Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-112

122. országos ülés márczins 30. 1879. 261 Mocsáry Lajos: T. képviselőház! A szőnyegen levő törvényjavaslatot a tárgyalás alapjául általánosságban nem fogadom el. Midőn ezt kinyilatkoztatom, kijelentem egyszersmind azt is, hogy fájdalom, nem vagyok azon szerencsés, azon megszokott helyzetben, hogy ez alkalommal saját elvtársaim körében megállapodott nézetet volnék szerencsés tolmácsolni. (Egy hang a szélső balról: Igaz!) Mindamellett meggyőződésem által parancsolt kötelességemnek tartom a felszóllalást, elmondván az okokat is, melyek engem ezen törvényjavaslat ellen való föllépésre késztetnek. Nagy fontosságúnak tartom a szőnyegen forgó kérdést, mert kétségtelen, hogy bármiként igyekezzenek is, különösen a t. előadó ur, ezen törvényjavaslatnak jelentőségét extenuálni s lehetőleg szelid alakban állítani elő: az mégis szoros összefüggésben áll a nemzetiségi kérdéssel. Én pedig a nemzetiségi kérdést oly nagy fontosságúnak tartom, hogy azt az Ausztriával fennforgó vagy közjogi kérdéseknek melléje sorozom. Nem kevesebbről] van szó itt, mint arról, hogy a magyar állam actiót szándékozik megindítani a magyar nyelv terjesztésére, az állam hatalmában levő eszközökkel. Hogy mit értünk ezen szó alatt, „a magyar nyelv terjesztése," erre nézve a törvényjavaslatnak indokolása szerint, — de be van az igtatva magába a törvény szövegébe is, mint annak praeambuluma — nem érthetnénk egyebet, minthogy az ország nem magyar ajkú polgárainak alkalom adassék arra, hogy a magyar nyelvet, mint az állam nyelvét sajátítsák el.; és hogy ezért az államnak nem magyar ajkú polgárai az állam iránt csakis hálával tartozhatnak. Én, t. ház, ezen állításban, megvallom, oly naivitást látok, mely senkit sem fog félrevezetni; sőt ki kell mondanom, hogy az őszinteségnek ilyen hiányát sem a magyar fajhoz, sem az államhoz méltónak nem tartom. Mert igen jól tudva van mindnyájunk előtt, hogy mi a magyar nyelv terjesztése alatt nem értünk egyebet, mint azt, hogy lehetőleg segítsünk azon nagyon bajon, hogy azon Í5 millió ember, ki e hazát lakja, nem mind tősgyökeres magyar. Hanem hát ezen intentiót, ezen irányt, mely akarva, nem akarva, mindenesetre manifestálja magát ezen actióban, igen jól felfogják a nem magyar ajkú nemzetiségek is. És miután kétségtelen, hogy a magyar faj létszámát nem lehet másként szaporítani, mint a többi nemzetiségek létszámának rovására: nagyon természetes, hogy a többi nemzetiségek ezen törekvésben, ezen irányban lehetetlen, hogy saját létük alapjának megtámadását ne lássák, a minek ismét lehetetlen, hogy más legyen következése, mint az, hogy ismét visszahozzuk azon 1848 előtti sajnos időket, melyekben oly rósz s végre oly veszedelmes irányt vettek a nemzetiségi villongások. Nem jelent egyebet ezen actio t. ház, mint szakítást azon politikával, melyet a nemzetiségi kérdés tárgyában a magyar nemzet az absolut rendszer és a provisorium idejében, midőn általános kibékülés jött létre e hazában a nemzetiségek közt, adoptált; szakítást azon politikával, mely az 1868-iki nemzetiségi törvényben nyert kifejezést. Ezen törvénynek — melyet én csekély nézetem szerint legbölcsebb törvénynek tartok valamennyi köztt, mely 12 év óta létrejött Magyarországon — ezen törvénynek alapelve, hogy az ezen hazában élő minden nemzetiség egyenjogú, hogy mindenkinek concedáltatik az, hogy saját nemzeti individualitását fenntarthassa, fejleszthesse; s ezen nemzeti individualitás alapján emelkedhessek a culturában, a magyar nyelvnek pedig csak azon szempontból adatnak előjogok, mennyiban az államkormányzat czélszerű vezefhetése szempontjából mulhatlanul szükséges az, hogy bizonyos dolgokra nézve a nyelvegység az államban meglegyen. Meglehet, azt fogják mondani némelyek, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslat nem áll ellentétben az 1868-iki nemzetiségi törvénynyel, mert hiszen ez azt egyáltalában nem támadja meg, nem vitiálja. Hanem én azt hiszem, t. ház, hogy ezen állításban ép oly kevéssé volna őszinteség, mint magában a törvényjavaslat indokolásában. Én azt hiszem, t. ház, hogy ezen törvényjavaslat egyenes ellentétben áll az 1868-iki nemzetiségi törvénynyel. Ama törvény mellett egyáltalában nincs szükség arra, hogy az ország minden nemzetiségű lakosai a magyar nyelvet elsajátítsák, mert hiszen a törvényben gondoskodva van arról, hogy a közügyekben eljárhassanak saját nyelvükön: ellenben most már ezen törvény életbeléptetésének következtében azt lehet mondani, — talán fictióval, — de lehet mondani hogy ime most már alkalom adatott mindenkinek a magyar nyelv megtanulására, tudni kell most már magyarul mindenkinek; tehát nincs szükség arra, hogy a közügyek kezelésénél más nyelv, mint a magyar nyelv használtassák. (Félkiáltások szélső balfelöl: Nagyon helyes lesz!) Ennek tehát természetes logicus következése lesz, hogy megszüntettessék az 1868-iki törvénynek az az intézkedése, hogy a többi nyelveken is, nemcsak a magyar nyelven lehet eljárni a közügyekben. (Felkiáltások szélső bal/elől: ügy is kell!) T. ház! Én bátor vagyok azt kérdezni, hogy tanácsos-e nekünk szakítani az 1868-ban kifejezést nyert nemzetiségi törvénynyel? Én azt hiszem, hogy ezen törvénynek egyáltalában nem lesz meg azon eredménye, melyet a magyar nyelv terjesztése érdekében tőle várnak; s ha nem lesz eredménye, akkor azt kérdem, vájjon, — nem tudom micsoda más mellékes okokból,