mely e hazát szeretni megtanítja, s a mely feltünteti, azon végnélküli jótéteményeket és kedvezményeket, a melyben a magyar haza, — melynek mindig elkényeztetett gyermekei voltak — őket folyton részesítette. [Helyeslés a szélső balon.) Képviselő ur végre az absolut reudszer és annak tanügyi intézkedései felett zengett dicséneket. Én ezt ugy egyénileg, mint szász szempontból igazoltnak találom, s egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy a német nyelvnek erőszakos tannyelvvé tétele miatt nem jajdultak fel azok, kiknek írástudóit mind hivatalba rakta ama rendszer, s kik elhitették volt magukkal, hogy Magyarország 15 millió lakosa azért nyög az absolutismus járma alatt, hogy az ő 150,000nyi népüknek elgravitáló aspiratióit kielégítse. T. képviselő ur az egyházi autonómiát is fenyegetve látja e törvényjavaslat által. Én nagyon is értem, hogy a szász egyházi autonómiát túlkapásai miatt a korrigálástól félteni kell; azon autonómiát, mely felekezeti iskoláit a germauisátió melegágyaivá változtatja, mely a magyar lutheránusok iskoláitól minden segélyt megtagad azért, mert anyanyelvén és nem németül tanítnak; mely az államot illető dézsmakárpótlásból a szász papoknak berezegi jövedelmeket juttatott, míg a szegény magyar lutheránus papokat éhezni hagyja, s mely az államsegélyt is magának kaparítja s a szegény magyar lutheránus papoknak egy fillért sem juttat. De ne féljen a t. képviselő ur, mert e törvény nincsen a szász egyházi autonómia visszásságainak orvoslására hivatva; valamint Mocsáry barátom sem féltheti a protestáns autonómiát, a melyet e törvény nem gyengíteni, hanem erősíteni fog. De vele — kivel máskor egy véleményen szoktam lenni — nem vitázom, túlzott aggályait s ebből vont téves következtetéseit, azt hiszem, eloszlatta pártunk vezérszónoka Madarász József barátom, hanem azt nem tehetem, hogy a közoktatási minister urnak tegnapi, törvénybe ütköző nyilatkozatára egy rövid észrevételt ne tegyek. (Bálijuk !) A minister ur Molnár Aladár azon figyelmeztetésére, hogy itt az egyetemen sem figyel arra, hogy a törvény tiszteletben tartassék, a minister ur azon merész encyelicát koczkáztatta, hogy a „katholica egyház érdekeivel nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy a seminariumokban a magyar nyelv alkalniaztassék; miután a latin nyelv azon egyháznak egyetemleges nyelve." T. ház ! a katholika egyháznak ezen eosmopolitikus irányát, mely mindig az illető nemzetek érdekeinek rovására történik, nem akarom most kárhoztatni; de bátor vagyok a minister urat figyelmeztetni; hogy a magyar cultusministernek nem az a hivatása, hogy confráteri önmegadással védje a seminariumok törvényellenes ügyrendét, (Derültség) hanem az, hogy a törvényt mindenki, hatalmas és szegény, pap és polgár által megtartassa. (Helyeslés balfelöl.) A törvény határozottan rendeli, hogy a budapesti egyetemen a tannyelv a magyar; respectáltassa* azt a seminarium corrifeusai által is, mert nekünk papjaink nevelésénél nem az a czélunk, hogy világpolgárokat, hanem jó hazafiakat, a népnek hű pásztorait neveljük. Már pedig éu, t. ház! valóban megdöbbentő példáit észleltem a semináriumi nevelésnek; például sok oly magyar községet tadok, melyeket pánszláv papjai pár évtized alatt tótokká alakították át. A jelen törvénynek csak ugy lesz üdvös hatása, ha a magyarul tadó tanító mellé a seminariumok magyarul érző és szóló papot adnak. (Helyeslés a szélsőbalon.) De, t. ház ! ez nem is ellenkezik a katholikus egyház szokásaival és erkölcseivel, mert való az, hogy a katholikus papnak a liturgiák végett tudnia kell a latin nyelvet; azt mint külön tantárgyát oktathatják is a seininariumokban; de ez nem zárja ki, hogy a törvény rendeletének értelmében a tannyelv magyar legyen. Hogy ez nem ütközik össze az egyház érdekeivel, azt mutatják más, tisztán katholikus államok példái is, mert Olaszországban, Francziaországban, Spanyolországban a papnövendékek oktattatnak ugyan latin nyelvre is, de a tannyelv mindenütt az anyanyelv. Ne legyen tehát minister ur katholikusabb a pápánál, ki ama par excellence katholikus államok seminariumában az anyanyelv jogosultságát soha sem tagadta meg, miként minister ur tegnap itt törvénysértoleg tette. Különben a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Szabovljevics Mihály. T. képviselőház! Habár nem vagyok nagy barátja a bölcsészeti elmélkedéseknek, miután azokat mindig az ész többé-kevésbbé háládatlan és gyakorlati értéknélküli megfeszítéseinek tartottam, mégis kérem a t. házat, engedje meg, hogy mielőtt a tanácskozás tárgyára áttérnék, elmondjam igénytelen nézeteimet egy eszme felett, mely a legújabb időben sok polgártársunknál mély gyökeret vert.
