Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-112

264 112. országos ülés április 80. 1879. pedig már csak árnyéka sem foroghat fel annak, hogy ezek államellenes czélokat követnek. Ily módon meg lesz nyitva az ut az egyházi és iskolai önkormányzat megsemmisítésére ; én pedig, t. ház, oly nagy becset helyezek ezen önkormányzatra már a tekintetben is, hogy az e hazában élő különböző nemzetiségek magukat vallási tekintetben biztosítottnak és szabadaknak erezik, részint általában a szabadság érdekében, különösen magának a magyar nemzetiségnek szempontjából is, a melynek a protestántak autonómiája mindig a legfontosabb szolgálatot tette és van hivatva tenni a jövőben is; mondom, sokkal nagyobb súlyt fektetek arra, hogy a felekezetnek egyházi és iskolai önkormányzata megóvassék, mint azon, mint előadni szerencsém volt, igen problematikus eredményre, hogy az országban évenként néhány ezer tót, vagy oláh gyerek magyarul nem beszélni, hanem gagyogni megtanul. Bátor vagyok- mindezen, azt hiszem igen j gyakorlati és a dolgok természetéből vett consi- ! deratiókat a t. ház figyelmébe ajánlani. Tekintettel ezekre és tekintve azt, hogy e szerint a ezélba vett eredmény legalább is problematikus, bátorkodom ismételve kérdeni: vájjon czélszerű-e nekünk szakírni azon nemzetiségi politikával, melyet a nemzet a sanyarú 12 évi korszak alatt elfogadott, és mely kifejezést nyert az 1868-iki nemzetiségi törvényben. Hogy mi az a más politika, a melyet ennek mellőzésével mások adoptálni kivannak , megvallom, ennek ekkoráig concret alakban még körvonalait sem ismerem. Midőn e dologról van szó, hallok ugyan igen hazafias constitutiókat; hallom nyilvánítását oly érzelmeknek, melyektől kétségtelenül egyenlően dobog minden magyar ember keble; hallok igen jól hangzó frázisokat, melyeknek nem mindennapi specimenét volt szerencsém hallani ép tegnap, a t. előadó úrtól, hogy ez az egész dolog nem más, mint az állameszme ténykedése: [Derültség] de mondom, ezzel ellentétes, határozottan kijelölt politikának még csak körvonalait sem ismerem; s nem tudom, meddig akarnak menni azok, a kik az eddig követett politikával szakítni kivannak. [Egy hang a szélső balon: Egész a magyar államiságig /) Ügy tudom, t. ház, hogy mindezen érzelemnyilvánításnak, mindezen frázisoknak kútfeje csak mit bátor voltam említeni, hogy mily jó volna segítni a bajon, hogy az a 15 millió lakos, a ki e hazában lakik, nem tiszta magyar. Hanem ezt én részemről utópiának tartom. Én tudok képzelui magamnak Magyarországon népet, mely a közös hazaszeretet köteléke által közösen törekszik a haza javának előmozdítására. De azt, hogy akár erkölcsi és hangsúlyozom e szót: erkölcsi, akár állami eszközökkel sikerülni fog-e valaha, vagy legalább oly idő alatt, a melyet a combinatióba befoglalni lehet, magyarrá változtatni át hazánkban a tótot, oláhot, szerbet s minden másféle nemzetiséget: én ezt, ismétlem, teljes lehetetlennek, az erre való törekvést, hiú ábrándnak tekintem, a melyet komoly politika alapjául felvenni nem lehet. Nem tartom pedig ezt lehetségesnek először is azért, mert a hazánkban élő nemzetiségeknek valamennyié, talán az egy németet kivéve, a mely, mint tudvalevő dolog, mindenütt és igy nálunk is könnyebben assimilálja magát bármely más nemzettel, a többiek a magok nemzetiségéhez élénken ragaszkodnak. Valamennyien azon stádiumban vannak, hogy nem régen ébredtek fel százados aléltságukból, és midőn a nemzetiségek ily állapotban vannak, akkor azon erkölcsi eszközöknek, behatásoknak, a melyekkel nemzetiségük megtámadtatik, hosonló erkölcsi hatással tudnak ellentállni; ha pedig erőszakkal, kényszerrel akarnak hozzájuk közelíteni, egyenesen visszapattanak s visszahatást szülnek. De nem tartom lehetségesnek azért sem, mert tudvalevő dolog — fájdalom, hogy igy van, hogy a magyar fajnak sem létszáma, sem állami hatalma, a mely kezében van, nem olyan, hogy az a többi nemzetiségeknek kellőleg imponáljon; nem olyan, hogy ők belássák annak kényszerűségét, hogy ennek túlnyomó hatalma mellett ők fennállni, saját individualitásukat fenntartani nem képesek. És miután ezen nemzetiségeknek egyike sincs azon helyzetben, a melyben mi vagyunk, hogy t. i. a nagy világon e kivül nincs számára hely; de sőt a szomszédban mindegyik nagyszámú fajrokonokra támaszkodik : ebből, t. ház, ők biztos reményt merítenek, hogy nemzetiségi individualitásukat fenntarthatják. De ezenkívül igen jól tudják még azt is, hogy e tekintetben biztos támasszal bírnak a legfőbb hatalomban; igen jól tudják azt, hogy a magyar faj itt abban a helyzetben van, hogy a legfőbb hatalom ellen magát védenie kell, saját nemzetiségét kell védenie az osztrák germanizáló törekvések ellen; a melyek sohasem nyugodtak századok óta. Igen jól tudják azt, hogy nekik biztos szövetségesük van oda át és e tekintetben a 48-ki események olypraegnans bizonyítékot szolgáltatnak, hogy e tekintetben előttük semmi kétség fenn nem forog. Ez a helyzet, t. ház, és nekünk ezt, tetszik vagy nem tetszik, el kell fogadnunk; el kell fogadnunk azt a helyzetet, hogy Magyarország egy polyglott állam, a melyben különböző nemzetiségek vannak, a melyeknek mindegyike saját individualitásához élénken ragaszkodik. Es ebből a helyzetből nemzetiségi politikánkra nézve két dolog következik. Az eső az, hogy ha békében akarunk élni, kénytelenek vagyunk kerülni nemcsak erőszakot,