Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-111
111. országos lilés április 29. 1S7Í). 255 hanem politikai czélja van, vagy jobban mondva, ezen törvényjavaslat a magyar állam állítólagos erdekében nyújtatott be. És igazán, ezen törvényjavaslatnak alapeszme főgondolata az államban való assimilatió elérése. De, t. ház, tisztában kell lennünk az állami assimilatió természetével és az assimilatió határaival. Igaz, az államalkotásban az assimilatió nagy szerepet játszott. A középkorban az állami assimilatió fegyverrel, hódítással, erőszakkal ment végbe; az újabb korban ezen assimilatió csakis a cultura terén, a civilisatió hódításai által történik és történhetik; legislativ, administrativ utón az soha keresztül nem vihető és ott, a hol erre a feltételek nincsenek meg, azt decretálni nem lehet. Nyugat-Európában az assimilatió nagy. egységes nemzeteket, nemzeti államokat teremtett; de az assimilatió processusában sokszor a hódító a hódítottban olvadt fel. így a frank hódítók a gall románokba, a longobárdok äz olaszokba, a normann hódítók az angol-szász nemzetiségbe; sőt a bolgárok ugy elszlávosodtak, hogy nemzetiségüknek nyoma csakis nevükben van meg. Magyarországon a fejlődés egészen más volt, a magyarok sem el nem tótosodtak, sem a tótokat nem birták magyarizálni. Ez nem történt jó, vagy rósz akaratból, hanem a természet hatásánál fogva. De azon akadály, a melyet a magyarok az assimilatióra nézve találtak, azon akadály létezett a németeknél a szlávokkal szemben, a törökökkel szemben minden keleti népnél, a tatárok, a muszkákkal szemben a lengyeleknél, a kozákokkal szemben a kis oroszoknál. Tehát keleten az államok fejlődése más volt, mint nyugaton, és mert nyugaton ezen állami fejlődés más volt, azért a nemzet és a nemzetiség fogalma is másképen fejlődött. Nyugaton a nemzetiség fogalma az államiságával összeolvad és ott a nemzet és a nemzetiség nem jelenti a fajrokonságot, hanem az államiságot. Kelet-Európában a nemzet és a nemzetiség fogalma egészen más, kezdve nemcsak keleten, hanem Közép-Európában Rajnától Konstantinápolyig, a nemzetiség a fajrokonságot jelenti. A „deutsche Nätionalität" nem az államiságot, hanem a fajrokonságot jelenti szemben a francziákkal és más nemzetiségekkel. A magyar u. n. nemzetiségi törvényben mindkét fogalom benne van, ugy a nyugati, mint a keleti. Az 1868: XLIV. t. ez. szól a nemzetről és a nemzetiségekről is egyaránt, de ez a tudományos kritikát nem állja ki; mert a hol nemzet van, ott nincsenek nemzetiségek, a hol pedig nemzetiségek vannak, ott nincs nemzet. [Elénk ellenmondás. Felkiáltások: Ohő!!) Igaz, hogy vannak a törvényekben számtalan dolgok, a melyek a tudományos kritikát nem állják ki; és ez igen fontos. Ha önök azt hiszik, hogy „nemzet" Magyarországon az, a mi Franeziaországban, akkor tökéletesen igazuk van, ha ebből az állami assimilatiónak consequentiáit vonják le; de ekkor és épen ekkor nem kellene e törvényjavaslatot tárgyalni, mert én nem tudom, hogy Franeziaországban külön törvény kelljen arra, hogy francziául tanuljanak. Nekem még is ugy tetszik, hogy a viszonyok Franeziaországban mégis mások és hogy a franczia nemzetiség aránya más, mint a magyar nemzetiségnek. Epén azért, mert önök is érzik ezt, nyújtották be ezen törvényjavaslatot; mert ha ez nem igy volna, akkor ez a törvényjavaslat tökéletesen szükségtelen lenne. Nyugaton is vannak államok, hol a genetieai assimilatió nem ment végbe, de a hol az állami assimilatió mégis tökéletes és itt a nemzetiség nem jelenti a faj rokonságot, hanem az államiságot. Belgiumban, Svajczban és Észak-Amerikában, svajezi, belga és amerikai nemzetség nem létezik, mert nincsen belga, svájezi és amerikai nyelv és faj. Ezekben az államokban a honpolgárok mégis ugy érzik magokat, mintha fajrokonok volnának; és itt nagyon óvakodik az állami hatalom egy fajt vagy nemzetiséget megsérteni, mert abban a meggyőződésben van kormány és minden egyes polgár, hogy ha egy nemzetiséget megsértenek, magát az államot sértik meg. A belga alkotmány-törvény 23. §-a azt mondja, hogy a belgák országában dívó nyelvek használata facultativ. 1856-ban, midőn a flamand nemzetiség bizonyos panaszokkal lépett elő, a kormány, az állami hatalom egy perezig sem habozott megvizsgálni a panaszokat és orvosolni a bajokat. 1856. Julius 27-én királyi decretum által külön flamand bizottság alakíttatott ; és ezen bizottságban nem flamandok, hanem vallonok voltak, a legnagyobb előzékenységet mutatták flamand testvérök iránt. A kormány roppant sok adatot szerzett be az administratió és az igazságszolgáltatás teréről, sőt az archívumokból is, hogy lássák, mikép volt az a hollandi uralom alatt. A diplomatiai ágenseknek is meghagyatott, hogy jelentést tegyenek, hogyan van a nyelv használata a más országokban. Sőt egyes hazafiak is felszólittattak, hogy adjanak véleményt, mikép kellene eljárni a flamand testvérek iránt. Volt Belgiumban egy nagy hazafi báron de Vriére, ő is adott véleményt, bár ő nem volt flamand, hanem vallon. S mit mondott ezen férfiú '? Azt mondta: a flamand elem hazánkban, államunkban egy oly elem, melyet conserválni kell; mi a franczia nyelvvel és a franczia litteraturával nem hatolhatunk be mindenhova; csak a flamand nyelvvel és a flamand irodalommal czivilizálhatjuk a közép- és alsóbb földmívelő osztályt. Nem tudom magyar nyelven oly szépen visszaadni, felolvasom francziául:
