Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-106
106. országos ttlc vidéket is, mely a közmívelődés ügyében Szegedet tartotta és tartja központnak. Naponként olvassuk az ez iránt felmerült akadályokat. Egyes hírlapok közleményeket hoznak a tanítók ügyében és általában az iskolák ügyében is. Én bővebb előterjesztést ez ügyben most tenni nem szándékozom, de felkérem a t. ministerel nök urat, hogy nyugtassa meg a kedélyeket az iránt, vájjon eddig a kormány milyen intézkedéseket tett, vagy milyeneket kivan ez ügyben ezután tenni? Tisza Kálmán miiiisterelnök: Én, t. ház, megvallom, azon meggyőződésben vagyok, hogy midőn beszélünk Szeged város reconstructiójáról, akkor beszélünk egyúttal a közművelődési intézetekről is; mert ha azt akarjuk, hogy Szeged az legyen, a mi volt, közművelődési intézeteiről megfelejtkeznünk nem lehet. De engedelmet kérek, az iskolák és más intézetek helyreállításáról akkor kell majd gondoskodni, midőn azon helyről, a melyen azok ismét visszaállítandók, a víz ismét, elvezettetett és másfelől azok, a kiknek használatára azok az intézetek vannak, oda viszszatereltettek ; de arról biztosíthatom a képviselő urat, hogy a kormány nemcsak gondot, hanem kiváló gondot is fog fordítani ezen kérdésre. (Helyeslés.) Elnök: A t. ház a miiiisterelnök ur válaszát tudomásul venni méltóztatik. Következik gr. Apponyi Albert képviselő ur tegnap beterjesztett indítványának indokolása végett való fölvétele. (Haljuk!) Apponyi Albert gr.: T. ház! Az indítvány, melyet benyújtani szerenesés voltam, bővebb indokolásra alig szorult. Visszhangja az annak, a mit mindnyájan érzünk, és igy csak igen kevés észrevételt akarok ahoz csatolni. A szegedi vész fölötti szomorúságunkba vigasztalólag vegyült sok lélekemelő mozzanatnak észlelése. (Igaz!) Bámulattal láttuk a vész színhelyére kiküldött katonaság hősies kitartását a szerencsétlen város megvédésének, azután pedig a mentés munkájának fáradalmai és veszélyei közt; e munkában résztvenni siettek fővárosi és vidéki nemeslelkű hazafiak, a társadalom minden osztályából, és a kik tettleg nem segíthettek, azok bőkezűen adakoztak és adakoznak folyvást a vészszülte nyomor enyhítésére. A nemzeti fájdalom es nemzeti nagylelkűség élén pedig látjuk a nemzet fejét a királyt; királyi könyü vigasztalta a szerencsétleneket, királyi segély enyhíti nyomorunkat, és királyi szó vezeti át szíveinket a bánat országából a remény földére: hogy a melyet az árvíz elpusztított, az a nagy és szép magyar város, föl fog támadni romjaiból, és élni fog növekedett erőben, fokozott virágzásban. Ámde, t. ház, a most elősorolt magasztos -tényekkel szemben nem a hála érzelme az, melyet i áprilii 4. 1879. g1g kifejezésre kell hoznunk. A katona, midőn a reá bizott feladat megoldásában veszélyt és fáradságot nem ismer, kötelességét teljesíti: a teljesített kötelességnél pedig ép azért nincs magasztosabb dolog a világon ; mert az, midőn elismerést és bámulatot érdemel, még a hála jutalmát is elutasíthatja magától. A honfi, midőn honfitársáért áldoz; a családi érzet természetes ösztönét követi, szíve vágyát tölti be. Ha pedig a trón szine elé akarnók vinni hálánk kifejezését, nem mondhatná-e a király : a sújtott vidék hozzátok közelebb nem áll, mint hozzám, szomorúsága a tietek nem inkább, mintáz enyém ; én egy vagyok népemmel, egy annak minden szenvedő részével: a mit népemnek teszek, azt önmagamnak is tettem, j Igenis, t. ház, a mi a nemzet körén belül a I nemzetért történik, az magától érthető. Örülj jünk, hogy azt mondhatjuk; örüljünk, hogy a nagyszerű csapás, ha már e gondviselés azt reánk nehezedni engedte, fényes nyilvánulásra hozta, és megerősítette a nemzeti élet nagyszerű solidaritását, mely a koronás fejedelemtől az utolsó napszámosig terjed. De ép ezen solidaritásból foly a nemzeti hála kötelezettsége azok irányában, kik bár nem magyarok, könyeznek és áldoznak magyarokért. Ecseteljem-e az ország határain kívül nyilvánult általános részvét egyes mozzanatait? Kiemeljem-e, miként siettek a velünk egy uralkodó alatt élő népek, igazi testvérekként, legelső sorban nyomorunk enyhítésére? Megnevezzem-e a tőlünk távolabb álló, és mégis velünk érző idegen nemzeteket egyenként? Felsoroljam-e adakozásaikat? Elmondjam-e a szép és nagy eszmék azon lánczolatát, mely ily tényekhez fűződik? Tették ezt előttem más helyeken nagytekintélyű férfiak; teszi azt naponta az egész hazai sajtó. Mindennek ismétlése e helyen fölösleges; de nem fölösleges, hogy a hivatolt nyilatkozatok után is, lettek légyen azok bármi számosak és bármi tekintélyesek, nyilatkozzék Magyarország képviselőháza. (Helyeslés.) Szeged katastrófáját és vidékének nyomorát nemzeti csapásnak, Szeged ügyét nemzeti ügynek tekintjük. A ki tehát e csapás enyhítéséhez járul, a magyar nemzet iránt szerzett érdemeket. A nemzet nevében pedig csak a nemzet képviselőinek háza szólhat. Ezért kértem a t. házat, hogy mielőtt üléseit huzamosb időre felfüggesztené, adjon illetékes kifejezést a nemzet köszönetének mindazok irányában, kik róla ezen szomorú napokban megemlékeztek; és adja tudtul az idegen adakozóknak, hogy ők Magyarország háláját érdemelték ki. És, t. ház, alig szebb, harmonicusabb befejezését e viharos országgyűlési időszaknak, mint egy oly érzelem kifejezését, melyben, — ellenI tétes meggyőződéseink minden beteges elsimítása
